SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Egy piros autóval vittek el, azóta szülők nélkül élünk

Családinet [cikkei] - 2016-02-10
Egy piros autóval vitték el őket az iskolából, azóta szülők nélkül élnek. Egy nevelőtől kapta meg az első ölelést, ami jól esett neki. Az SOS Gyermekfalvak kisfilmeken keresztül mutatja meg, milyen a gyermekvédelmi rendszer belülről.

Mi történik, ha egy jól működő, értelmiségi család széthullik és az anya az utcára kerül három gyerekkel? Sára édesapja diplomás közgazdász és iskolaigazgató. A lány iskolás korában került a kecskeméti SOS Gyermekfaluba testvéreivel, röviddel szülei válása után. Sokáig voltak kötődési problémái, nem szereti, ha hozzáérnek. Egy nevelőtől kapta meg az első ölelést, ami jól esett neki. Ma egyetemi hallgató és épp önálló életet kezd a fővárosban.

Az SOS Gyermekfalvak kampányfilmjeiben olyan helyzeteket mutat be, amelyek nyomot hagynak egy gyerek életében. Állami gondoskodásban élő fiatalok beszélnek őszintén az őket ért sérelmekről, örömökről. Magyarországon 22 ezer gyerek él gyermekvédelmi gondoskodásban, közel félezren az SOS Gyermekfalvakban. A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a gyermekek jogaira.

Az alapítvány az Európai Bizottság támogatásával 9 uniós országban folytatott program keretében gyerekjogi képzést indít gyermekvédelmi szakellátásban dolgozóknak. Összesen 800 szakembert képeznek ki.

A kampány további filmjei:

Emlékek örökbe - Trailer


Emlékek örökbe - Gábor története

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja