Az emberi élet első percében megkezdődnek a társas kapcsolatok. Az első perc, amikor szülésznők, orvosok nyüzsögnek a baba körül, majd átadják a szülőknek, az a pillanat, amikor az édesanya érintését először érzi gyermeke csupán a kezdete annak, ami egy életen át elkíséri. Hamar megismeri a rokonokat, a család barátait, majd később saját barátokat, ismerősöket szerez. Előbb-utóbb kialakul a többi emberhez fűződő viszonya, s megtanul szeretni.

Vannak emberek akik számára fontosak a társas kapcsolatok, s a nagyobb tömegben érzi jól magát, ahol nem szükséges felfednie valódi énjét, elvegyülhet a tömegben és megtarthatja magának, vagy családjának a valós énjét, az érzelmeit. Mások számára fontos, hogy legyenek olyan barátaik, akikkel minden gondolatukat megoszthatják, s akik feltétel nélkül elfogadják szeretetét.

A mélyebb, bensőségesebb emberi kapcsolatok kialakítása nemcsak a mindennapi életben, de a párkapcsolatokban is fontos szerepet játszik. Ha valaki a bizalom, vagy hiányában növekedik, később ez párkapcsolataiban is problémát jelenthet, és féltékenység, túlzott ragaszkodás, vagy éppen teljes érdektelenség formájában megjelenhet. A társfüggőség is gyakran olyan személyekben alakul ki, akiket szülei végletesen neveltek, vagy túl sok szeretetet kaptak és még a széltől is óvták, vagy éppen ellenkezőleg, a szülők ügyet sem vetettek gyermekükre.

Életünk során számtalan mintát láthatunk, elsődlegesen a szülők példája befolyásolja a későbbi baráti- és párkapcsolatok milyenségét és minőségét. Az elvált szülők gyermekeiről általánosságban elmondható, hogy "szélsőséges" kapcsolatokba bonyolódhatnak. Vagy barátaik jelentik számukra az egyetlen kapaszkodót, vagy kapcsolatukban akadnak problémák végletes, kiegyensúlyozatlan gondolkodásmódjuk miatt.