SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Házasság hete - A biológiai fejlődésről szóló dramatikus játék lesz Veszprémben

Családinet [cikkei] - 2015-02-02
Testük biológiai változásáról hallhatnak ismeretterjesztő foglalkozást a fiatalok, valamint esküvői fotókat is megoszthatnak a legnagyobb közösségi portálon a házasság hete rendezvénysorozat keretében - mondta Veszprém polgármestere a programokról tartott hétfői sajtótájékoztatóján.

Porga Gyula polgármester elmondta, hogy veszprémi kezdeményezésként minél több esküvői fotót szeretnének látni a legnagyobb közösségi portálon a személyes oldalakon, valamint egy külön erre a célra létrehozott felületen.(facebook.com/hazassagheteveszprem) 
    
Ciklus-show címmel egy dramatikus játék keretében ismerkedhetnek meg a fiatal lányok a testükben zajló biológiai változásokkal a rendezvény keretein belül – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy a legkisebbeknek városi rajzversenyt hirdettek meg a család témakörében.
    
Bálint Bánk családterapeuta úgy fogalmazott, hogy az utóbbi időben a "hűség leértékelődött", éppen ebben rejlik a program jelentősége, hiszen megerősítést ad a családoknak. 
    

Fekete Gyöngyi, a rendezvény védnöke a tudatos házasságkötés fontosságát hangsúlyozta, kiemelve az egymás iránti elkötelezettség jelentőségét.


    
Somody Zsuzsanna, a program szervezője elmondta, hogy a rendezvényhez a Veszprém Televízió is csatlakozik, a hét során számos magazinműsorban járja körül a témát, pozitív párkapcsolati példákat felvonultatva. A stúdió vendége lesz mások mellett Fazekas Nándor veszprémi kézilabdázó és felesége. A hét záró rendezvényeként Márfi Gyula érsek házaspárokat áld meg a Szent Mihály-bazilikában – közölte a szervező. 
    
A házasság hete csaknem két évtizede indult el Angliából, amelyhez számos hazai és nemzetközi közéleti személyiség csatlakozott kifejezve elkötelezettségét a házasság ügye iránt. Mára négy kontinens 21 országában ünneplik ezt az eseményt - olvasható a rendezvény honlapján.

Forrás: MTI
Fotó: PublicDomainPictures/Pixabay.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja