SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

46 éven keresztül hordta magzatát egy nő

Családinet [cikkei] - 2014-10-22
A marokkói Zahra Aboutalib 1955-ben volt terhes első gyermekével, azonban fájdalmai miatt az orvosa úgy döntött, hogy császármetszéssel kell szülnie. Az akkor 26 éves asszony, azonban látva sorstársai szenvedését, megrettent, és úgy döntött, hogy inkább elhagyja a kórházat. A nő fájdalmai néhány nap után megszűntek, és a baba mozgását sem érzékelte többé.

Zahara hitt még abban a marokkói mítoszban, hogy a születendő baba képes alvó állapotba kerülni az anyai testben, hogy védhesse annak tisztességét. A nő el is felejtkezett arról, hogy valaha terhes volt, és három gyermeket is örökbe fogadott.

Ám amikor 75 éves lett, ismét visszatértek az egykori fájdalmai. Fia hatására felkerestek egy specialistát, aki valamilyen petefészek tumorra gyanakodott. Ám csak az MRI vizsgálat volt képes megállapítani, hogy az a massza, amit az ultrahang felvételen láttak, valójában Zahara megkövesedett magzata.

A nőt vizsgáló professzor végül úgy döntött, hogy műtéti úton eltávolítják a 42 cm-es magzatot. Az operáció 4 órán keresztül tartott, mire az orvosok megpillanthatták a kővé vált gyermeket.Kiderült, hogy a nőnek sok évvel ezelőtt méhen kívüli terhessége volt. Ilyenkor a megtermékenyített petesejt nem a méhben ágyazódik be, hanem valahol azon kívül, esetünkben Zahara petevezetékében.

A jelenség magyarázata az, hogy ha a méhen kívüli terhesség során a halott magzat már túl nagy ahhoz, hogy magától felszívódjon, akkor az immunrendszer idegen testként azonosítja azt, ezért elkezd védekezni ellene. Az anya szervezete ezért egyfajta „kőburkot” épített a magzat köré, mumifikálva, dehidratálva ezzel az apró testet.

 


Forrás: mymultiplesclerosis.co.uk
Kép: youtube.com


 


 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja