SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Ezek voltak a legnépszerűbb utónevek 2018-ban

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-10-07
Volt némi elmozdulás az előző évekhez képest, de már jó 10 éve ugyanazok a nevek a legnépszerűbbek a kisbabás szülők körében.

Trónfosztottá vált a Jázmin: míg 2010-ben ezt a nevet kapták legtöbbször az újszülött kislányok, 2018-ban már a 9. helyre esett vissza. Ugyanakkor a 8 évvel korábban még viszonylag ritkának számító, 25. helyen álló Zoé a dobogó második fokára küzdötte fel magát. A másik két helyet töretlenül a Hanna (1.) és az Anna (3.) foglalja el.

Hasonló felfelé ívelő pályát tudhat magának a fiúnevek között a Dominik: már 2010-ben is 870 kisfiút neveztek el így, ami a 9. helyezéshez volt elegendő, 2018-ban már a harmadik legnépszerűbb névvé vált, az ötödik helyre taszítva ezzel a pozíciót eddig elfoglaló Leventét. A képzeletbeli dobogó legfelső fokát töretlenül a Bence foglalja el immár 2003 óta, a második legnépszerűbb név pedig idén is a Máté.

Minden évben sok kérvény érkezik a Magyar Tudományos Akadémia Névtanácsához olyan szülőktől, akik az addig is adható nevek közül nem találtak olyat, ami a szívüknek kedves lenne. Az MTA 2018-ban engedélyezte többek között lányoknak a Mogyoró, a Makaréna és a Szmirna, fiúknak az Aragorn, a Nurszultán és a Rasszel neveket. Elutasította azonban a Gézengúz, Öcsi, Mazsola és Szivárvány ötleteket, így ezekre továbbra sem lehet gyermeket anyakönyvezni.

A névadási divatot nagyban befolyásolják a különböző magyar celebek, így terjedt el hazánkban rekordsebességgel például a Benett Sebestyén Balázs kisfia nyomán. Ha azonban valakinek az az álma, hogy az óvodában egyetlen gyermeket se hívjanak úgy, ahogy az övét, ehhez nem is nagyon kell megerőltetnie a fantáziáját: a régi jól ismert nevek közül nem csak a Mária, az Ilona, az Erzsébet vagy a Magdolna, de a Zsuzsanna, az Erika és a Szilvia sem került be 2018-ban a Top 100-ba.
 

Leggyakoribb utónevek 2018-ban:

 

  Leggyakoribb fiúnevek 2018   Leggyakoribb lánynevek 2018
1.

Bence

1. Hanna
2. Máté 2. Zoé
3. Dominik 3. Anna
4. Marcell 4. Emma
5. Levente 5. Luca
6. Noel 6. Léna
7. Ádám 7. Zsófia
8. Dániel 8. Boglárka
9. Milán 9. Jázmin
10. Dávid 10. Lili
11. Olivér 11. Nóra
12. Zalán 12. Laura
13. Áron 13. Maja
14. Botond 14. Mira
15. Balázs 15. Gréta
16. Kristóf 16. Fanni
17. Benett 17. Dóra
18. Péter 18. Sára
19. Zsombor 19. Dorina
20. Tamás 20. Lilla

 

Forrás: magyarnevek.hu
Kép: Vasilyev Alexandr / shutterstock

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja