A mi Mamókánk

Az én édesanyám nem az a „tipikus nagymama”. Őszül ugyan, de festi a haját. Kényezteti, de nem elkényezteti a kisunokáját. Nála ugyanúgy megvannak a szabályok, ahogy itthon és mindent úgy tanít, ahogy én is teszem, ami egyáltalán nem nehéz feladat, hiszen én csak azt tudom továbbadni, amit tőle tanultam.

Amikor öt évvel ezelőtt kiderült, hogy kismama vagyok, az addig kissé kaotikusnak mondható kapcsolatunk kisimult és egy teljesen más, új, érettebb szintre lépett. Addig is segítette és támogatta minden lépésemet, ám onnantól kezdve olyan lelki hátteret biztosított, amit addig nem igazán éreztem. Kisfiunk felismerte a hangját a pocakban, odaúszott a kezéhez, megnyugodott az érintésétől. Rengeteg közös programon vettünk részt akkor és azóta is.

Mindannyian folyamatosan változunk, hisz ez az élet rendje. A családi kapcsolatok alakulásának azonban megvan a megfelelő magyarázata.

Jöjjön egy kis genetika

Köztudott tény, hogy kromoszómakészletünk 50-50%-át a szüleinktől örököljük, melyben 25%-ban a nagyszüleink is jelen vannak. Joggal hihetjük, hogy a szűkebb családban „mindenki ad mindenkinek egy keveset” alapon működik az öröklődés, ám ez nem így van. Kutatások bizonyítják ugyanis, hogy az anyai nagyszülők mélyebb genetikai kapcsolatban állnak unokáikkal, mint az apaiak. Ehhez csupán az X kromoszómának van köze. Ugyanis míg az anyai nagymamák génje 25%-ban megtalálható az unokáikban (legyen akár fiú, akár lány), addig az apai nagymamáké csak a lány unokákban fordul elő. Ennek pedig egyetlen oka van: az anyai nagymamák génjeik 50%-át örökítik lány gyermekükbe, akik mind a saját 25, illetve a nagyi 25%-át is továbbadják. Ezzel szemben az apai nagymama kromoszómaállományának 50%-át ugyan továbbadja a fiának, aki majd a saját 25%-át és az anyukája 25%-át viszi tovább abban az esetben, ha lánya születik. De mi van akkor, ha trónörökös jön a világra? Az apai nagymama DNS-e bizonyítottan nem található meg fiú unokáiban.

Bonyolult levezetésekkel juthatunk el a végkifejletig, miszerint az anyai ágon lévő mamák mélyebb kapcsolatban állnak unokáikkal, mint az apaiak. Ha egyszerűbb megoldást keresünk, akkor magyarázhatjuk azzal is, hogy édesanyáink hozták világra azt a nőt, anyát, bennünket, akik később életet adtunk unokáiknak. Ennek köszönhetően jóval több felelősséget éreznek irántunk és irántuk is és bőségesebb időt töltenek mellettünk, nem beszélve arról, hogy az unokákkal való viselkedésük is teljesen eltérő.

Engem fiúnak vártak, a fiunkat pedig lánynak

Milyen érdekes a sors, ugye? Amikor én születtem, nem volt még olyan korszerű a diagnosztika, nem tudták megmondani, milyen nemű leszek. Többen saccoltak a családban fiúnak, mint lánynak. Mi, a férjemmel teljesen egyértelműen tudtuk, hogy kislányunk lesz, amit a 12 hetes genetika alá is támasztott, még ha csak pár hétig is. Sosem felejtem el, mit mondott akkor az én anyukám: "Dórikám, csupán egyetlen egyet ígérj meg! Ha kislány lesz, nem teszel a fejére olyan hatalmas virágokat!” Jót nevettünk mindketten, majd mikor a 16. hétben jártam, villámcsapásként ért a hír, hogy a mi Lottink bizony "megkukacosodott”. Eleinte nem tudtam hova tenni a gondolatot, de a férjem gyorsan átlendített a krízisen: fiúnevet talált és közölte, hogy legalább lesz partnere később a horgászatban és vadászatban, segítsége a térkövezésben, beszélgetőpartnere a hosszú nyári estéken.

Félretéve a genetikát és mindenféle kutatómunkát őszintén mondhatom, hogy büszke vagyok a családomra. Arra, amivé együtt fejlődtünk. Ha egyikünk nincs, akkor nincs a másik sem. Bízom benne, hogy rengeteg idő áll még előttünk, amivel ezeket az előre kódolt kötelékeket még tovább erősíthetjük.