Az ember szülőként abban bízik, az izzasztó kérdések, intim témák inkább csak a serdülőkor tájékán ütik fel majd a fejüket.

Éppen ezért váratlanul érhet minket, ha óvodás gyermekünk a semmiből feltesz egy ilyen kényes kérdést. A felkészületlenül ért pillanatban pedig nehezen tudunk spontán, oldottan reagálni, ahogy azt jó szülőként elképzeltük magunkról.

Fontos tehát tudnunk róla, hogy a szexuális fejlődés egy hosszú folyamat, amely már kisgyermekkorban elkezdődik és a kamaszkor ennek csak az egyik állomása.

A legtöbb gyermek általában csak 2-3 éves kor körül, a szobatisztaságra való szoktatással egyidejűleg fedezi fel saját nemi szervét. Ahogy lekerül a pelenka és szabadabban érintkezhetnek a korábban még fel nem fedezett területtel, teljesen természetes módon fokozódhat kíváncsiságuk. Ilyenkor azt is észrevehetik, hogy az övék apáéhoz vagy anyáéhoz hasonlít. Az is lehet, hogy már jóval korábban – az első életév végén, pelenkán keresztül- használják nemi szervüket önmegnyugtató, örömszerző funkcióra, például számukra szorongató helyzetekben, vagy ellazuláshoz elalvásnál.  Öningerlés során nem csak jó élményeik lehetnek, de a csikló és pénisz vérbősége/merevedése akár fájdalmas is lehet a számukra.

Szülőként gyakran megijedünk, ha azt tapasztaljuk, hogy gyermekünk már ennyire pici korban fogdossa magát.

Ha tudjuk, hogy ez teljesen rendben van ilyen életkorban is és nem tulajdonítunk nagyobb jelentőséget a dolognak, a folyamat megy a maga útjánv. Ha a gyerek azt tapasztalja, hogy mi szorongunk ettől a jelenségtől, megdöbbenést tapasztal az arcunkon, vagy megszidjuk azért, amit tesz, ő is szorongani fog, szégyenkezik, esetleg elkezd manipulálni minket, hiszen látja, hogy van hatása.

A szexuális fejlődés során nem csak a saját testük iránti kíváncsiság fokozódik, de pszichés változások sora is elkezdődik.

A kislányok azonosulni kezdenek édesanyjukkal, értelem szerűen a kisfiúk pedig az édesapjukkal. Ilyenkor az ellenkező nemű szülő iránti szimpátia megnőhet, és ezekhez hasonló kijelentéseket tehetnek: „Nekem az apa lesz a férjem”- kislányok.  „ Én az anyát fogom feleségül venni.”- kisfiúk. Ezeket a kijelentéseket jobb nem túlreagálni, teljesen rendben vannak. Megértő mosollyal nyugtázhatjuk, hogy a gyerek éppen az „ödipális- korban” van. Ha ilyen kijelentések mentén kinevetjük vagy szigorúan büntetjük a gyermeket, azzal nagy károkat okozhatunk, miközben ő csak az egészséges fejlődés útján halad. A konfliktus sikeres megoldásaként könyvelhetjük el, ha a gyermek lassan eljut odáig, hogy apa és anya egy pár, és ő majd valaki mást választ magának „férjnek/feleségnek”: testvért, barátot, ovis társat.

A gyerekek legkésőbb gyerekközösségbe való kerülés során szembesülnek vele, hogy ami nekik van, az csak az egyik változat, van ahhoz képest egy másik is.

Legtöbbször annyi csapódik le bennük, hogy a fiúknak van valamije, ami a lányoknak nincs, hiszen kívülről nem nagyon látszik semmi.  Már önmagában ez a gondolat is elég lehet a szorongáshoz. A fiúkban megfogalmazódhat, hogy ami nekik van, az elveszíthető –kasztrációs félelem. A lányok pedig nem értik, hogy ők miért nem kaptak olyat, amilyen a fiúknak van –pénisz irigység. Ha hangosan örülünk lányunk jelenlétében a kistesó kukijának, – a kislányok nunijának, pedig általában kevésbé szoktunk örülni furcsa módon-, azzal féltékenységet kelthetünk a lányokban. Kevesebbnek érezhetik magukat, vagy belobban egy ellenreakció és úton-útfélen zavarba ejtő helyzetekben beszél a nunijáról, esetleg meg is mutatja azt. Kisfiúknak pedig szigorúan tilos ehhez hasonló mondatokkal fenyegetőzni: „Aki rosszul viselkedik, az elveszítheti a kukiját.”, „Aki a kukijához nyúl, az beteg lesz.” stb.

Az óvodás kor lezárultával kisiskolás korig bezárólag elméletileg létrejön egy ilyen szempontból nyugalmi fázis.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a mai kor ingerelárasztásában ez egyre nehezebben tud érvényesülni. A nagyvárosok óriásplakátjain lévő félmeztelen modellek, a reklámokban felbukkanó rejtett felnőtt szexualitás és a gyermek életkorának nem megfelelő tartalmú felvételek, megzavarhatják ezt az időszakot. A kiskamaszkorral várhatóan újra felélénkül majd az érdeklődés a szexualitás iránt.

Akkor mit is tegyünk? Hogy is reagáljunk?

Ha a fent leírt információk a birtokunkban vannak, már hatalmas dolgot tettünk gyermekünk egészséges szexuális fejlődéséért, hiszen tudjuk, mi a normális menetrend.

Ilyenkor is ütközhetünk azonban nehézségekbe. Érdemes átgondolni, mi hogy vagyunk a saját szexualitásunkkal, a saját nem identitásunkkal. Jól érezzük-e magunkat a bőrünkben nőként/férfiként? Mennyire vagyunk gátlásosak? Hogyan beszélünk családon belül a nemi szervekről és a másodlagos nemi jellegekről? Mi milyen mondatokat kaptunk válaszul gyerekkorunkban a feltett kérdésekre, kitől és megfelelő volt-e ez nekünk?

Ha problémáink vannak a saját szexualitásunkkal, anyaként nehezen fogjuk tudni hitelesen képviselni, hogy nőnek lenni nem kevesebb, mint férfinak és a nuni éppen olyan rendben van, mint a kuki. Vagy apaként megmutatni a fiunknak, hogy fiúnak lenni klassz dolog és a kukija mérete is rendben van.

Amit biztosan ne tegyünk:

1. Ne szégyenítsük meg a gyereket természetes érdeklődése miatt!
2. Ne szankcionáljuk, ha tevékenykedik, de nyugodtan tereljük keretek közé! (pl. a szobájában nyugodtan kutakodhat érdeklődésének tárgya iránt, a nappali közepén, a kanapén ülve mindenki előtt azonban nincs rendben).
3. Felnőtt szexualitásunkkal ne terheljük meg a gyermeket! Bár érdekli a téma, de nem arra kíváncsi, hogy a szüleinek milyen szexuális problémája van, vagy mennyire fergetegesen fantasztikus szexuális életet élnek.
4. Másfajta szexuális ingerrel se árasszuk el, amennyire lehet, védjük őket ettől!
5. Túl korai szexuális felvilágosítás, vagy prevenciónak szánt szabályok, esetleg rémisztő történetek abúzusról, szintén traumát okozhatnak. (Ha korábban minket, szülőket ért szexuális abúzus és még nem tudtuk megdolgozni magunkban, legyünk legalább résen: Vajon nem ezek a régi élmények aktiválódtak és irányítják reakcióinkat a szexualitás terén?)

Általánosságban elmondható, hogy érdemes a következőkre figyelni:

A gyerek kérdései mentén haladni. Arra válaszoljunk, amit kérdez, az ő korának megfelelően. Meg is kérdezhetjük, hogy neki mi a saját elképzelése a témáról (pl. Mit gondol, miért van a fiúknak kukija és a lányoknak miért nincs?) . Ha nagyjából rendben van a saját elmélete, akár többet nem is kell mondani. Ha nem, akkor érdemes igazítást tenni. Jó, ha válaszolunk a kérdésére, de ne terheljük meg őt több információval. Ha még a nuni/kuki témánál tart, ne kezdjünk el mesélni neki arról, hogyan is születik a kisbaba.  Ha úgy látjuk, mi akadtunk el valahol, vagy a gyermeknek a fent leírtakhoz képest nagyon erős tünetei vannak, kérjünk külső segítséget akár szakembertől, baráttól. Gyermekeknek szóló képes felvilágosító könyv is nagy támasz lehet a témában.

Dr. Rozsits Andrea

Forrás: Gyógyhírek

betöltés...