SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

dr. Vekerdy Tamás: Minél gazdagabb a beszéd, annál gazdagabb a gondolkodás!

Martincsevicsné Jenei Gizella [cikkei] - 2021-02-18
A gyerekek először csak hangokat formálnak, majd megpróbálják ezeket hangosan kiejteni, végül szavakká formálni. Így tanulják meg az anyanyelvet, amelynek nemzetközi napját február 21-én ünnepeljük.
dr. Vekerdy Tamás: Minél gazdagabb a beszéd, annál gazdagabb a gondolkodás!

Sok szakértő egyetért abban, hogy egy gyermek nyelvi fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy olyan környezetben legyen, ahol folyamatosan beszélnek hozzá. Muszáj hallania a hangokat, a szavakat, hogy elsajátíthassa őket.
 

Szülőként sokat tehetünk a gyermek megfelelő anyanyelvi fejlődéséért!

Dr. Vekerdy Tamás pszichológus sok fórumon kifejtette már, hogy mennyire fontos a gyermek számára az élő beszéd, az élő szóban elmondott mese. A televízióban, az interneten hallott mese szerinte nem mese, mivel ott a gyermek a képi megjelenítést készen kapja. Nincs lehetősége saját fantáziája alapján személyre szabni a mesehősöket, a környezetet vagy bármit, amit hall. Készen kapja, úgy kell elfogadnia, ahogy látja.

Ezzel szemben az élő szóban hallott, olvasott mese szinte aranyat ér. A gyermek önmaga képzelheti el a tájat, a szereplők kinézetét, sőt, még az ijesztő dolgok is csak annyira lesznek félelmetesek, amennyire ő annak szeretné képzelni.

Dr. Vekerdy Tamás szerint, ha élő szóban hallja a mesét a gyermek, akkor az agyában belső képek keletkeznek, melyek segítenek neki feldolgozni a feszültségeket, az indulatokat és a vágyakat.

Ha szeretnénk megnyugtatni egy gyermeket, akkor a legjobb módszer, ha az ölünkbe vesszük és mesélünk neki. Jól jön ez akkor is, ha várakozni kell. Szemmel látható a különbség például egy gyermekorvos várótermében azok között a gyerekek között, akiket anyukájuk mesével nyugtat és azok között, akik csak szabadon jönnek-mennek. Az egyedül hagyott gyerekek idegesek, feszültek, és a rosszalkodással hívják fel magukra a figyelmet. Ám azok, akiket édesanyjuk az ölébe vesz, és mesél nekik, megnyugszanak, ellazulnak.
 

A mesének óriási hatása van a gyerek anyanyelvi fejlődésére

A szakember szomorúan állapította meg, hogy az elmúlt időszakban rengeteg gyerek kerül úgy óvodába, hogy szinte soha nem hallott mesét. Nem képes megülni az óvónő mellett, nem érdekli, nem tud mit kezdeni a felolvasott mesével és azzal, hogy nem látja maga előtt a képernyőn a szereplőket, mert neki otthon soha nem meséltek.

Szembetűnő, hogy azok a gyerekek, akiknek rendszeresen meséltek, iskolába lépve akár másfél évvel is előrébb járhatnak az anyanyelvi fejlettségben, mint azok a társaik, akik csak a televízióban, számítógépen vagy mobiltelefonon néztek mesét.

Dr. Vekerdy Tamás szerint az anyanyelv a szilárd, szuverén gondolkodás alapja. Téves az az elmélet, mely szerint a gyermek először gondolkodik, és csak azért nem tudja kifejezni magát, mert nem találja a szavakat. Ehelyett az igazság az, hogy előbb megtanul beszélni, és majd ebből nő ki a gondolkodás. Minél gazdagabban beszél egy gyermek, annál gazdagabb lesz a gondolkodása is. Ehhez pedig csak úgy segíthetjük hozzá, hogy folyamatosan, hangos szóval beszélgetünk vele, illetve rendszeresen mesélünk neki.

Kép forrása: Andrea Piacquadio fotója a Pexels oldaláról

 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja