Az információs társadalomban nagy jelentőséggel bír az a felismerés, hogy nemcsak a krízisben lévő embereknek van szükségük tanácsokra, hanem azoknak a személyeknek is, akik szeretnének többet kihozni magukból, sikeresebbek, elégedettebbek kívánnak lenni az élet bármely területén. Ennek elérésére kiváló alternatíva kínálkozik: bárki választhat magának egy segítőt, azaz coachot.
A coaching terminus az edzést, pontosabban az edző által végzett munkát jelöli. A coaching az Amerikai Egyesült Államokból indult útjára. A sportpszichológiából a 80-as évek elején került be az üzleti világ és a személyközi kapcsolatok hatékonyabbá tételére irányuló módszerek fogalomrendszerébe.
 
Valamennyi coachinggal foglalkozó szakember akkor válhat sokszínűvé és valóban eredményessé, ha felismeri, hogy a különféle tudományágakból származó tudását eredeti módon kell kombinálni. Olyan, híd szerepet betöltő szakemberek működnek kiválóan, akik többek között a bölcsésztudományok elsajátítása során megszerzett képességeiket a munkaerőpiac korábban előlük elzárt területein is hasznosítani tudják.
 
A coachképzés során az eltérő hard skillsekkel rendelkezőknek meg kell tanulniuk egy nyelven beszélni egymással (transzdiszciplinaritás) és ezáltal saját és mások szakterületeire új módon tekinteni. Erre azért van szükség, mert kizárólag így tudnak hatékony választ adni az információs társadalom kihívásaira azáltal, hogy egyrészt képesek integrálódni egy nagyobb interdiszciplináris szerveződésbe (átviszik és meghonosítják a különféle diszciplinákra, tudományágakra, szakmákra jellemző speciális ismereteket), másrészt megőrzik, sőt megerősítik az eredeti foglalkozásukból származó identitásukat.
 
Miért nem működnek elég hatékonyan más coaching-technikák (pl. a megoldásközpontú coaching)?

A következő kvázi-definíció (mely bevett coaching-meghatározásnak tekinthető) a magyarországi coach-cégek honlapján olvasható:
„A coaching nem a problémával foglalkozik. Kérdései a jövőre és kizárólag a megoldásra vonatkoznak. >>Mi az, amit el akar érni?<< >>Hogyan akarja másként (jobban) tenni a jövőben?<<”
A megfogalmazott cél tehát az, hogy a problémák öncélú boncolgatása helyett a felek a megoldásokra koncentráljanak. Ez eddg rendben is volna. Sajnos azonban a choachi (tanácsadást kérő személy, vagy szervezet) éppen azt nem tudja, hogy milyen lenne számára az a kívánatos jövő, amelyet részleteiben is képes bemutatni, elemenként megtervezni, hiszen a válságkezelés során rendelkezésre álló képességei (krízisben, válságban eluralkodik a reménytelenség érzése, jelentkezik az ún. fatalista ontológia, vagy állapot, mutatkozik az eddigi megoldáskísérletek okozta kimerültség, megjelenik az újabb kudarcélménytől való félelem), illetve fogalmi apparátusa nem teszi lehetővé, hogy létrehívja a kívánatos jövőt. Ha ugyanis erre egyébként képes volna, nem venne igénybe coachot.

 
A radikális fogalmi újítások szisztematikus előrejelezhetetlenségének törvényéből adódóan ez a vállalkozás annál kivihetetlenebb, minél nagyobb változásra lenne szükség.
 
Miért működik az  újonnan kifejlesztett ún. Ontológia coaching?
 
Bár elfogadja a megoldásközpontú coaching előfeltevését, mely szerint a problémaszintről a megoldás szintjére kell emelkedni, viszont a kívánatos jövő kialakítást az ontológiai alapon kiképzett coach nem bízza a véletlenre. Módszere alapján a coach és a coachi hasonlóan működik, mint egy heurisztikákat felfedező program, melynek egyik beépített metaheurisztikája folyamatosan analizálja, hogy mely heurisztikák vezetnek (a kívánt jövőt leíró) eredményes fogalomalkotáshoz, és melyek nem. Utóbbiakat közösen átalakítjuk, előbbieket továbbfejlesztjük.
A heurisztikák révén olyan mikrovilágokat hoznak létre, melyek világos inputtal és outputtal bírnak, és jól átlátható, valamint uralható ún. „gyenge ontológiával” rendelkeznek. A gyenge ontológia lehetővé teszi, hogy a coach megszabadítsa a coachit a viselkedését (önmaga számára láthatatlanul) programozó fogalmaktól és fogalmi metaforáktól (pl. különféle bűntudat-generátoroktól és önvédelmi mechanizmusoktól). A coaching során - egyebek mellett új fogalmi metaforák bevezetése, valamint NLP-technikák révén - közösen létrehozott ontológiák olyan modellként szolgálnak, melyek lehetővé teszik a kívánt jövőbeli világok felépítését, belakását és kreatív továbbfejlesztését, azaz mintául szolgál egy új, élhetőbb világ kialakításához.
 
Cél, hogy a coachit olyan a környezetébe illeszkedni képes, azzal harmóniába létezni tudó, ún. holonikus rendszerré  alakítsuk, amely két alaptulajdonsággal jellemezhető: az önállóságra való törekvéssel és az együttműködésre való hajlandósággal. Ha az önálló feladatmegoldás során kooperálnia kell, akkor kreatív módon képes rá, miközben továbbra is autonóm döntéshozatalra alkalmas személy marad.
 
Az ontológiai caching módszere arra (a korunk kognitív tudományából származó, más coaching technikák által nem kellően respektált) felismerésre épül, amit összefoglalóan a "megtestesült elme" (embodied mind) névvel illetnek. Az elme megtestesüléséről szóló elméletekben az a közös elem, hogy ember és világ, illetve test és elme elválaszthatatlan egységet alkotnak. Ennek az a következménye, hogy az elme és a külvilág közötti határ elmosódik, az elmék túlfolynak az agyakon (extended mind), vagyis az ember nem modellezhető a neki otthont adó világ nélkül. Ezért szán az ontológiai coaching fontos szerepet a jövőkép kialakításakor az ontológiák (új világok, részben új szabályok, megújuló magatarásmintázati készlet) létrehozásának.
 
Az ontológiai coachingot magába foglaló Massachusetts-módszer különféle módszereket és technikákat (pl. mediáció, mentalizációs technikák, reziliencia gyakorlata, fortsighting) integrál, sikerrel alkalmazzák pszichológusok, családsegítő és mentálhygénés szakemberek egyaránt.