SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hétfőn kezdődnek az agykutatás hetének rendezvényei

Családinet [cikkei] - 2014-03-09
Az agy eddig megismert működési-szerkezeti sajátosságairól és az agykutatás jelenlegi kérdéseiről hallhatnak az érdeklődők a hétfőn kezdődő Nemzetközi Agykutatás Hete rendezvénysorozaton.

Nagyvárosokban és kisebb településeken is szerveznek programokat
    
Magyarország több nagyvárosában és kisebb településeken is szerveznek vasárnapig olyan eseményeket, amelyeken jeles idegtudósok közreműködésével ismertetik az agyműködés és idegrendszeri kutatás egyes kérdéseit - közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) az MTI-vel.
 
Budapesti program
 
Az MTA Természettudományi Kutatóközpont pszichofiziológiai játszóházában a látogatók felügyelet mellett vizsgálhatják meg saját pszichológiai-idegélettani reakcióikat kedden, szerdán és csütörtökön, kedden pedig ismertterjesztő előadásokkal várják az érdeklődőket a játszóház méréseinek tudományos megértéséhez. Az agy szerkezetét és működését bemutató köztéri képkiállítás a budapesti Egyetemisták Parkja sétányon látható keddtől csütörtökig.
 
Debreceni program


 
A Debreceni Egyetem Idegtudományi Doktori Iskola PhD hallgatói a debreceni középiskolákban tartanak biológia órákat és szakköri foglalkozásokat, a tarnaszentmiklósi óvodákban a Hanyi-Parti Egyesület tagjai vezetnek kiscsoportos foglalkozásokat a témában rajzolás, gyurmázás, játékos kérdések és vetítések segítségével.
   
Pécsi program
 
A Pécsi Tudományegyetemen kedden előadások és gyakorlati bemutatók, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontban csütörtökön az aktuális agyi kérdésekről szóló előadások és laboratóriumi bemutatók színesítik a programokat.
    
A rendezvényeket a Nemzeti Agykutatás Program, a Magyar Idegtudományi Társaság, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, a Richter Gedeon Gyógyszergyár és az Integra Kft. támogatja.

Forrás: MTI
Fotó: nikolayhg - pixabay

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja