SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Rossz kúpot kaptak miskolci gyerekek

Teszáry Nikolett [cikkei] - 2017-11-30
Több gyermek került veszélybe Miskolcon, amikor egy orvosság készítése közben súlyos hibát vétett az egyik gyógyszerész - írta meg a 444.hu. A cég elismerte a hibát.

(A fotó illusztráció)

A város egyik főbb utcájában, népszerű gyógyszertárban történt a fiaskó. A gyógyszer, ami gyermekeknek való végbélkúp, úgynevezett magisztrális készítmény – ez azt jelenti, hogy a gyógyszertárban készülő, nem pedig készen kapható. A készítés során az egyik szakember azonban komoly hibát vétett, összecserélte a hatóanyagokat.

Amikor észrevette a problémát, a szóban forgó gyógyszerész azonnal intézkedett, egyesével felkereste azokat, akik vásároltak a hibás kúpból. Szakmailag helyes lépéssel – a pánikot elkerülendő – a vásárlóknak azt mondta, hogy vissza kell vinnie a gyógyszert vizsgálatra. Nem minden esetben sikerült azonban megelőzni a bajt, a kúpot ugyanis többen már felhasználták. Azok a gyerekek, akik kaptak belőle, rosszul lettek, kórházba kerültek. Többségük kihűléses tünetekkel jelentkezett.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet közleményben jelentette be, hogy foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt bejelentést tett a rendőrség felé. Miután kaptak egy jelzést, vizsgálatot folytattak le az ügyben, és a laborban kiderült, hogy két hatóanyag felcserélése miatt vált veszélyessé a szóban forgó kúp. A gyerekek, akik már kaptak belőle, ennek megfelelő tüneteket produkáltak. Mivel igazolta a feltevést a vizsgálat, annak lezárultáig a gyógyszertár működési engedélyét felfüggesztették. A vizsgálatot saját hatáskörben folytatta le az OGYÉI, és értesítette a megfelelő hatóságokat, a fel nem használt kúpokat pedig haladéktalanul visszagyűjtötték a betegektől és a gyógyszertárból is. A cég és a hibát elkövető gyógyszerész is mindvégig együttműködött a hatóságokkal, utóbbi elismerte felelősségét. A független engedéllyel dolgozó szakembert a gyógyszertár azonnal felfüggesztette állásából.

Bár a baj már megtörtént, az OGYÉI úgy tudja, hogy az érintett gyerekek már haza is mehettek a kórházból és nem szenvedtek semmilyen maradandó egészségkárosodást. 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Meghalt a kisfiuk, miután az autósülésben aludt el. Fontos figyelmeztetés minden szülőnek

"Azt hittük, jót teszünk vele, ha hagyjuk tovább aludni az autósülésben - három nappal később a gépekről kapcsolták le a 11 hónapos kisfiunkat. Egy szinte mindennapos szülői rutin miatt halt meg, amiről alig valaki tudja, milyen veszélyes." (Képünk illusztráció)

Sosem látott járvány tombol Magyarországon - veszélyben vannak a kisgyerekek

Egyelőre az influenzajárvány felfelé ívelő szakaszában tartunk, így még hetekbe telhet, mire lecseng. Ráadásul az idei járvány több szempontból is szokatlan, például mert főként a fiatalabb korosztályt érinti.

5 megdöbbentő ok, amiért a Z generáció mentálisan összeomlik (és ez nem az ő hibájuk)

A pszichológusok és orvosok egyszerre jelzik világszerte, hogy baj van. A Z generációs gyerekek mentálisan túlterheltek, kiégtek és nincs jövőképük. De miért érzi magát egy egész generáció reménytelennek, miközben mindent megkapott, amiről a szüleik csak álmodhattak?

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja