SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Hogyan válasszunk óvodát, iskolát gyermekünknek?

Verzár Éva [cikkei] - 2009-01-30
"A gyermek ne gondolatokat,
hanem gondolkodni tanuljon,
ne hordozzák, hanem vezessék,
hogy a jövőben maga is ügyesen
tudjon járni"
Kant

Az életben megtett első lépések a felnőtt kor felé vezető úton a legfontosabbak, hisz meghatározhatják egész életünkre, hogy hogyan, miként viszonyulunk társainkhoz, később hogyan tudunk beilleszkedni a társadalomba. S természetesen az is fontos, hogy hogyan éli meg a család gyermeke óvodai, majd iskolai éveit. Épp ezért mindenképp nézzük meg azt az óvodát, vagy lakhelyünkhöz közel eső iskolát, amelybe gyermekünk beíratásra kerül.
A választás első lépéseként a legközelebb eső intézményt nézzük meg! Majdnem minden településen van óvoda, iskola, de vannak szerencsésebb helyzetben élők - városok lakói -, akik választhatnak.
Udvaron
Miszerint válasszunk?

Elsősorban vegyük figyelembe azt, hogy az adott intézménybe el tudjuk-e vinni és hozni gyermekünket naponta? Hisz, ha előreláthatóan munkahelyet változtatunk, nem szerencsés távolabbi intézményt keresni, vagy olyant, amelyik nem esik útba. Ezzel problémát okozunk magunknak, családunknak, s legrosszabb esetben ki kell vennünk a gyerekünket, kiszakítva a már megszokott, megszeretett közösségből.
Ne határozzunk hirtelen, a gyerek ragaszkodik a helyhez, amelyet megszeretett! A barátaihoz, az óvó nénihez...
Mégis, ha távolabbi helyre szeretnénk beíratni gyerekünket, mert az ottani lehetőségek sokkal többet nyújtanak - itt zene, nyelv, úszásoktatás, sport, vagy nekünk tetsző program szerint oktatnak -, akkor meggondolandó, hogy több szülő közösen oldja meg az oda-visszaszállítást, vagy netán a család siessen segítségére.
Fontos: Minden óvodában, iskolában vannak nyílt napok, látogassunk el, nézzük meg a termeket, osztályokat, beszélgessünk el a gyerekekkel, de nem mellékes az sem, hogy ismerjük meg az oktató személyzetet! Sokszor egy szimpatikus, kedves pedagógus határozza meg egy-egy gyermek óvodai vagy iskolai éveit.
Fontos az is, hogy milyen módszer szerint oktat az adott óvoda, iskola, s ha lehetőségünk van, éljünk ezzel, de győződjünk meg afelől is, hogy az adott módszer, mit jelent a gyakorlatban. Milyen anyagi terhelés hárul ránk, vagy egyáltalán milyen anyagi vonzata van, ha nem a kijelölt intézményt választjuk.

Mit kell a beiratkozásra vinni?

Minden esetben a szülő személyi igazolványát;


A gyermek lakcímbejelentő kártyáját (ha van);
A gyermek születési anyakönyvi kivonatát;
Iskolához: Az óvoda által kiállított iskolaérettségi papírt;
Ha az óvoda szakértői bizottsághoz küldte a gyereket, a szakértői bizottság határozatát.Játékbirodalom

A nem körzetben lakó gyerekeket is felveszik-e?

3 éves kor, ill. iskolaérettség esetén a körzetébe tartozó gyermekeket az óvoda és az iskola a beiratkozás napján felveszi. A fennmaradó üres helyekre nyernek felvételt a körzeten kívüli gyerekek. Az iskola körzetében és azon kívül lakó gyermekek és szüleik egyaránt részt vehetnek a beiratkozást megelőzően az óvodás foglalkozásokon. Itt szándéknyilatkozat kitöltésére is lehetőségük van.

Mit jelent az iskolaérettség?

Az iskolaérettség azt jelenti, hogy a gyermek fizikai és pszichés szempontból is képes megfelelni az iskolai követelményeknek, s az iskolás lét előmozdítja a fejlődését.

Ezért vigyázzunk arra, hogy az óvodaválasztásnál ne rakjunk túl nagy terhet gyerekeink vállára, hisz az óvodai élet legfontosabb tevékenysége, a játék, a játék és mese... Ha elértük, hogy gyerekünk önfeledten játszik, jól érzi magát az óvodai életben, már bátrabban és célszerűbben választhatunk neki majd iskolát.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Hatéves kisfiú halt meg a születésnapján egy játszóházban: a hatóságok vizsgálják, betartották-e a biztonsági előírásokat

Tragédiával ért véget egy hatéves kisfiú születésnapi ünneplése az oroszországi Ivanovóban. A gyermek egy bevásárlóközpont játszóházában szenvedett súlyos balesetet, miután megpróbált felmászni egy csúszdára. A kórházban már nem tudták megmenteni az életét.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja