SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Így készíts könnyen karácsonyi ajtódíszt!

Családinet [cikkei] - 2014-11-26
Az karácsonyi időszak közeledtével nemcsak az adventi koszorút szokás beszerezni/elkészíteni, hanem az ünnepi ajtódíszt is. Most bemutatunk nektek néhány trükköt, amelyekkel ízléses és egyedi darabokat készíthettek.

1. Egyszerű ajtódíszek

A legkönnyebben elkészíthető ajtódíszekhez nincs szükségünk semmilyen alapra csak néhány fenyő vagy tuja ágra, amelyeket akár a kertünkből is beszerezhetünk. Tipp: A virágboltoknak valószínűleg van fenyőágakból, illetve más örökzöld növényekből is hulladéka, amelyeket, ha elkérünk tőlük, akkor kiváló hozzávalói lehetnek az ajtódíszünknek.

Ha már megvannak az örökzöld ágacskák, akkor kössük őket egy csokorba cérna vagy drót segítségével, ezután már csak a díszítő elemek hiányoznak. Rögzíthetünk dróttal például tobozokat, illetve apró masnikat, karácsonyfadíszeket, sőt, még akár különféle plüssből (vagy más anyagból készült) figurákat is az ajtódíszünkhöz.

Azért, hogy ne látszódjon, ahogy összefogtuk a kompozíciónkat, használjunk valamilyen szép, ünnepi szalagot, amelyből masnit kötve máris esztétikusabb látványt nyújt a díszünk. Innentől fogva már csak az a dolgunk, hogy lehetőségeink szerint kiakasszuk, vagy felragasszuk az ajtóra az elkészült művünket. Tipp: Ha ki szeretnénk függeszteni a díszünket, akkor ne felejtsünk el némi többletet hagyni erre a kötözésre használt drótból!

Szép karácsonyi masnit köthetünk az alábbi videó segítségével: 

2. Koszorúk

Ha van időnk kicsit bonyolultabb műveletekhez is, akkor készíthetünk igazán különleges koszorúkat is az ajtóra.

Természet ihlette koszorú

Az egyik legolcsóbb, mégis mutatós ajtódísz, ha olyan koszorút készítünk, amelyhez a természetből vesszük az alapanyagokat. Gyűjthetünk például különféle tobozokat és terméseket az erdőben. Használhatunk még akár diót, földimogyorót, szárított gyümölcsöket és fahéj rudakat is. Alapként szerezzünk be egy szalmakoszorút, amelyre rögzítsük ragasztópisztollyal az összegyűjtött hozzávalókat! Ha azt szeretnénk, hogy a koszorúnk illatozzon is, akkor vásárolhatunk előre illatosított, színezett potpourrikat is, amelyekből szintén ragaszthatunk az alapunkra.

Koszorú karácsonyfadíszekből

Ha van otthon régi karácsonyfadíszünk, az most jól fog jönni ehhez a koszorúhoz! Ha nincs, akkor beruházhatunk néhány új darabra. Tipp: Célszerű vásárolni egy olyan készletet, amelyben különböző méretű gömbök vannak. Így kitölthetjük a lyukakat. Ezen kívül még szükségünk lesz egy ragasztópisztolyra, meg egy fém vállfára (amihez a ruhatisztítóból juthatunk például hozzá). Ez utóbbi lesz a koszorúnk alapja. Formázzunk belőle kört, majd csavarjuk szét, és állítsuk akkorára, amekkora koszorút szeretnénk. (Nyilván egy nagyobb darabhoz több dísz kell, ezért annak drágább az előállítási költsége).

Mielőtt elkezdenénk ráfűzni a drótra a gömböket, húzzuk ki egy kicsit az akasztójukat, és nyomjunk oda pár csepp ragasztót. Majd miután visszatoltuk az akasztót, várjunk egy kicsit, amíg megszárad a ragasztó. Ezután fűzzük föl a díszeket!

Ha szeretnénk még ünnepélyesebbé tenni a koszorúnkat, akkor ne fűzzük végig, hanem felülre rögzítsünk valamilyen örökzöld leveleket, és/vagy egy szépen megkötött masnit. Ha túl hosszúnak bizonyulna a maradék drótunk, akkor vágjuk le a felesleget!


Képek: etsy.com, 
flickr.com

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja