SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Hogyan edukáljuk gyermekeinket a felelősségteljes internethasználatra?

Családinet [cikkei] - 2023-11-20
Nemrégiben egy családi összejövetelen szembesültem azzal, amire egy átlagos hétköznapon nem is gondolnék, hogy manapság a kisgyermekeket milyen intenzíven körbeveszi az információs technológia, szinte már születésüktől fogva. Az ezzel kapcsolatos nevelést tehát nem lehet túl korán kezdeni. Ahogy a kisbabák mászni kezdenek, és felfedezik a környezetüket, mindig felfigyelnek a magukból fényt
kibocsátó, esetleg a képüket változtató eszközökre, mint a telefon vagy a televízió. Míg utóbbinak a káros hatásait könnyebb kiküszöbölni egyes, a szülők által nem megfelelőnek ítélt tartalmat sugárzó csatornák letiltásával, vagy a közös, illetve felügyelt tévénézéssel, addig sokkal nehezebb a szülők dolga az okos eszközökkel, főleg ha az már a nagyobb gyermek sajátja.

Tartsuk a lépést, mert hihetetlenül gyorsan tanulnak!

Az említett családi délutánon, legnagyobb meglepetésemre a négy éves unokaöcsém a kezébe vette az anyukája telefonját, feloldotta a zárat, és el is indított egy játékot. Az ő korosztályuk egyszerűen annyira gyorsan alkalmazza az újonnan elsajátított tudást, hogy elég egyszer ellesniük a szülőktől a készülék működtetését, és máris le tudják azt utánozni. Azzal persze nincs baj, ha kontrollált környezetben, felügyelet mellett megengedjük a kicsiknek, hogy néha játszanak valami nekik megfelelő játékkal, amely esetleg valamilyen készséget is fejleszt, vagy hogy mesét nézzenek, ugyanakkor mindig a szülőnek kell ilyenkor kezelni az eszközt, hogy biztosan csak azt nyissák meg, amit ők megengednek.

Ezen segíthet, ha nem elérhető közelségben tartjuk az eszközeinket, és nehezebb jelszóval vagy biometrikus azonosítással védjük azokat.

Ugyanúgy kell rá vigyázni, mint az utcán!

Ahogy a gyermekek elkezdik az iskolát, egyre többet fognak elektronikus eszközökkel találkozni. Az elmúlt években otthonra és online platformokra kényszerült oktatás rávilágított arra, hogy mennyi problémát vet fel a fiatal gyermekek számítógép-, és főleg internethasználata. Ha a tanáraikkal és társaikkal való kommunikáció is teljes mértékben az online világba költözik, akkor az internetelérés elengedhetetlen ehhez. Ezen a ponton azonban felmerül, hogy így gyakorlatilag bármihez hozzáférhet, számára káros vagy fenyegető tartalmakhoz is, illetve rendszeres közösségimédia-fogyasztóvá válik.
Bár az ezekhez a felületekhez való csatlakozás korhatárhoz kötött, a gyerekek ezt könnyen ki tudják kerülni, így érdemes odafigyelni erre is. Szülőként talán ekkor gondolkodunk el először azon, hogy miként tudhatnánk gyermekünket biztonságban, ha egyedül internetezik, amikor még otthonról sem feltétlenül engedjük el kíséret nélkül.

Erre a dilemmára adhatnak technikai választ a különböző gyerekzár- vagy szűrőszoftverek, amelyeket a legtöbb számítógépes biztonsági szolgáltatónál beszerezhetünk különböző ingyenes és fizetős konstrukciókban. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ajánlása szerint olyat érdemes választani,
amely az alábbi funkciókat képes betölteni:

  • tájékoztatja a szülőket a gyermekek által felkeresett weboldalakról,
  • elemzéseket szolgáltat a gyermekek közösségimédia-használati mintáiról,
  • összegyűjti a használt keresőkifejezéseket,
  • megakadályozza, hogy a gyerekek kiadják a személyes adataikat,
  • lehetőséget adnak időkorlát beállítására,
  • értesít, ha a gyermekek letiltott weboldalakhoz próbálnak hozzáférni,

mindezt pedig egy összekapcsolt szülői alkalmazásban bárhonnan tudjuk a telefonunkról figyelni.

Beszélgessünk velük a saját nyelvükön!

A gyermekvédelmi szűrőeszközök nagyon hasznosak lehetnek, hogy technikai oldalról támogassák ezt a folyamatot, ugyanakkor elengedhetetlen mindig a koruknak megfelelően, a saját szintjükön megértetni a gyermekekkel, hogy miért van erre szükség, hogy véletlenül se úgy éljék meg, hogy a szülők kémkednek utánuk, vagy nem hagynak nekik semmi privátszférát. Először is alakítsunk ki egy olyan otthoni környezetet, amelyben bármikor, bármivel kapcsolatban mernek a szülőkhöz fordulni tanácsért vagy segítségért. Soha ne szidjuk le őket azért, amit kérdeznek, vagy amit az interneten megkerestek! Emiatt könnyen elveszítenék ezt a bizalmat, és ha titkolózni kezdenek, előfordulhat, hogy nem vesszük észre, ha valami komolyabb bántja őket. Éppen ezért legyünk mindig nyitottak a beszélgetésre, és számukra is befogadható érvekkel győzzük meg őket arról, hogy mindez az ő biztonságukért van. Vegyünk komolyan minden kérdést és minden kisebb felmerülő problémát, és próbáljuk azokat együtt megoldani!

Állítsunk fel közösen szabályokat!

A szülők is megnyugodhatnak, és a gyerekek is könnyebben tartják be az otthoni internetes házirendet, ha a szabályokat együtt fektették le.

Állapodjunk meg közösen a napi képernyőidőben, amit internetezéssel tölthetnek annak függvényében, hogy mennyi időt vesz el esetleg a házi feladat, vagy iskolai kutatómunka, amihez a világhálón keresgélnek, vagy hogy éppen több időt szeretnének egy kis játékra. Adjunk teret annak, hogy elmagyarázzák, hogy mire van éppen szükségük, mivel szeretnék tölteni az online idejüket!

Értessük meg velük, hogy hogyan működnek a különböző közösségi platformok, az ott terjedő manipulált képek, álhírek. Ne várjuk meg, amíg ezek esetleges negatív hatást gyakorolnak az énképükre, a hangulatukra vagy az értékrendjükre!

Tanítsuk meg nekik azt is, hogy nem szabad óvatlanul beszélgetést kezdeményezni idegenekkel a világhálón, és az azonosításukra alkalmas személyes adatokat kiadni, esetleg őket ábrázoló fényképeket küldeni, vagy nyilvánosan megosztani! Ezen kívül például az e-mail címüket se adják meg és ne regisztráljanak semmilyen oldalra egyedül, nehogy adathalászatnak essenek áldozatul!

Tanuljunk együtt!

Azon szülők számára, akik még nem ebben a közegben nőttek fel, és a munkájuk során sem gyakran használják a számítógépet, szintén tartogathat újdonságokat az online világ. A fiatalok számára azonban mindez természetes, gyakran már felső tagozatban elvárás, hogy utána tudjanak nézni valaminek, prezentációt készítsenek egy órára, vagy online könyvtárban keressenek könyveket. Tanuljuk meg és mutassuk meg a gyerekeknek azt a rengeteg előnyt, amit az internet nyújthat, ha megfelelően használjuk, így egy fontos eszközt adhatunk a kezükbe.

Forrás: Rackhost.hu

Nyitókép: pexels.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Elvitték a babát a kórházból: mi történik a magyar gyermekvédelemben?

Egy februárban született, egészséges újszülöttet a szülei tudta nélkül vittek el a tatabányai kórházból. Az édesanya addig naponta járt be szoptatni a csecsemőt, majd egy reggel közölték vele: a gyermeke már nincs az osztályon. Arról azonban nem kapott tájékoztatást, hogy hová került a baba, miért vitték el, és ki hozta meg a döntést. A történet nem egyedi eset, és az országgyűlési választás közeledtével a politikai szál is felbukkan.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja