A gyerekneveléshez mindenki ért! - Vagy mégsem?

A gyerekek fontos részei társadalmunknak. Nagyon készülünk és vágyunk a szülővé válásra, amikor pedig már szülővé váltunk, mindent szeretnénk megadni a családnak és gyermekeinknek, így ők az egyik legfontosabb mozgatórugói életünknek.

A család egy olyan csoport a mindennapokban, amiből kiindulhatnak a céljaink, a hangulatunk, az eredményeink - életünk egyensúlyának egyik alkotóeleme. Gondolj bele, hogy érzed magad akkor, amikor valami gubanc van a családban? Milyen kedved van, amikor valakivel összerúgtad a port és nem beszéltétek meg? Volt már olyan, hogy valakiért aggódtál a családodban? Addig a figyelmed ott marad, amíg nincs kikommunikálva vagy nincs teljesen biztonságban mindenki, aki számodra fontos.

Aztán amikor a gyerekeink felnőnek, megkapjuk a bizonyítványt, mint régen az iskolában egy vizsga után. Itt is levizsgázunk és eredményeinket az határozza meg, milyen felnőttet faragtunk abból a kisgyerekből, aki a mi kezeink között nőtt fel. Sikeres, boldog, szeretetteljes - vagy életunt, csalódott, céltalan felnőtté vált? Ettől függ, hogy átmentünk-e a vizsgán.

A gyereknevelést több személy nézőpontja szerint vizsgálják általában az emberek. Egy részről ott vannak a pedagógusok nézőpontjai, akik a tanulmányok, elvárások oldaláról közelítenek, aztán ott vannak a társadalmi elvárások, amihez szorosan kapcsolódik az egymáshoz hasonlítás és méregetés… És léteznek (sajnos) a szülői elvárások, hozott minták, amiket szintén nem szabad elfelejtenünk.  

Mindenkinek van egy saját elképzelése arról, hogy mi az ideális. Az egyikünk még vaskalaposan és tekintélyelvűen gondolkodik, miszerint a felnőttnek jogai vannak, a gyereknek meg kötelezettségei. Mások a modern engedékeny, szabály-mentesség szerint nevelnek, vigyázva a gyerek lelkivilágára, teljesen kiengedve a kontrollt és eldobva a felelősséget maguktól. De a nagy kérdés: Hol a gyerek ezekben a történetekben?

A legfontosabb nézőpont mindig az: a gyereknek mi a legjobb, ha már az ő neveléséről és felnőtté válásáról van szó? Hogyan lesz belőle egy talpraesett, életerős felnőtt, aki játéknak fogja fel az életet, nem pedig félelmetes dolognak?

Szülőként az a feladatunk, hogy mindent annak megfelelően tegyünk, hogy:

• Mi a támogató?
• Mi a képessége szerinti segítség?
• Hogyan tud önmaga maradni a gyerek?

Biztos vagyok benne, hogy első lépésként, ha ezek mentén haladsz és a gyereket figyeled elsőként a nevelésben, mindketten sokkal nyugodtabbnak és magabiztosabbnak érzitek majd magatokat. Egyszerűen azért, mert az az etikus, ha egymás felé támogatóan fordulunk.

Szeretettel: Beszédes Henrietta Gyereknevelési specialista, Boldog Gyerek Alapító

Indexkép: Depositphotos.com