SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Távol-keleti, mézes csirkefalatok

Szoboszlai Beáta [cikkei] - 2011-05-03
Szeretem a távol keleti konyha különleges ízeit. Olykor- olykor az otthonomba varázsolom mesés ételeiket. Egyszerűen elkészíthető, mégis különleges, édes ízvilágot szeretnék elétek tárni.

 

Mivel sokszor hallottam már azt, hogy egy keleti étel neve csábítóan hatott, egy ember ízlelő bimbóira, de a kóstolás közben kifordult a szájából, ezért azt javaslom, hogy elsőre csak egy adagot készítsünk belőle. Nekem nagyon ízlett, de mivel minden ember más és más, jobb kicsiben kezdeni.

Hozzávalók egy személyre:

  • Fél csirkemell filé,
  • só, fehér bors, delikát,
  • olaj a sütéshez,
  • 1 evőkanál cukor,
  • 2 evőkanál méz,
  • 1 teáskanál kurkuma,
  • fél evőkanál ecet,
  • 1,5 dl víz,
  • 1 lapos evőkanál étkezési keményítő, cseppnyi vízben oldva.

Először a megmosott húst vágjuk fel csíkokra. Közben, lehetőleg teflon sütőben, tegyünk fel pici olajat forrósodni. A csirkemellet pirítsuk meg, majd sózzuk, borsozzuk, delikátozzuk ízlés szerint. Pici chilit is tehetünk bele. Süssük aranybarnára, majd tegyük félre. Készítsük el a szószt. Elég egy tejforralót használnunk. A cukrot karamellizáljuk meg - vagyis tegyük a fazékba és közepes hőfokon olvasszuk, míg világosbarna karamellé nem válik -, vigyázzunk, mert gyorsan leég. Amint megolvadt, húzzuk félre és tegyük bele a mézet és a kurkumát. Keverjük jól össze, majd öntsük fel vízzel és tegyük vissza a tűzre. Hagyjuk kicsit főni. Ezalatt keverjünk ki egy lapos evőkanál étkezési keményítőt, picike vízzel - elég néhány csepp is -, míg csomómentes, tej színű folyadékot nem kapunk. Ezt öntsük a szószra és keverjük el. Hagyjuk még egyszer felrottyanni és a végén tegyük bele az ecetet. Ezután öntsük a húsra, vagy a húst a szószba és kicsit főzzük össze. Elég 5-10 perc. Tálalhatjuk zöldséges rizzsel, vagy egészben sült burgonyával.

Érdekesség: Tudtátok, hogy a kurkuma nem csupán egy keleti fűszer, hanem gyógynövény is? A curry elengedhetetlen alkotóeleme, amit nem csupán színezésre, tartósításra, de gyógyászati célokra is használnak. Gyulladáscsökkentő, antioxidáns, vírus-, baktérium- és gombaölő hatású. Segíthet a rettegett betegségek kezelésében és megelőzésében, ezért nem árt, ha néha belekeverjük ételeinkbe. Akár paprikás csirke alá is tehetünk egy keveset. Sőt, bevallom, húsvétkor én még tojásfestésre is használtam.

2011. áprilisi pályázatra beküldött recept.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja