SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Emlékőrző Csipkebogyó

Franka Natália [cikkei] - 2020-12-02
Hallottatok már az ételemlékről? Ha még nem is, biztos vagyok benne, hogy mindenki megtapasztalta már egyszer, sejtésem szerint többször is.
Megéreztél egy illatot, megízleltél egy ízt és azonnal bekapcsolt egy emlék, nem csak egy pillanat, hanem minden ami azt a pillanatot olyanná tette: érzések, színek, érzékelések, mozgások. Megosztok veletek egy saját ételemléket.

"Reggeli futás helyett most, séta. Eközben lelassulok. Szeretem ezt az állapotot, segít a jelenben lennem, átcsúsznom egy olyan állapotba, hogy felszínre törnek gondolatok, érzések, emlékek; én magam.

Hatalmas csipkebokor magaslik. Óriási, tele sok-sok csipkebogyóval. A látványa hat rám. Eszembe jut az a pillanat, amikor először kóstoltam csipkebogyó lekvárt. Minden képkocka.

Két üveggel kaptunk Márinénitől, akit gyerekként, mi csak Nyanyának hívtunk, néha Márinyanyának. A faluvégi házikónk szomszédja, nagyapám testvére. A két üvegből az egyik kicsi, a másik nagyobb volt. A kicsit már mama kinyitotta, könnyű volt letekerni a kupakját. Kiskanállal belenyúltam, a lekvár selymesen folyós állagú, barnás bordó. Számhoz emeltem. A selymesség a számban is érezhető, az íze különlegesként hatott, fanyarkásan édesen. Abban a percben gyerek önmagam elhatározta, ez lesz a kedvenc lekvárja. Jöhet a kenyér vajjal, majd rá a lekvár. A boldogság íze ez, ami megtalál. A lekvár fogy, a kis üveg után, a nagy is. Én pedig azóta nem ettem ilyen finomat. Márinéni sincs már, a recept is odalett. Egy valami maradt meg, az emlék. Az emlék nem fog elfogyni, az emlék segít nekem, az emlék megláttat velem olyan dolgokat, amit akkor nem láttam meg.

Miért is volt ekkora hatással rám ez a lekvár? - ezen tűnődöm séta közben. Újdonság volt, különleges, olyan amit azelőtt még sose láttam, sose kóstoltam. Más volt. Egyedi. Természetes. Benne volt a természet, a maga egyszerűségében. Valami olyat tudott, mint senki és semmi más akkor, elkápráztatni. 

Azt gondolom, azért kapcsolt be ez az emlék most, hogy lássam, olyan vagyok, mint egykoron az a lekvár: egyszerű, de különleges. Szükségem van arra, hogy higgyek magamban, abban aki vagyok és hogy ez a varázserő bennem is itt lakozik, ami hatást gyakorol. A csoda, ami a feltétel nélküli szeretet hívja elő a világban."

Az illatok és az ízek varázslattal bírnak, mint mi a befőttet, ők az emlékeket teszik el hosszú időkre. Nektek van ilyen emléketek? Milyen üzenetet hordoznak adventi időben?

Kép forrása: Pixabay 

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja