SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Bem József, Mága Zoltán és Papadimitriu Athina egy feladatban a hatodikos etika könyvben

Lakatos Dóra [cikkei] - 2021-09-13
Különös feladatra bukkant egy hatodik osztályos gyermek családja, miközben az etika tankönyvet böngészték a tanév első hetében: a feladatban példaként Bem József, Zrínyi Miklós, Damjanich János és Pollach Mihály mellett Mága Zoltán és Papadimitriu Athina szerepel. Mi lehet a közös ezekben az emberekben, és vajon valóban ők voltak a legjobb példák ehhez a feladathoz?

Nem magyarnak születtek, de annak vallják magukat – mindenkire igaz ez?

A feladat leírása szerint olyan embereket láthatunk a fényképeken, akik nem magyarnak születtek ugyan, de tetteikkel, életművükkel igazolták Magyarországhoz való kötődésüket és szeretetüket. A képek alatt minden személyről van egy rövidke leírás, a tanulók feladata pedig az, hogy megmondják, melyik kép kit ábrázol. Bár a két ma is élő személy láttán eleve elkerekedhet a szemünk – hiszen együtt említeni őket Bem Józseffel vagy Zrínyi Miklóssal elég merész -, a leírás még csak nem is feltétlenül igaz rájuk.

Papadimitriu Athina szülei Görögországból települtek be ugyan, de a színésznő már Magyarországon, Budapesten született, és mindig is magyar állampolgár volt. Bár görög gyökereit sosem tagadta, nem igazán mondhatjuk rá, hogy „életművével, tetteivel igazolta Magyarországhoz való kötődését”, hiszen itt született és itt is nőtt fel.

A könyv másik példájára, Mága Zoltánra pedig mondhatni, egyáltalán nem igazak a leírtak, hiszen a zenész Szolnokon született, és mindig is itthon élt. A könyv szerzői azért sorolták ide, mert „cigány származású” – ami, mint tudjuk, nem nemzeti, hanem etnikai kisebbség. Ez egy igencsak lényeges különbség, amit akár meg is taníthattak volna a gyerekeknek egy hasonló feladatban, így azonban úgy fogják majd gondolni, hogy a kettő egy és ugyanaz.

A cigányság a 15. század óta jelen van Magyarországon, a 18. században pedig Mária Terézia és II. József rendeletei után a romák végleg letelepedtek itthon. Mára ők a legnagyobb etnikai kisebbség az országban. Bár a romák igyekeznek fenntartani szokásaikat és kulturális örökségüket, cigányságuk elismerése mellett is magyarnak vallják magukat, hiszen itt születtek, itt nőttek fel, és évszázadok óta jelen vannak az országban. Anyanyelvük és állampolgárságuk is magyar, tisztában vannak a magyar kultúra értékeivel a sajátjuk mellett is, a magyar ünnepeket ők is tartják, és bárhova utaznak a világban, Magyarországot tekintik szülőhazájuknak. Ennek tekintetében nem jelenthetjük ki, hogy Mága Zoltánt tettei tennék magyarrá, hiszen állampolgársága, születési helye és anyanyelve is magyar.


Legendás tábornokok, hadvezérek, költők, építészek – hogy kerül ide Athina és Mága?

Amikor ránézünk a NAT által kijelölt etika tankönyv lapjára, igencsak meglepődhetünk a szerző által hozott példákon, nem csak azért, mert a ma is élő személyekre nem feltétlenül igaz a feladat leírása, hanem azért is, mert Athina vagy Mága Zoltán munkássága nem közelítheti meg Bem Józsefét vagy Zrínyi Miklósét, így meglehetősen furcsának találhatjuk őket a sok legendás történelmi alak között.

A szerző bizonyára szerette volna, ha néhány olyan személyt is látnak a gyerekek, akiket esetleg felismerhetnek a televízió képernyőjéről vagy az újságokból, a kontraszt azonban túlságosan nagy ahhoz, hogy az embereknek ne szúrja a szemét. Senki nem vonja ugyan kétségbe Mága Zoltán vagy Papadimitriu Athina munkásságát, viszont történelmi szempontból eltörpülnek Damjanich, Zrínyi vagy Pollach mellett.

Bár a szándék a gyerekek felvillanyozása lett volna az ismerős arcokkal, a szerző talán jobban tette volna, ha olyan példákat hoz, akiknek hasonlóan nagy történelmi jelentősége van – ilyen lehetett volna Liszt Ferenc, aki osztrák volt és egy szót sem beszélt magyarul, vagy Hunyadi Mátyás, esetleg Széchenyi István. Ilyen módon a gyerekek történelem órán kívül is találkozhattak volna Magyarország múltjának neves alakjaival, az etikát tanító pedagógus pedig kiválóan bemutathatta volna rajtuk keresztül, mit is jelent a hazaszeretet még akkor is, ha az illető nem ott született, vagy esetleg még csak a nyelvet sem beszéli.

Bár az említett tankönyvön is ott csillog a NAT 2020 felirat, mint láthatjuk, ez nem garancia arra, hogy a könyv hibáktól mentes lesz. Pedagógusoktól és diákoktól évek óta hallhatjuk, hogy a tankönyvekkel problémák vannak, a kormány pedig már évekkel ezelőtt beszabályozta az iskolák számára a tankönyvekből való választás lehetőségét. A pedagógusok csak a NAT alapján írt és jóváhagyott tankönyvek közül választhatnak, amik azonban gyakran hiányosak vagy javításra szorulnak.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja