SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Ezeket érdemes tudni a lombikprogramról mielőtt belevágunk

Családinet [cikkei] - 2024-07-22
 [X]
A meddőség napjainkban egyre több embert érint idehaza és világszerte egyaránt. Magyarországon a szakemberek szerint mintegy 300.000 pár küzd sikertelen teherbeeséssel. Alighanem ez az oka annak, hogy sosem látott kereslet mutatkozik a meddőségi beavatkozásokra. Ezek közül is a lombikprogram, vagy röviden IVF a legkeresettebb és legnagyobb sikerrel kecsegtető eljárás. Cikkünkből minden fontos tudnivalót összeszedtünk a témával kapcsolatban.

Mi is az IVF?

Az IVF, azaz in vitro fertilizáció a szervezeten kívüli megtermékenyítést jelenti, a köznyelvben azonban csak a lombikprogram kifejezést használjuk. Az eljárás lényege, hogy a petesejteket egy lombikban termékenyítik meg, ellenőrzött, laboratóriumi körülmények között, majd később ültetik vissza a nő szervezetébe. Az IVF az egyik legsikeresebb technikának számít, maga a folyamat viszont igencsak hosszadalmas.

Az első lépés ugyanis mindig az alapos kivizsgálás, ami a pár mindkét tagját érinti. A kezelés csak ezután kezdődik, méghozzá petefészek-stimulációval. Ezzel azt érik el az orvosok, hogy egyidejűleg több petesejt is megérjen, azaz minél több legyen alkalmas megtermékenyítésre. A lombikprogram következő szakasza a petesejtleszívás, amit a spermiummal történő megtermékenyítés követ. 2-6 nappal később ültetik vissza az immár megtermékenyített petesejteket.

Kinek ajánlott?

Lombikra jellemzően akkor kerül sor, amikor az egyéb meddőségi kezelések sikertelennek bizonyultak a párnál. Ilyen lehet a terminált együttlét vagy az inszemináció. Az IFV különösen ajánlott, ha a férfi spermaszáma túlságosan alacsony, és orvosi segítséggel sem lehetséges a növelése. Akkor is a lombikot ajánlják az orvosok, ha a pár női tagjánál mindkét oldali lezárt vagy hiányzó petevezeték, vagy III-IV. stádiumú endometriózis áll fenn.

Léteznek azonban olyan tényezők is, melyek megléténél az IVF ellenjavalt. Ide tartoznak az akut fertőzések, amiket a lombikprogram megkezdése előtt feltétlenül kezelni, gyógyítani kell. Kizáró ok lehet az is, ha a pár női tagja súlyosan allergiás a lombik alatt használt gyógyszerekre, vagy ha a méh alkalmatlan a gyermek kihordására.

Sikertényezők

Számos olyan faktor létezik, ami alapvetően kihat a lombik eredményességére. Elsők között kell megemlíteni az életkort: az IVF átlagos sikerrátája a 37 és 40 év közötti nők esetében 36%, míg a 37 év alatti nők esetében ez az arány 58%-ra emelkedik. 40 éves kor felett egyes klinikákban már nem ajánlják a saját petével történő megtermékenyítést, ilyenkor inkább a petesejt donáció jöhet szóba mint megoldás.

Szintén sokat számítanak a különböző életmódbeli tényezők, például az egészséges testsúly, a kiegyensúlyozott táplálkozás és a rendszeres mozgás, ahogy a sikeres stresszkezelés is.

Az IVF-re az is igaz, hogy egyetlen kezelés ritkán elegendő. A statisztikákból az derül ki, hogy három próbálkozás után 3-ból 2 nőnek születik gyermeke. Ha a globális trendeket nézzük, akkor azt mondhatjuk, hogy 100 in vitro fertilizációból 25 végződik sikeres szüléssel

Kockázatok

A lombikprogram negyven éves múltra tekint vissza, és az évtizedek alatt az orvostudomány igyekezett kiküszöbölni a kockázatokat. Ezzel együtt napjainkban is számolni kell néhánnyal, például petefészek túlstimulálási szindrómával. Ilyenkor a kezelések miatt a petefészek túlzott aktivációja történik, ami erős fájdalommal, hányással járhat. A petefészek túlstimulálódási szindróma az IVF-ben résztvevő nők 3-5%-át érinti.

Szintén a kockázatok között kell megemlíteni a többes terhesség kialakulását is. Globálisan nézve a lombikprogramok 25-35 százalékában többes terhesség történik, azaz ikrek fogannak meg. Ez – amellett, hogy nagy öröm is lehet – még inkább igénybe veszi a nők szervezetét, és növeli a koraszülés, valamint a terhesség alatti és újszülöttkori szövődmények esélyét.

Pénzügyi vonatkozás

Magyarországon 2022 óta ingyenes a lombikbébi program, legalábbis öt beültetésig. Mivel azonban a várólisták rendkívül hosszúak, sokan döntenek úgy, hogy a megelőző vizsgálatokat magánklinikákon végeztetik el. Ezek ára több százezer forint is lehet, ezért a program anyagilag is megterhelő lehet. Amennyiben pedig öt próbálkozás után sem születik meg a gyermek, az állami rendszerben is fizetnünk kell a lombikprogramért, méghozzá akár több százezer vagy millió forintot.

Az is lehet, hogy különböző okokból – például az életkor miatt, hiszen az ingyenes kezelés a pár női tagjának 45 éves koráig jár – nem vagyunk jogosultak az állami lombikprogramra. Ilyenkor választhatunk a számos külföldi magánkórház közül. Ezek költségeit nehéz meghatározni, de mindenképpen milliós nagyságrendről beszélhetünk.

Pszichológiai tényezők

A lombikprogram hosszadalmas, lelkileg és fizikailag is megterhelő folyamat. Különösen, ha többszöri próbálkozás után sem születik meg a gyermek. A sokadik sikertelen terhesség a pár mindkét tagjánál szorongást, önértékelési gondokat, akár depressziót is okozhat. A testi egészség megőrzése mellett ezért arra is gondolnunk kell, hogy lelkileg is megfelelő állapotban maradjunk, amihez remek támogatást nyújthat az egyéni vagy páros pszichoterápia.

Fontos a tájékozódás a teljes folyamat során

Mind a kezelések megkezdése előtt, mind a lombikprogram során lényeges, hogy hiteles és naprakész információkhoz jussunk. Ne sajnáljuk tehát az időt, hogy alaposan utánajárjunk a témának, és a kezelőorvosunkat is faggassuk ki a lehető legteljesebben.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja