Mit is tesznek velünk az otthon töltött évek?

1. Önismeret

Igen, tudom, ezt előnyként is írtam. De megismertem olyan oldalamat is, amit nem szerettem volna. Soha. Hogy mik ezek? Például hogy tudok haragudni a férjemre azért, amiért ő „csak” dolgozik, és neki milyen könnyű (ó, pedig dehogy könnyű!!!). Hogy tudok mosolygás nélkül létezni heteken, hónapokon át. Hogy képes vagyok kiabálni a gyerekemmel egy féldeci kiömlött tej miatt. Hogy én, az örök békítő éveken át játszom a sértődöttet, ha egy barátnőmben csalódtam, ahelyett, hogy venném a fáradtságot és felhívnám. Ezek mind-mind apró csalódások voltak magamban, amik nélkül… éppen meglennék. De azzal vigasztalom magam, hogy mióta akár 7 órát is alszom éjjelente, azóta sokat javult a helyzet.
 

2. A személyes tér 100%-ról 2%-ra csökken

Ne kérdezd, mi ez a két százalék… Nem akartam nullát írni. Minden a gyermekek körül forog: az időm, a gondolataim, sőt, nagyjából minden testrészem ŐKET hivatott szolgálni. Általában ezt elég jól viseltem, nagyon ritkán éreztem úgy, hogy legalább 20%-ra nagyon jó lenne feltornázni – nem sikerült. No de majd idővel...
 

3. Az elszigetelődés, a magány

Hjaj, nekem ez volt a legnehezebb az egészben. Újszülöttel nem mocorog az ember lánya olyan könnyedén, a spontán találkozások ideje lejárt, a férj dolgozik, a barátnőknek más dolguk van, a család távol él. Baba-mama klubok idején épp alvásidő van körülbelül egy évig, így mi oda sem tudtunk eljárni.
Alapvetően mindig azt gondoltam, szeretek egyedül lenni, de mikor hetekig azon kaptam magam, hogy este 7-kor szólok először felnőtt emberhez, akkor rájöttem, hogy ez már nem egyedüllét, ez inkább elszigetelődés, már-már magány. Nagyon nagy küzdelem volt, hogy ez az érzésem ne forduljon át depresszióba, de azt gondolom, sikerült!

Talán épp a magány érzése miatt:

4. A telefonom lett a legjobb barátom

Nem vagyok rá büszke, de sokáig telefonfüggő voltam, mostanra talán javult a helyzet. Amikor csak tehettem, telefonhívásokkal próbáltam pótolni a személyes találkozásokat. A közösségi oldal szerencsére nem szippantott be, nem csekkoltam percenként a hírfolyamomat, de tény, hogy beléptem nyitott és zárt csoportokba, fórumoztam. Emellett napi tízszer ellenőriztem az e-maileket, míg rá nem jöttem, hogy igazából a kutyát nem érdekel, hogy mi van velem. Most már amúgy nem is értem, minderre mikor volt időm! Hát munka mellett nem is lesz, és ezt egyáltalán nem bánom!
 

5. Ha ki is mozdulnék (véééégre!), menetrendszerűen jön valami betegség

Ó igen! Erre nem is tudom, van-e valami megoldás. Én is tudnék mesélni, hány és hány találkozót, programot kellett lemondani betegség miatt. Ezért egy-egy fontos esemény előtt szinte mániákusan figyeltem arra, hogy esélyük se legyen a baciknak a közelünkbe férkőzni. De sajnos a közösséggel mindez kivédhetetlenné vált. Télen másfél hónapon keresztül, felváltva voltunk influenzások.
 

6. A pénzkérdés: kevesebből kell gazdálkodni

Ez persze családonként változhat, nekünk elég nagy érvágás volt, hogy a megszokott összeg feléből-harmadából kell gazdálkodni, ráadásul a férjem munkahelye is épp ebben az időszakban ment csődbe. És bevallom, ennyi év után várom azt a napot, amikor újra beleférnek majd olyan luxusok az életembe, mint egy mozi vagy színház. Vagy, hogy egyszer ne garázsvásáron kelljen bevásárolnom. Talán kicsinyes dolgok, de nekem mégis egyre inkább hiányoznak.
 

7. A saját idő, az anyaidő hiánya

Sok-sok szervezéssel és rengeteg rugalmassággal megszervezhető, de nekünk segítség hiányában ez elég nehezen ment. Aztán egy nap megláttam egy anyukát a buszon, aki már reggel nyolckor felküldött aggyal üvöltött a két cuki gyermekével. És azonnal megbeszéltem a férjemmel, hogy én soha nem szeretnék ilyen lenni. Ehhez márpedig az kell, hogy én is pihenjek és töltődjek bizonyos időszakonként. Levettem tehát a szuperhős-jelmezemet és készítettünk a férjemmel egy stratégiát arra, hogy én is tudjak pihenni. Többet. Sokat. Mióta ez az idő megadatik, tényleg könnyebb!

Fotó: fancycrave1/pixabay.com