Bizony ilyen csuda nem esett semerre a kerek világon. Egyszer esett az a csuda a Földön, az is Magyarországon, mégpedig Mátyás király idejében. Hogy kutyavásárt tartottak szép Budavárában, akárcsak lóvásárt vagy baromvásárt tartottak volna. Ez is csak Mátyás eszétől telhetett, aki nemcsak a legbölcsebb uralkodója meg a legtudósabb hadvezérje, hanem ezen felül még a legelső tréfamestere is volt a maga idejének.
Felöltözött egyszer szabadságos huszárnak Mátyás király, úgy eredt neki az Alföldnek. A sapkája mellett virág volt, kenyeres tarisznya az oldalán, a kardot a mentével együtt felkötötte a hátára, vágott egy útszéli meggyfáról botot magának, úgy haladt a dűlőn, akár más szabadságos katona, aki az öreg szüléjéhez iparkodik a falujába hazafelé.
Amint megy, mendegél, látja Mátyás király, hogy ott szántja a földet a határban nem messzire egymástól két parasztember. Az egyik paraszt nagyparaszt volt, annak az ekéje előtt hat ökör járt, a másik paraszt kisparaszt volt, az csak két heptikás gebét tudott az eke elébe fogni. Megáll Mátyás király, csak elnézi, hogy erőlködik a két girhes ló a kemény tarlón, meg hogy keserveskedik a szegény paraszt az eke szarvánál, hogy bíztatja szóval, meg ostorral a gyenge lovait, az a nagyparaszt meg csak sétál komótosan az eke mellett, az ostort se kell forgatni neki, azt kiáltja: Hajsz! Azt kiáltja: Csá! Közben fütyörész kedvére.

Gondolt egyet Mátyás, odament a hatökrös gazdához:
- Adjon Isten jó napot kegyelmednek, gazduram.
- Adjon Isten, vitéz uram, magának is. Mi kéne ha vóna?
- A kéne gazduram, több emberség kéne erre a földre. Nem látja, hogy megkínlódik a két kehes lovával az a másik szántóvető ember? Ugyan fogjon ki gazduram két ökröt, kössük annak a szegénynek a két lova elébe, az is könnyebben szánthassa azt a parányi kicsi földjét.
A nagyparaszt csak nevetett erre:
- Mán abból nem eszik az a kódus paraszt - azt mondja -, én nagygazda vagyok, hat ökörrel szántok, az meg csak szántson a maga két gebéjével, úgy illik az őhozzá. Maga csak a fegyverhez értsen, vitéz uram, a szántást pedig ide bízza.
Nem szólt egy szót se többet Mátyás, odament a kisparaszthoz:
- Adjon Isten jó napot, te szegény ember.
- Adjon Isten néked is, szegény katona.
- Fordulj csak ide szegény ember, mutatok valamit, de meg ne ijedj, arra kérlek.
Avval Mátyás király kigombolkozott, megmutatta az aranypitykés dolmányát, megsúgta a szegény parasztnak, tudja meg, hogy Mátyás király áll előtte.
Az a szegény rögtön le akart borulni a király elébe.
Megfogta Mátyás király:
- Vigyázz, el ne árulj, álljál csak szép egyenesen, figyelmezz rám. Azt mondom néked, add el holnap ezt a két hitvány párát, amit a bőriért kapol, abból vegyél annyit kutyát, ahányat adnak, hajtsd fel Budára, keresd meg a budai nagypiacot, a többi az én gondom.

Hát a szegény paraszt úgy tett, ahogy a király meghagyta. Eladta a két lovát, kapott egy falka kutyát az áráért.

Tereli osztán Budavára felé a szegényember azt a sok loncsos, piszkos kuvaszt, meg komondort. Aki csak jött az ország útján nagyot nézett, olybá tűnt az emberek előtt, mintha a pásztornak a juhai mind kutyákká változtak volna.
Sötét hajnal volt még, mikor a szegényparaszt a sok kutyával Budára elérkezett. Elvergődött a budavári nagypiacra, ott letanyázott, előszedte a szeredásból a kenyért, szalonnát. De a kutya komák éhen maradtak, azok olyan ugatérozást csaptak, mind felverték álmukból a budai lakosokat, azt hitték, rajtok a tatár. Mikor osztán kinéztek az ablakon és látták, hogy csak kutyahad jött Budavár ellen, ki-ki dorongra kapott, leszaladtak a piacra, agyon akarták verni az egész kutyaságot, vezéreivel együtt. De akkorra ott termettek a király szolgái, ők már tudták, mi járatba' van a parasztember, nem engedték bántani.
Reggelre megjelentették a királynak, hogy itt az a szegény paraszt, felhajtotta a kutyákat. Mindjárt felöltözött Mátyás király, elment az urakért, jöjjenek elő, megyünk a piacra. Kirukkoltak a főurak a piacra, mind gyönyörű díszmagyarba, legelöl Mátyás király, odavezette az urakat a kutyás emberhez.
- Itt a szép alföldi eb, uraim, mindenkinek venni kell belőle, ez lesz most már a divat!
Nagyot néztek a kényes nagyurak, ahogy az a sok condra kutya elkezdte a csizmájok orrát szagolni. De a király megvette rögtön a legmocskosabb kuvaszt tíz aranyon, arra lett nagy nevetség, elkezdtek az urak licitálni, mennél szennyesebb volt egy bundás, annál többet adtak érte. A szegény parasztnak teli lett a szeredása arannyal, majd leszakadt a válla, mikor Mátyás ráadta és Isten hírével útnak bocsátotta:
- No, jó ember eredj haza, meséld el, milyen nagy ára van Budán a kutyának.

El is mesélte.

A nagygazda nem szólt egy szót se, csak magába gondolta: megállj kódus, azt nézd meg majd, én milyen vásárt csinálok!
Másnap eladta a hat ökrét, az árából felvásárolta az egész falu kuvaszát, komondorát, de még a szomszéd faluba is elment a portékáért. Mikor már vagy száz kutyája együtt volt, feltarisznyázott a nagygazda, elindult a száz kutyával Budára. Egész úton azt számítgatta, hány tarisznyára való aranyat hoz majd haza, mennyi földet vehet még érte, mind amit maga körül lát otthon, megveheti, ami föld van Berettyótól a Kőrösig, Kőröstől a Tiszáig, Tiszától a Dunáig.
Javában állott már a piac, mikor a nagygazda megjött a sereg kutyával Budára. Alig tudott helyet szorítani a teméntelen sok ebnek a piac sarkában. Megfizette egy szóra a helypénzt, azt mondta, majd jön Mátyás király a nagyurakkal, mind megveszik az ő drága kutyáit. A vásárosok meg a népek meg csak nézték a büszke parasztembert, aki nagy szájjal hirdette, hogy itt vannak a divatos kutyák, de nem eladók, csak a nagyuraknak. A kuvasz meg a komondor egynéhány elszabadult, felborogatták a kofaasszonyok kaskáit, szilkéit, eltört a tojás, kiömlött a tejfel, nosza mind a kutya széjjelszaladt a csemegét felnyalogatni. A kofaság méregbe jött, rúgták, csapták az ebeket, gazdájokat tökkel, dinnyével hajigálták, ez meg kiabált, ugrált a kutyái után, a kutyák szűköltek, vonítottak, az emberek káromkodtak, az asszonyok sivalkodtak, felfordult az egész piac, ilyen kukullóriumot még nem látott az öreg Budavára.
Előszaladtak a nagy lármára a hajdúk, azok osztán csihi-puhi, neki a sok kutyának rézfokossal, míg egy csomóba nem vették őket a gazdának is odasuhintottak közbe egy párat a hátára, mert az csak a magáért kajabálta, hogy helyet, helyet az uraknak, jönni kell már a nagyuraknak, azok veszik majd meg az ő kutyáit. Addig, míg a pandúrkáplár rá nem cserdített:
- Egyszer volt Budán kutyavásár, többet nem lesz, tisztulj innét a piacról!

És a piaci népnek a nagy kacagása közt elkergette a parasztot mind a száz kutyájával.