SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Etetőszékeket, pelenkázó lapokat és pelenkákat vizsgált a fogyasztóvédelem

Családinet [cikkei] - 2015-11-10
Etetőszékeket, pelenkázó lapokat és pelenkákat vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), ötből 2 etetőszék, tízből 1 pelenkázó lap nem felelt meg a biztonsági követelményeknek, a kifogásolt termékeket a hatóság kivonta a forgalomból.

A hatóság keddi közleménye szerint a két kifogásolt magas etetőszék stabilitása nem megfelelő, hátrafelé felborulhat.

A kifogásolt pelenkázó lap anyagában a megengedettnél nagyobb mennyiségben volt jelen az úgynevezett DEHP (Di-(2-etilhexil)-ftalát), így a termék szintén súlyos kockázatot hordoz.

Az egyszer használatos pelenkák esetében elvégzett, 6 terméket összehasonlító vizsgálaton a szakemberek megállapították: az olcsóbb termékek egyértelműen kisebb nedvszívó képességgel rendelkeznek, míg a két drágább termék kiugróan magas folyadékmegkötő képességgel rendelkezik. Van olyan pelenka, ami kétszer annyi nedvességet képes felfogni, mint a többi forgalomban lévő.

A vizsgált termékek teljes listája a hatóság honlapján olvasható.

Forrás: MTI
Fotó: www.flickr.com

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja