SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Nyugdíjas pedagógusokat keres az Egyszülős Központ

Családinet [cikkei] - 2018-01-08
Iskolások korrepetálására keres nyugdíjas pedagógusokat a hamarosan megnyíló, állami támogatással megvalósuló Egyszülős Központ, melyet az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány működtet majd. A jelenleg online szolgáltatásokat nyújtó központ az év elején az Üllői út 30. alatt nyílik meg, ahol már személyesen is igénybe tudják venni a szolgáltatásait az érdeklődők.

A program célja, hogy a központ korrepetálási lehetőséget is biztosítson azon családok gyermekei számára, akik anyagilag nem engedhetik meg maguknak, hogy különórát fizessenek, de szükségük van segítségre a tanulásban. Erre a feladatra keresnek olyan nyugdíjas tanárokat, akik önkéntes munkával szívesen vállalnának szerepet abban, hogy az egyszülős családok rászoruló gyermekei számára is esélyt teremtsenek a tanulásban, a tanórákra való megfelelő felkészülésben.

A központ jelenleg olyan online szolgáltatásokat nyújt, amelyekre a legnagyobb igény mutatkozik az érintett családok részéről, így jogi és pszichológiai tanácsadást, valamint mediációs segítséget kaphatnak a hozzájuk fordulók.

Idén év elején az Egyszülős Központ fizikai valójában is megnyílik az Üllői úton, ahol további szolgáltatásokkal, rendszeres programokkal is várják majd az egyszülős családokat.

Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány 2005-ben jött létre, hogy segítse az egyedülálló, elvált, megözvegyült szülők által fenntartott egyszülős családokat. Ma Magyarországon körülbelül 300 000 családból hiányzik az egyik szülő és ezek a családok több mint félmillió gyereket nevelnek. Az idei évtől állami támogatással nyílik arra lehetőség, hogy ezek a családok több segítséget kapjanak mindennapi nehézségeik megoldásában.

A korrepetáláshoz kedvet érző pedagógusok a www.egyszulo.hu oldalon tudnak jelentkezni egy online formanyomtatvány kitöltésével.

http://www.egyszulo.hu/index.php/egyeduel-nevelem/az-jutott-eszembe/358-korrepetalas

Az Egyszülős Központ létrehozását az Emberi Erőforrások Minisztériuma 500 millió forinttal támogatja.

Fotó: Miloslav_Ofukany / pixabay                                   

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja