SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Egy botrányos örökbefogadási eset után lemondott a Pest Megyei TEGYESZ igazgatója

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-10-03
A jogszabályok semmibevételével, rohamtempóban szakítottak ki a környezetéből, és adtak örökbe egy kislányt szeptember elején. A hivatalok akkor nem kívánták kommentálni a hírt, ám most lemondott a Pest Megyei TEGYESZ igazgatója.

Lemondott posztjáról Perei Lilla, a Pest Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakoszolgálat Igazgatója – írja az Index. A lap értesülését Piczné Heinczinger Mónika, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Pest Megyei Kirendeltségének igazgatója is megerősítette.

Bár a hivatalok az ügy részleteiről nem adtak bővebb felvilágosítást, a lemondás összefüggésben lehet azzal a szeptember eleji esettel, amikor egy másfél éves kislányt a jogszabályi előírások és a szakmai protokoll semmibevételével adtak örökbe egyik napról a másikra a nevelőszüleitől.

A gyermeket testvéreivel együtt egy éve nevelte egy házaspár. Tudták, hogy egy nap örökbe kell adniuk őt, de azt gondolták, hogy mindez a megszokott módon, lassú barátkozási folyamat során megy majd végbe. Ehelyett szeptember 9-én beállított az otthonukba a gyermekvédelmi gyám, egy örökbefogadási tanácsadó és az örökbefogadó szülők. A kislányt az új szülők autójába ültették, elvitték a másik városban lévő játszótérre ismerkedni, és soha többé nem vitték vissza a családhoz, amely eddig a sajátjaként szerette.

Az ügyben a hivatalok a kiskorú személyiségi jogainak védelme érdekében semmilyen információt nem hoztak nyilvánosságra, így a történetet kizárólag a nevelőszülők szempontjából ismerhette meg az ország. A mostani lemondás azonban megerősíti a gyanút, hogy valami nagyon nem volt rendben az eljárás körül.
 

Nevelőszülő, örökbefogadó szülő: mi a különbség?

Magyarországon az Európai Uniós irányelveknek megfelelően 2014-ben törvénybe iktatták, hogy 12 éven aluli gyermekeket intézményben nem, csak nevelőszülőknél szabad elhelyezni. A terv az, hogy 2020-ra valamennyi nagy létszámú nevelőotthon bezárjon, és helyette természetesebb környezetben, családias körülmények között élhessenek az állami gondozott gyerekek.

A hivatásos nevelőszülők a TEGYESZ alkalmazottai. Munkájukért fizetést kapnak, szabadság illeti meg őket. A náluk élő gyermekek törvényes képviselői nem is ők, hanem az úgynevezett gyermekvédelmi gyám. Ő dönt a gyerekeket illető minden fontosabb kérdésben. A nevelőszülőnek fel kell arra készülnie, hogy a nála nevelkedő gyerek bármikor elkerülhet tőle: másik nevelőszülőhöz, vissza a vér szerinti családjába, vagy örökbefogadókhoz.

Ha egy állami gondozott gyermekről a vér szerinti szülei lemondanak, vagy – és ez a gyakoribb eset – nem tartják vele a kapcsolatot, a kicsi örökbe adhatóvá válik. Az örökbefogadó szülők teljes egészében a vér szerintivel azonos státuszba kerülnek, a gyermeket a nevükre írják, a minden egyéb esetben is járó ellátásokon (gyed, gyes, családi pótlék) felül más juttatást nem kapnak.

Ha a gyermek a nevelőcsaládjából örökbefogadókhoz kerül, a szakmai protokoll szerint hosszan tartó barátkozás veszi kezdetét. Az örökbefogadók egyre több időt töltenek vele és lépésről-lépésre veszik át a nevelőanyától a gondozás folyamatát. A családtól is csak a többedik látogatás alkalmával, rövid időre viszik el, és 3-4 hét is lehet, mire teljes egészében magukhoz veszik őt. A fokozatos barátkozás lehetővé teszi, hogy minden érintett – a kisgyermek, a vele egy családban nevelkedő „testvérei” és a nevelőszülők is – alkalmazkodni tudjon az új helyzethez.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Mama Belle and the kids / shutterstock

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja