SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Csibe, nyuszi

[cikkei] - 2004-03-17
Két kis csibét, két nyuszit mutatok be, mindegyiket képesek megalkotni a gyerekek is!

Egyszerűbb, és több hozzávaló akad a legtöbb családnál a vattából-tojáshéjból készült "kismadárhoz". Tehát: ha tojást főzünk, rakjuk el a héját! Kimossuk, megszárítjuk és már mehet is bele a vatta. A legegyszerűbb, ha színes vattapamacsokat vásárolunk, így akár sárga csibét is könnyű alkotni. Ragasszunk egy kis gömböt a héjba, ehhez még egy gömböt! (Mintha hóembert ültetnénk bele.) Erre két kis szemet, és egy csőröcskét ragasszunk még!

Hogy ne boruljon fel a csibe, valamibe helyezzük bele a tojáshéjat (a képen papírgyűrű tartja, de lehet egy kispohár, egy apró virágcserép...)

A másik csibe egységcsomagban is kapható a hobbyboltokban, de beszerezhető darabonként is. Egy kisméretű virágcserepet fessünk sárgára, fordítsuk tetejére. Az aljára (ami így már a teteje) ragasszunk papírgolyót (készen kaphatót), ebből is legjobb a sárga. Erre fessünk arcot, filcből, vagy dekorgumiból kis taréjt ragasszunk rá! A cserép oldalára két kis szárny kerül (ugyanolyan alapanyagból, mint a taréj). Egy erős zsinórra két talpacskát fűzünk fel, csomót kötünk rá, majd a zsinórt bele ragasztjuk a cserépbe.

Ha polc szélére ültetjük, akkor még a lábát is lógatja a csibénk.
 

Szintén kapható egységcsomagban is, de akár maradék anyagokat is felhasználhatunk. Kör alakot vágunk ki bármilyen textíliából (talán a karton a legjobb erre a célra). Papírgolyó lesz a feje. Ehhez igazítsuk a kör méretét. Az anyagunkat cérnával húzzuk össze, hogy kis zsákot kapjunk! Ekkor töltsünk bele rizst, granulátumot, kinek mi tetszik! Ezután szorosan varrjuk el a zsák száját, hogy ne jöjjön ki a tömőanyag. Ide illesszük a papírgolyót, amire előre rárajzoltuk az arcot (hozzá is ragaszthatjuk, vagy pálcikára húzzuk a golyót és beleszúrjuk a zsákba)! Füleket, kezeket zseníliából ragasszunk a nyuszinak (fülnek célszerűbb a hullámosat választani). Hogy eltakarjuk a varrást, masnit, madeirát varrjunk a nyakába!

Ha még mindig van anyagunk, most négyzeteket szabjunk ki belőle. Helyezzünk a közepébe csokitojást (ünnep után jó bele egy kis textil, vagy szivacs is), ezt kössük bele a következőképpen: a szemközti sarkokat fogjuk össze, kössünk rá egy szalagot, masnit! Két csücskét igazítsuk vízszintesre, ebből lesz a keze. Másik két sarkát húzzuk át egy fagolyón, ez  lesz a két fül. Mosolygós arcot fessünk neki, biztos örülnek a locsolók, ha ilyet kapnak.

(Méreteket azért nem írtam, mert nem tudom, mekkora fejekkel tudtok dolgozni. Több méretben kapható a fagolyó is, a papírgolyó is. Ehhez kell igazítani a textilek méretét!)

 


 

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja