SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A diákhitel kiterjesztésének szükségessége

Családinet [cikkei] - 2016-05-27
Megalapozott szakmafejlesztési javaslat született a Diákhitel-rendszer kiterjesztésére az iskolarendszeren kívül szervezett felnőttképzési OKJ-s tanfolyamokra vonatkozóan.

A képzések.hu szakemberei – a magyarországi felnőttképző cégek többségének támogatását bírva – a közelmúltban azt javasolták, hogy a kormány gondolkodjon el, és az illetékesek tegyenek konkrét intézkedéseket a diákhitel igénybevételi lehetőségeinek kiterjesztésére az iskolarendszeren kívül szervezett OKJ-s képzések esetében is.

Takács Zoltán ügyvezető igazgató szerint a Diákhitel-rendszer kiterjesztésére az alábbi okok miatt van szükség:

A felnőttképzési törvény 2013-as módosítása óta (de főleg az utóbbi három évben) a felnőttképzési online statisztikák szerint a tanulói létszám folyamatosan csökken.

2013-ban még 152.000-en iratkoztak be az államilag elismert OKJ-képzésekre, addig 2014-ben már csak 142.000-en, 2015-ben 140.000 fő, az idei első 5 hónapban pedig mindössze 40.000-en kezdték meg tanulmányaikat ebben a rendszerben.

Ugyanakkor a munkaerőpiacon folyamatosan nő a betöltetlen pozíciók száma, miközben a cégek hatalmas munkaerőhiánnyal küzdenek, egyre több problémát okoz a képzett szakemberek megtalálása és alkalmazása.

A probléma alapvető oka, hogy a korábbi törvénymódosítások drasztikusan megemelték a tanfolyamok minimális időtartamát, ami magával hozta a kurzusok árainak erőteljes emelkedését.

Azoknál a szakmáknál, amelyek iránt Magyarországon nagy a kereslet – ilyen például a hegesztői és a villanyszerelői munka –, a hazai képzések időtartama és az oktatás ára is az egekbe szökött, aminek a megfizetését csak nagyon kevesen engedhetik meg maguknak.

A diákok többsége szeretne az állam által biztosított ingyenes OKJ-tanfolyamokra bejutni, de a Szakképzési Centrumok jelenleg is nagyon leterheltek.

A másik probléma, hogy az ingyenes OKJ-tanfolyamok az iskolarendszerű képzésekre vehetők csak igénybe.

A hivatalos OKJ-jegyzék viszont számos olyan speciális tanfolyamot tartalmaz, melyek csak iskolarendszeren kívül végezhetőek el és ezekért a tanulónak keményen fizetnie kell.
Sok olyan tanfolyam van, melynek a díja – a vizsgadíjakkal és az egyéb járulékos költségekkel együtt –többszázezer forintra tehető és sokaknak még a részletfizetési lehetőség sem jelent kiutat.
Megközelítően százezer olyan tanulni vágyó ember él jelenleg hazánkban, akik számára reális megoldás lenne egy kedvező kamatozású diákhitel törlesztési lehetőség.

A jelenlegi igen nehéz munkaerő-piaci helyzetben a kormánynak minden lehetőséget meg kell ragadnia, hogy a szakképzést és az oktatást támogassa, hiszen szakképzett munkaerő hiányában semmilyen gazdasági növekedést nem lehet megvalósítani.

Takács Zoltán – a képzések.hu országosan integrált oktatási adatbázis ügyvezető igazgatója – az ebben a tárgykörben született szakmai állásfoglalását hivatalosan is eljuttatta az illetékesekhez, arra kérve a minisztérium szakembereit, hogy a képzések.hu javaslata alapján készüljön megalapozott hatástanulmány ebben a témában.

A speciális támogatási lehetőségek kidolgozása és bevezetése egyaránt érdeke a hiányszakmákat elsajátítani vágyóknak, az oktatási intézményeknek, a tanároknak, a hitelt közvetítő pénzintézeteknek és az oktatáspolitikusoknak.

Fotó: PublicDomainPictures/pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

5 étel, ami pajzsmirigy-alulműködést okozhat

Sok olyan növényi élelmiszert ismerünk, amelyet egészségesnek tartunk, de kockázatos molekulákat tartalmaz, amelyek felboríthatják a hormonális és anyagcsere-egyensúlyt. A pajzsmirigyhormon kritikus fontosságú a szervezet szinte minden sejtjének anyagcseréjéhez, és kritikus fontosságú az agy megfelelő fejlődéséhez a korai életben. Azoknál az embereknél, akik nem jutnak elegendő fehérjéhez vagy jódhoz az étrendjükben, nagy a golyva kialakulásának kockázata.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szülinapja után maradt árva a négyéves kislány: szüleire a fürdőkádban találtak rá

Brazíliában, São José városában egy négyéves kislány árván maradt: szülei közvetlenül születésnapja után hunytak el a fürdőkádban.

Ma 83 éves Halász Judit színésznő és énekesnő, generációk nagy kedvence

83 éve ezen a napon, 1942. október 7-én született Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, érdemes művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának tagja, aki örökre beírta nevét a magyar kultúra történetébe.

Éjszakai óvodát indítottak Terézvárosban

Terézvárosban új, családbarát program indult: havi egyszer az óvodák este hat és másnap reggel fél kilenc között ?éjszakai üzemmódra? váltanak. Az első alkalom sikeres volt, a szülők örülnek, a gyerekek kalandos élményekkel gazdagodtak ? de milyen kihívásokkal és kérdésekkel járhat ez az újítás?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja