SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Megszökött két ovis egy budapesti óvodából

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-09-14
A pesterzsébeti Gézengúz óvodából szökött meg két óvodás kisfiú, egyszerűen hazasétáltak. Villamos és autó is jár azon az útszakaszon, ahol mentek. A szülők nagyon felháborodtak és a polgármester szerint is elfogadhatatlan, ami történt.

/Kiemelt képünk illusztráció/

Betörőnek hitték a saját kisfiukat, aki ovistársával együtt hazament az óvodából

Két óvodás kisfiú kiszökött a 20. kerületi Gézengúz óvodából és egyszerűen hazasétáltal. A szinte hihetetlen esetről az ATV Híradó számolt be. 

A gyerekek olyan útszakaszon mentek, ahol villamosok és autók is jártak, de szerencsére épségben hazaértek. 

Az egyik gyerek családja azt mondta a Híradónak, hogy először azt hitték, betörő van az otthonukban, és azonnal értesítették a rendőrséget. Később kiderült, hogy a kisfiuk jött haza az ovistársával. A család azt is elárulta, hogy a rendőrség nem az óvodától, hanem tőlük értesült a szökésről. 

Szabados Ákos, XX. kerületi polgármester osztozik a szülők felháborodásában és így nyilatkozott: 

"Negyed óra-fél óra intervallum amíg nem vették észre hogy a két gyermek hiányzik, sajnos. Ezt követően sem abban a sorrendben tették meg a megfelelő lépéseket, ami elvárható lett volna, hanem ők maguk kis brigádokat szervezve kezdték a környéket bejárni ahelyett, hogy rögtön lejelentették volna"

Azt is hozzátette, hogy a gyerekek a kerítés közelében lévő fára másztak fel, és onnan jutottak át a szomszédos bölcsőde udvarára, ahonnan aztán folytatták útjukat. 

A polgármester szerint az eset azt is bizonyítja, hogy az intézmények szabályzata nem megfelelő az ilyen krízishelyzetekre vonatkozóan, és azokat meg kell változtatni.
 

Lehetővé tették, hogy szakképzetlenek, azaz pedagógiai asszisztensek és dajkák is vigyázhassanak a gyerekekre

A pesterzsébeti Fidesz vezetője azt szorgalmazza, hogy a kerületben minden óvodát nézzenek át az esetleges szökési lehetőségeket illetően, és javítsák ki a hibákat, hogy ilyen többet ne fordulhasson elő. Buc-Horváth Gabriella továbbá szeretne tisztán látni az ügyben: 

"Nekem nem állnak össze az időpontok azzal se, hogy a szülő mit írt, azzal sem, hogy az óvoda dolgozói mit írtak".

Hozzátette: 

"Egy beszoktatási időről beszélek és a legnagyobb kérdőjel számomra az, hogy hogy volt egyedül egy pedagógiai asszisztens az udvaron, amikor a beszoktatási időben mindenki a gyerekekkel szokott lenni".

Az óvodapedagógiai egyesület elnöke az ATV Híradónak azt mondta, hogy a korábbi törvény értelmében még óvodapedagógusnak kellett lennie a gyerekekkel. 

"Felülírták a köznevelési törvénynek ezt a passzusát és lehetővé tették, hogy szakképzetlenek, azaz pedagógiai asszisztensek és dajkák is lehessenek a gyerekekkel"

-  magyarázta Fábián Katalin.

Szabados Ákos polgármester rendkívüli testületi ülést hívott össze csütörtökre. 

Indexkép: Dayron Villaverde képe a Pixabay-en

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
HozzĂĄszĂłlĂĄsok

LEGOLVASOTTABB

Jól szeretni - Vekerdy Tamás 10 legfontosabb tanácsa, amiket minden anyuka imádni fog, ha boldog és kiegyensúlyozott gyereket szeretne

Sokszor érezzük magunkat elveszettnek a gyereknevelés útvesztőjében. Vajon jól csináljuk? Elég jó szülők vagyunk? Mitől lesz boldog, önbizalommal teli, kiegyensúlyozott a gyerekünk? Vekerdy Tamás, a magyar gyermeklélektan legendás alakja, több évtizedes tapasztalatával és végtelen emberségével segít eligazodni ezekben a kérdésekben. "Jól szeretni - Tudod-e, hogy milyen a gyermeked?" című könyve nemcsak gyakorlatias tanácsokat ad, hanem megnyugtat, bátorít és felszabadít: nem kell tökéletesnek lennünk, csak jelen kell lennünk - és jól szeretni.

Szaunában pihentek a szülők, miközben gyermeküket újraélesztették a siklósi fürdőben

Sokk és döbbenet uralkodott el a siklósi fürdőben, amikor egy 6 éves kisfiút kellett újraéleszteni - szülei eközben éppen a szaunában tartózkodtak. A majdnem tragédiába torkolló eset a Siklósi Hírek beszámolója szerint komoly következményeket vonhat maga után.

7 látszólag ártalmatlan szülői hiba, amik nagyon elronthatják a gyerek későbbi életét - valódi történetekkel és tanulságokkal

Sokszor azt gondoljuk, hogy a szeretetünk mindent felülír, és ha néha hibázunk is, az nem lehet akkora baj. De vajon tényleg így van? Egy népszerű Reddit-fórumban emberek százai mesélték el, milyen "ártatlan" szülői szokások hagytak bennük mély nyomot - talán épp azért, mert senki sem gondolta volna, mennyit számítanak. Ezekből a történetekből szemezgettünk, hogy együtt tanulhassunk belőlük.

Meghalt Millena Brandão, a Netflix 11 éves gyerekszínésze

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a 11 éves brazil gyerekszínész, Millena Brandão, aki a Netflix "Sintonia" című sorozatában vált ismertté. A fiatal tehetség halálát szülei jelentették be, akik megosztották a kislány megrázó betegségtörténetét.

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja