SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az otthoni és a munkahelyi teendők közötti egyensúly

Családinet [cikkei] - 2004-05-13
A dolgozó családanyák számára nagy kihívást jelent összehangolni az elvégzendő feladatokat a családban és a munkahelyen. Egy előre megtervezett stratégiát kell felállítani ahhoz, hogy hosszú távon sikerüljön minden elvárt és szükséges munkát úgy elvégezni, hogy a saját életére is jusson egy kis ideje a dolgozó anyának. Ennek érdekében néhány könnyen megvalósítható megoldást, ötletet javasolunk ebben a cikkben

  Figyeljünk magunkra (is).
  Egy odaadóan gondoskodó anya mindig családja tagjait helyezi előtérbe, amikor teendői elvégzéséhez felállít egy fontossági sorrendet. A legkisebb gyerekkel kezdve az apáig bezárólag elkészül a képzeletbeli lista, és erről valahogy lemarad az anya személye. "Majd ha végeztem, foglalkozom a magam dolgával." - vigasztalják magukat sokan. Azután eltelik a nap és semmi sem lesz belőle.

  Fontos, hogy adjunk magunknak is egy kis helyet azon a bizonyos listán! Legyen egy kis idő, amikor saját magunkkal tudunk foglalkozni. Egy-két konkrét dolgot határozzunk meg, amit magunk szeretnénk tenni, magunknak. Győzzük meg családtagjainkat, hogy ez a kis idő ahhoz szükséges, hogy feltöltődjünk az elkövetkező (folyamatos) feladatokhoz. Egy kis (öncélú) séta, kertészkedés, olvasás, zenehallgatás, TV nézés, egy forró fürdő, stb. mind segíthet ebben. Ha csak egy mód nyílik rá, ne röstelljünk egy rövid délutáni szunyókálást a hétvégéken megtenni. Akár félórányi pihenés is csodákra képes lelkünk és nyugalmunk ápolásában.
  Fordítsunk nagyobb figyelmet magunkra a nehéz napokat megelőző u.n. PMS, menstruáció előtti tünetek kezelésére. Ez különösen érinti az állandó stresszben, komoly, munkahelyi felelőségben élőket. Ha lehetséges aludjunk egy kicsit többet a megszokottnál és kérjük partnerünk támogatását.

  Legyen humorunk!
  Az egyik legjobb megoldás leereszteni a felgyülemlett gőzt, ha vidámsággal, tréfálkozással lazítunk. Próbáljuk meg a vidámabb oldaláról észrevenni, vizsgálni a dolgokat. Nevessünk, viccelődjünk sokat. Vidám hangulatunkat látva mind a családi, mind a munkahelyi környezetünk megváltozhat, és hasonló jókedvre derül. Bár nem lesz ettől kevesebb a dolgunk, de könnyebben lehet azokat elvégezni.

  Kapcsolatok ápolása
  Ha más semmiben sem leljük örömünket, mindenképpen találjunk társakat, akikkel megbeszélhetjük a problémáinkat. Ha legkedvesebb barátaink éppen elérhetetlenek, akkor például az interneten bekapcsolódhatunk különböző fórumokba, e-mailezhetünk hasonló helyzetű sorstársaknak, vajon ők hogyan élik meg helyzetüket? Jó arról tudni, ha vannak rajtunk kívül sokan, akik megoldják a nehézségeiket. Remek alkalom arra is, hogy félretegyük frusztráltságunkat és vidámabb körülmények között vitassuk meg gondjainkat.

  Tartsunk kisebb szüneteket
  A munkahelyen törvény szabályozza a munkavégzés idejét. Ez nem csak a munkakezdésre és végzésre vonatkozik, hanem a köztes szünetekre is. A hivatalosan járó ebédidőt mindenképpen pihenéssel is töltsük. Ne próbáljunk meg azzal időt nyerni az otthoni "második műszak" számára, hogy folyamatosan, nagy aktivitással, feszültségekkel végigdolgozzuk a napot. Álljunk fel a munkánk mellől, ha az monoton és passzív, akkor mozogjunk, nyújtózzunk, tornázzunk egy kicsit, beszélgessünk, együnk, igyunk valamit. Otthoni tevékenységeinkre ugyanúgy alkalmazható a kisebb szünetek betartása.

  Vegyünk igénybe segítséget
  Az állandó és időszakos otthoni munkáinkhoz számos segítőtársat "alkalmazhatunk". Feltétlenül próbáljuk a rutinszerű feladatok sorába bevonni családtagjainkat (elfoglaltságaik, napirendjük függvényében persze). Ha semmiképpen sem tud senki ebből a körből segíteni, akkor érdemes megkérdezni a szomszédságban lakó bakfisodó lányokat, nem dolgozó anyukákat is. Alkalmi gyermekfelügyelet, könnyű kertészkedést, bevásárlási segítséget biztos sokan szívesen felvállalnának. Diákkorú gyerekek esetében egy kis zsebpénz-szerzési lehetőség is lehet a könnyű segítségnyújtás. A nagyobb volumenű, alkalmi munkákhoz pedig hívjunk professzionális segítőket (nagytakarítás, kertészet, stb.) .

 És végezetül egy hasznos ötlet az egyik legtöbb időt igénylő feladatra, az állandó mosásra. Az egy-két naponkénti időszakosság helyett térjünk rá a heti egyszeri mosásra. A leginkább alkalmas időpontnak a péntek koraeste mutatkozik ehhez, mikor már a gyerekek lefeküdtek, egy kicsit lecsendesedtek a dolgok körülöttünk, és másnap reggel sem kell munkába indulni. Ekkor feltölthetjük akár többször is a mosógépet és jut idő a ruhák kiteregetésére a régebben megszáradtak szortírozására, hajtogatására, kivasalására is. A hétvégén pedig feltétlenül adjunk időt a szórakozásnak, kikapcsolódásnak és véletlenül se dolgozzuk végig a pihenőnapokat! Gyűjtsünk erőt, töltődjünk fel kellő energiával, hiszen hétfőn minden kezdődik elölről.

 

www.harmonet.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja