SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Szándékosan karambolozott egy férfi, hogy megölje a kisfiát

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2018-11-06
A Coloradóban élő Nathan Weitzel nem bírta a felelősséget, ezért úgy döntött, megöli a gyermekét - írja a Daily Mail.

A két és fél éves Isaiah szülei külön élnek. A kisfiú hétköznap az édesanyjával lakik, hétvégenként azonban időnként magával vitte láthatásra az apja.

Idén augusztus 21-én is ez történt. A férfi kokaint fogyasztott, majd gyermekével egy parkba ment. Amíg Isaiah tőle egy kicsit távolabb játszott, azon gondolkodott, miként tudná eltenni őt láb alól, mivel "nem bírja az apasággal járó terheket".


Kép: Youtube
 

Hamarosan meg is született a fejében az ötlet: a kisfiúval autóba szálltak, a saját biztonsági övét gondosan bekötötte, a gyereket azonban nem ültette ülésbe, és 120 km/órás sebességgel nekirohant egy ház kőkerítésének.

A gyermeket a kiérkező szomszédok kezdték kiszabadítani az autóból, majd hamarosan megérkeztek a mentők és a rendőrség is. Isaiah súlyos sérüléseket szenvedett, többször elveszítette az eszméletét is. Egész testét begipszelték, édesanyjának pedig azt mondták az orvosok, hogy várhatóan két hónapba fog telni, mire újra megtanulhat járni.

"Azért akarta megölni Isaiah-t, mert úgy érezte, túl nagy felelősség felnevelni egy gyereket, és még nem tartotta magát elég érettnek az apaságra" – nyilatkozta a nyomozó. Nathan is beismerte, hogy meg akarta ölni a kisfiát.

Nathan Weitzelt gyilkossági kísérlettel, gyermekbántalmazással, súlyos gondatlansággal, kábítószerrel való visszaéléssel és gyorshajtással vádolják. Jelenleg a börtönben vár a tárgyalására.

"Pont ott van most, ahova való. Remélem, még sokáig börtönben marad" – nyilatkozta a kisfiú édesanyja, Nancy Lopez, majd hozzátette, hogy a kisfia egy rendkívül nagylelkű gyermek, aki mindig kedves a többiekhez.

Isaiah gyógykezelésének támogatására közösségi gyűjtés indult.

Indexkép: Youtube

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja