SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Megijedt a kutyától, kiszaladt az útra - 10 éves kislányt gázolt el egy kamion

Tóth Nikolett [cikkei] - 2022-12-06
Egy 10 éves kislányt gázolt halálra egy teherautó a 4-es számú főúton pénteken. Kiderült, hogy a kislány egy kóbor kutyától ijedt meg, ezért szaladt ki az útra. Legjobb barátnője végignézte a tragédiát.

Megijedt a kóbor kutyától

Megrázó tragédia történt a napokban Tuzséron. Attól félt, hogy megharapja a kóbor kutya, ezért kiugrott az útra a 10 éves kislány. Egy épp akkor arra érkező teherautó azonban elsodorta - számolt be róla a Tények.

A kislány a legjobb barátnőjével az iskolából indult el. A Tények úgy tudja, hogy a lányok az iskolai Mikulás ünnepség után döntöttek úgy, hogy átsétálnak az egyik barátnőjükhöz. De már nem értek oda. 


A barátnője teljesen összetört

A kislány barátnője végignézte a történteket, teljesen összetört. Az anyukája beszélt a Tényeknek arról, hogy ismeretlen volt a gyerekek számára az az útszakasz. 

"Nem tudta, hogy merre kell menni és itt átment. Még soha nem jártak erre" - mondta az édesanya. 

A helyszínre több mentőautó és mentőhelikopter is érkezett, de a kislány olyan súlyosan megsérült, hogy már nem lehetett megmenteni az életét, a helyszínen meghalt. 

A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit.

Indexkép: tenyek.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja