SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Töltött káposzta recept karácsonyra

Családinet [cikkei] - 2014-12-16
A Mi kerüljön az asztalra karácsonykor? című cikkünk receptje.

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1 kg savanyú káposzta
  • 8 db savanyított káposztalevél
  • 80 dkg darált sertéshús (lehetőleg lapocka)
  • 1 dl rizs
  • 30 dkg nyers füstölt hús (pl. tarja vagy karaj)
  • 1 db tojás
  • 1 fej hagyma
  • 1-2 gerezd fokhagyma
  • 2 db babérlevél
  • néhány csípős pirospaprika (opcionális)
  • 2 evőkanál őrölt pirospaprika
  • ízlés szerint só, bors

1. A főzést megelőző este áztassuk be a füstölt húst, majd másnap főzzük őket félkészre. Ha erre nincs időnk, akkor nagyon apó darabokra vágjuk őket, és úgy adjuk a többi hozzávalóhoz, így át tudnak főni.

2. Kóstoljuk meg a káposztát, és a leveleket. Ha túl sósnak, vagy savanyúnak találjuk őket, akkor mossuk át vízzel.

3. A rizst főzzük meg, majd tegyük félre hűlni (sok háznál ezt a műveletet kihagyják és nyersen keverik bele a rizst), közben vágjuk fel apró darabokra a hagymát, és süssük üvegesre.

4. Egy tálba tegyük bele a darált húst, adjuk hozzá a rizst, a hagymát, a zúzott fokhagymát, sót, borsot, tojást és egy csapott evőkanál őrölt pirospaprikát. Alaposan keverjük össze a hozzávalókat, majd nyolc egyenlő gombócot formáljunk a keverékünkből, és töltsük bele őket a levelekbe úgy, hogy miután beletettük a húst, a káposzta két szélét hajtsuk be, és csavarjuk fel.

5. Válasszunk egy nagyobb edényt, amiben elkészítjük az ételünket, majd rakjuk bele az aljába a savanyú káposztánk felét, majd a gombócokat és a füstölt húst, legvégül pedig a káposzta maradékát. A halmunk tetejére tegyük a babérleveleket, és szórjuk meg az egészet a maradék fűszerpaprikával. Aki szereti a csípős ételeket, az adhat hozzá egész csípős paprikát is.

6. Lefedve pároljuk készre, ha a víz elfogyna, akkor pótoljuk, ám igazán finom akkor lesz a káposztánk, ha a végén nem áll benne sok víz. Tejföllel tálalhatjuk. 


Kép: Wikipedia

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja