SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A családokért, a lombikbébikért

Családinet [cikkei] - 2005-06-08
Minden párt támogatta Török Országgyűlési Határozati javaslatát

A mai napon Török Zsolt, szocialista képviselő a parlamentben ismertette a "meddőség átfogó kezelésére", Újhelyi István képviselőtársával közösen benyújtott határozati javaslatot, melynek ma kezdődött el az álatlános vitája a T. Házban.

A képviselő a felszólalásában elmondta, hogy bár valljuk, hogy az állam ne furakodjon be a hálószobákba, de segítsen abban, hogy több gyermek születhessen. Olyan hangulatot, olyan attitűdöt kell teremteni az országban, hogy öröm legyen gyermeket vállalni a családok számára, hiszen a legfontosabb dolog a gyermek és a család.

Vannak azonban párok, akik gyermeket szeretnének, de kisebb-nagyobb egészségügyi problémájuk akadályozza őket ebben. Segíteni kell hogy ők is teljes, egész család lehessenek, hogy átélhessék ők is a világ legnagyobb csodáját, amit gyermekszületésnek nevezünk.
A meddőség nemcsak egészségügyi, hanem társadalompolitikai, foglalkoztatáspolitikai és etikai kérdéseket is felvet.
A határozati tervezet ezeket a problémákat komplexen, egy egységként kezeli.

A határozati javaslatok közül kiemelten fontos, hogy azok a párok, akik meddőségi kezelésen vesznek részt, azok ugyanolyan munkajogi védelmet élvezzenek, mint azok a hölgyek, akik már terhesek.


Ugyanolyan fontosnak tartjuk, hogy a szegénység ne lehessen akadálya annak, hogy részt vehessenek párok a lombik programban.
Szintén kiemelten fontos, hogy a nyilvánosság szerepe növekedjék, beszéljünk arról hogy közel 150.000 párnak nem lehet természetes úton gyermeke. A meddőség nem szégyenbetegség, beszéljünk róla, hogy a jelenleg a társadalomban uralkodó "középkori gondolkodásmód" megváltozzon.

Kérek mindenkit, hogy támogassa a határozati javaslatot, azért hogy többen lehessen részei a csodának, a saját gyermeknek.
A Parlamenti vitában minden képviselő csoport, a függetlenek és minden Bizottság támogatta Törökék önálló képviselői indítványát és az Országgyűlési Határozati javaslatban foglaltakat.
"A jelenlegi aggasztó népesedési mutatók esetében jelentős változás nem lesz. Az évi 1500-2000 lombikbébi helyett születhet 2500-3500 csecsemő az eljárás eredményeképpen. Ez csak 1-2% demográfiai adatként, de azon pároknak, akik saját gyermeket szeretnének a megszületendő baba a 100%"- emelte ki Török, az indítvány kidolgozója.
A határozati javaslat révén munkajogi védelemben részesülhetnek majd az érintett párok, az előre bevállalt szocpol esetében mérlegelésben részesülhetnek ha nem születne meg a várt gyermek, és a sokak által hiányolt meddőségi protokoll kidolgozására is sor kerül.
A felvilágosítás célja, hogy mindenki tudja mi a teendő, hogy megelőzze a meddőség kialakulását, s így nem a problémát orvosoljuk, hanem azt előzzük meg. A családi életre nevelés is fontos hangsúlyt kaphat a későbbiekben.
A honatya kifejtette: " Sok ezer pár nem lehet teljes család, mert drágák a hormonális készítmények, egyes beavatkozás térítés kötelesek, sokat kell utazni és munkahelyről hiányozni. Ezen változtatunk és segítsünk közösen ezen pároknak. A jövedelem szinttől függően tegyük lehetővé, hogy anyagi okok miatt senki ne eshessen attól, hogy saját gyermeke legyen. Támogassuk Őket!"

LEGOLVASOTTABB

4 éves hős kisfiú mentette meg az anyukája életét - ügyesen hívta a mentőket

A kisfiú nem tudta felébreszteni az anyukáját. Azonnal észrevette hogy nagy a baj és ügyesen tárcsázta a mentőket.

Ez az ásványi anyag lassíthatja az agy öregedését

Van egy hétköznapi ásványi anyag, amely nemcsak az izmoknak és az idegeknek tesz jót, hanem az agy öregedését is lassíthatja. Egy nagyszabású kutatás szerint a magasabb magnéziumbevitel összefüggésbe hozható a jobb agyi egészséggel és az életkorral járó agyi zsugorodás lassabb jeleivel. A vizsgálat eredményei azért különösen figyelemre méltóak, mert MRI-felvételek alapján az érintettek agya "fiatalabbnak" tűnt.

"Sosem lakik jól." Miért eszik a baba egész este (akkor is, ha tápszeres)? A cluster feeding jelenség

Egész nap kiegyensúlyozott volt a baba, szépen evett 2-3 óránként, de ahogy közeledik az este, hirtelen minden megváltozik. Épp most szoptattad meg, de 20 perc múlva már újra sír, keresi a mellet, nyűgös, és úgy tűnik, semmi más nem nyugtatja meg, csak az evés. Ismerős a helyzet? Üdvözlünk a "cluster feeding" világában!

Az autizmus több tünetét csökkenti egy kísérleti gyógyszer – egyelőre egerekben

A Stanford kutatói egy eddig háttérben lévő agyterületet azonosítottak, amely kulcsszerepet játszhat az autizmus bizonyos tüneteiben. Az egérkísérletek során egy gyógyszertípus célzott alkalmazásával nemcsak a túlzott idegi aktivitást, hanem a társas és viselkedési eltéréseket is normalizálni lehetett. Bár ezek még nem emberekre vonatkozó eredmények, a felfedezés új, reális terápiás irányt vet fel azoknál, akiknél az autizmus epilepsziával társul.

Szülői oktatási naptár 2026-ra – óvodától az érettségiig

A szülők egész évben fontos oktatási döntések előtt állnak: óvodai és iskolai beiratkozás, középiskolai felvételi, érettségi és felsőoktatási jelentkezés. Az alábbi összefoglalóban egy helyen találod a hivatalos, jogszabályon és Oktatási Hivatalon alapuló határidőke, ovis kortól egészen az érettségiig.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja