SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kire bízhatod a gyermekedet? 3. rész - Családi napközi

Dr. Nagy Ágnes [cikkei] - 2010-08-13
Sorozatunk következő részeként a családi napközit mutatjuk be: előnyeit, hátrányait mind a gyermek, mind a szülő szemszögéből.

Először is: mi is az a családi napközi? Kislétszámú magánbölcsi? NEM!

A családi napközi a gyermekjóléti alapellátások között a bölcsőde, óvodai napközi, iskolai napközi MELLETT foglal helyet: azaz ugyanolyan hivatalos gyermekellátó hely, mint a többi. Csak épp mások a feltételek. 

A családi napközi mindig kislétszámú elhelyezést biztosít, ugyanis egy családi napköziben csak 5-7 gyermek gondozható (ekkor már 2 felnőtt kell a gyermekek mellé!). Egy ingatlanon belül létre lehet hozni több csoportot is, a lényeg, hogy egy csoportban csak ilyen kevés gyermek lehet. Egy igazán jó családi napközi hasonlít egy gyermekközpontú nagycsaládhoz. Az ellátható gyemekek életkora is rugalmas és tág: 20 hetestől (fél éves) 14 éves korig láthatóak el gyermekek a családi napköziben.

A rosszindulatú hírekkel ellentétben szigorú feltételekhez kötött a családi napközi létrehozása: ÁNTSZ engedély kell, és ha több csoport van az ingatlanban, akkor tűzoltóság, építésügy is. A vezetőnek el kell végeznie egy külön tanfolyamot, és egészségügyi alkalmassági vizsgálaton kell évente részt vennie. A működési engedélyt a település jegyzője állítja ki.

A tapasztalatok szerint a családi napközit működtetők 70-80%-a pedagógus, így az sem igaz, hogy nem szakember van a gyermekekkel - bár fontos megjegyezni, hogy ez nem oktatási intézmény, hanem egy szolgáltatás, egy hely, ahol a szülőt kell pótolni addig, amíg nem tud a gyermekével lenni!

Nagyon sok szakhatóság ellenőrzi a családi napközit: az ÁNTSZ, a gyámügy, a működési engedélyt kiadó önkormányzat, ha a családi napközi állami támogatásban, ún. normatívában részesül, akkor az Államkincstár, az APEH, a munkaügyi felügyelet.

Előnyök:

  • a kis létszámú elhelyezés miatt viszonylag gyors a beszoktatás
  • szintén a kis létszámnak köszönhetően kevés a megbetegedés (mind az immunrendszer, mind a kisgyermeki lélek könnyebben viseli ezt a fajta közösséget)
  • rugalmas, a szülők igényeihez könnyen alkalmazkodik
  • speciális nevelési igényű, vagy sérült gyermek is könnyebben integrálható egy kis csoportbaGyerekek a családi napköziben
  • kiemelkedő tehetségű gyermek személyre szabott fejlesztése is könnyen megoldható 
  • testvérek együtt gondozása lehetséges (a tág életkori határok miatt)
  • óvoda, iskolai napközi helyett is működhet, nem csak a bölcsődés korosztályt képes kiszolgálni

Hátrányok:

  • mivel az állam csak töredéke normatív támogatást ad a családi napközibe járó gyermek után, mint az állami intézménybe (bölcsődébe, óvodába) járónak, ezért a felmerülő költségeket (bér, rezsi, könyvelő, stb) a szülőnek kell kifizetni, ezért legtöbbször ez egy fizetős szolgáltatás
  • mivel nagyon sok településen "mostohagyerek" a csana, sokszor nehéz ráakadni: gyakori, sajnos, hogy bár nincs bölcsőde (vagy nem elegendő a férőhely), túlzsúfolt az óvoda, mégsem ajánlják. (Természetesen vannak üdítő kivételek, és korrekt önkormányzatok!)

Amire oda kell figyelned:

  • nézzük meg, hogy van-e működési engedélye! A működési engedélyt ki kell függeszteni - ha elmegyünk érdeklődni, nyugodtan kérjük el. Az önkormányzatnál is megkérdezhetjük, hogy legális-e az általunk kiszemelt ellátóhely. Sorozatunk későbbi részében foglalkozunk majd még az illegális gyermekfelügyelet veszélyeivel! MINDIG HIVATALOS HYELYET VÁLASSZUNK A GYERMEKÜNK ELLÁTÁSÁRA!
  • nézzük meg, hogy milyen a tisztaság (hely, gondozók)
  • hallgatózzunk picit: gyermekkacagást hallunk, vagy hogy kiabál valaki a gyermekekkel?
  • nézzük meg, vannak-e a falon "gyermekművek": rajzok, stb.
  • hallgassunk a megérzéseinkre!

Kire bízhatod a gyermekedet? 1. rész - Nagyszülők és pótnagyi
Kire bízhatod a gyermekedet? 2. rész - Anyukák egymás közt illetve bölcsődék

Kire bízhatod a gyermekedet? 4. rész - Bébiszitter
Kire bízhatod a gyermekedet? 5. rész - Hatályos jogszabályok
Kire bízhatod a gyermekedet? 6. - Mennyibe kerül?
Kire bízhatod a gyermekedet? 7. - A gyerekek szemszögéből
Kire bízhatod a gyermekedet? 8. - Az édesanya szemszögéből

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja