SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Mikortól számít egy kapcsolat szexmentesnek?

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-09-21
Hányszor kell egy héten ágyba bújnunk a partnerünkkel ahhoz, hogy kiegyensúlyozottak legyünk? Ennek járt most utána a York Egyetem, ahol 30 ezer fő bevonásával készült egy felmérés a témában.

Különbözőek az igények

Sokféle igény létezik azzal kapcsolatban, hogy milyen gyakran kellene intim pillanatokat megélniük a pároknak.

Mindenki másképp vélekedik arról is, hogy mikortól számít szexmentesnek egy kapcsolat. Vannak, akik szerint ha egy teljes hónapig nem volt együtt az adott pár, az már szexmentességnek számít, míg mások azon a véleményen vannak, hogy onnantól lehet ezt kijelenteni, ha az egyik fél már egyáltalán nem akar ágyba bújni a másikkal.

Felmerül az a kérdés is, hogy mikor kiegyensúlyozott egy kapcsolat, mitől érzik magukat boldognak a felek, és hogyan befolyásolhatja a boldogságérzetüket az, hogy milyen gyakran élnek nemi életet. 

A York Egyetem készített egy felmérést ezzel kapcsolatban, melyben több mint 30 ezren vettek részt. 

Hayley Quinn, a Match társkereső szakértője szerint nincs általános "szabály" arra, hogy milyen gyakran kellene a partnerünkkel szeretkeznünk. 

Mint mondja: "Mielőtt megítélnénk bármilyen kapcsolatot, fontos, hogy előbb emlékeztessük magunkat arra, hogy sokféle ok állhat annak hátterében, hogy az egyik - vagy mindkét - fél már nem szeretne együttléteket a kapcsolatban."

Egészségügyi okok, idősebb életkor és a vágy elvesztése is szerepet játszhat ebben a szakember szerint.
 

Ez számít "szexmentes kapcsolatnak" a felmérés alapján 

Ráadásul, mint mondja, mindenki életében lehetnek olyan időszakok, amikor átmenetileg kevesebb igénye van az intimitásra valamilyen külső ok miatt: ilyen lehet egy kisbaba érkezése vagy egy stresszes munkahely. 

A számokra visszatérve: a York Egyetem felméréséből az derült ki, hogy a legtöbben heti egy alkalomtól érzik magukat boldognak. Vagyis a többség akkor tekint szexmentesnek egy kapcsolatot, ha kevesebb, mint heti egy alkalom jut az összebújásra.

Indexkép: Depositphotos.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja