SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A 2018-as magyarérettségi feladatai - második rész

Németh Noémi [cikkei] - 2018-05-07
Az idei magyar érettségi második részében műértelmezés és két vers összehasonlító elemzése között választhattak a diákok.


A 2018-as magyarérettségi második része

A középszintű magyarérettségi második felében műértelmezés és két vers összehasonlító elemzése között választhattak a tanulók. Mindkét feladat esetében 400-800 szavas esszét kellett írniuk, 150 percük rá.
Aki az elsőt választotta, annak egy Balázs Béla-mesét kellett elemeznie. Azoknak a diákoknak, akik az összehasonlító műelemzés mellett döntöttek, József Attila és Szabó Lőrinc versét kellett elolvasniuk és összevetniük. A feladat során ki kellett térniük a versek alapján az egymás után következő generációk viszonyára is - írja az Eduline.


A 2018-as magyarérettségi első része

Mint korábban írtuk, a 2018-as középszintű magyar érettségi szövegértési feladatának témája a “barátságkutatás” volt. A tanulóknak egy két és féloldalas szöveget kellett elolvasniuk a barátság születéséről és fogalmáról, majd ez alapján kellett válaszolniuk 10 kérdésre.

A szövegalkotási feladat során - melyre kb. 30 percük maradt a diákoknak - két lehetőség között választhattak:

  • Írhattak érvelést egy megadott közéleti, kulturális, életmódbeli kérdésről. Az idei téma: lerobbant épületekről, hiányzó intézménekről kellett levelet írni az önkormányzati képviselő számára, meg kellett nevezniük olyan épületeket, melyek szerintük fejlesztésre, felújításra szorulnak.
  • Írhattak egy hétköznapi műfajú szöveget, például motivációs levél, hivatalos levél, kérvény, hozzászólás, felszólalás, vitaindító, ajánlás, méltatás formájában. Idén érvelés volt a feladat: „újabb igényekhez, szokásokhoz, nemzetközi trendekhez” kapcsolódó ünnepekről kellett érvelniük (mint pl. A Valentin-nap és a Halloween).

A korábbi évek szabályozásával ellentétben a helyesírás és íráskép értékelésénél nem levonni kell pontokat, hanem a tartalom alapján elérhető 90 pont mellett a helyesírás és az íráskép alapján további 8+2 pont szerezhető mindkét szinten - írja az MTI.

Indexkép: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Meghalt a kisfiuk, miután az autósülésben aludt el. Fontos figyelmeztetés minden szülőnek

"Azt hittük, jót teszünk vele, ha hagyjuk tovább aludni az autósülésben - három nappal később a gépekről kapcsolták le a 11 hónapos kisfiunkat. Egy szinte mindennapos szülői rutin miatt halt meg, amiről alig valaki tudja, milyen veszélyes." (Képünk illusztráció)

5 megdöbbentő ok, amiért a Z generáció mentálisan összeomlik (és ez nem az ő hibájuk)

A pszichológusok és orvosok egyszerre jelzik világszerte, hogy baj van. A Z generációs gyerekek mentálisan túlterheltek, kiégtek és nincs jövőképük. De miért érzi magát egy egész generáció reménytelennek, miközben mindent megkapott, amiről a szüleik csak álmodhattak?

Sosem látott járvány tombol Magyarországon - veszélyben vannak a kisgyerekek

Egyelőre az influenzajárvány felfelé ívelő szakaszában tartunk, így még hetekbe telhet, mire lecseng. Ráadásul az idei járvány több szempontból is szokatlan, például mert főként a fiatalabb korosztályt érinti.

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja