SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A SPAR közössége megdobbantotta az ország szívét!

Családinet [cikkei] - 2018-08-22
A SPAR Magyarország évek óta elkötelezett híve a minőségi és aktív életnek, melyet idén nyáron nem csak termékeivel, de egy országra szóló aktivitással is erősített.

Az Ország Szíve kampány arra ösztönözte a SPAR követőit, hogy porolják le a hátizsákot és induljanak felfedezni Magyarország csodás nevezetességeit.

A kampány nem titkolt célja és egyben üzenete is az volt, hogy úgy tegyünk a minőségi életért és magunkért, hogy közben élményeket gyűjtünk!

A kampányban a SPAR kiválasztott az ország számos látnivalója közül 16-ot, melyeken a látogatóknak alkalma volt bejelentkezni, csupán egy selfie feltöltésével. Ha egy helyszínre meghatározott számú képfeltöltés érkezett, akkor az adott helyszín aktívvá vált a térképen. És itt jött a csavar! Ugyanis az összes helyszín aktiválódásakor a pontok összekötve egy szív alakot rajzoltak ki! Így valódi közösségi összefogás kellett ahhoz, hogy megdobbanjon az ország szíve!

A SPAR még egy dologban számított a közösség erejére: a kampány elején azt a vállalást tette, hogy ha legalább 1.000 kép beérkezik a kampány végéig, akkor 1.000.000 Ft-ot adományoz a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak.

A SPAR a kampányt augusztus 8-án indította útnak, és már az első hétvégén összegyűlt az adományhoz szükséges képmennyiség! A csúcspontját azonban augusztus 20-ára érte el, hiszen ekkorra vált aktívvá minden város, ekkorra dobbant meg az Ország Szíve.

A kampányt számos elem támogatta: TV- és rádióreklám, óriásplakátok és citylight poszterek, sajtómegjelenések, online hirdetések, social media kampány, helyszíni hostess promóció és bolti kommunikáció. A SPAR influencerekkel is együttműködött, akik szintén a nyakukba vették az országot, és még Ördög Nóri is hozzájárult a szív megdobbanásához!

A kampány sikerét az összesen több mint 3.500 feltöltött kép is jól mutatja.
A 16 helyszín közül a legnépszerűbbek Lillafüred és Gyula voltak, ahová mintegy 860 db kép érkezett a kampány 13 napja alatt.

A kampány a SPAR által is képviselt életmód program része és annak erősítése volt, így elsődlegesen nem a nyereményekről szólt. Azonban a SPAR szereti meghálálni a közösségi összefogást, így az aktivitás értékes nyereményekkel is kiegészült!

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja