Egy alkalmazott általában a főnökével szemben táplálja a legnagyobb félelmeket, hiszen ő az, aki dönt a fizetéséről, az előléptetésről, a szabadságról, és még sorolhatnánk. Igyekszünk mindannyian megfelelni az elvárásoknak, miközben főnökünk talán fizetésünkhöz képest aránytalanul sok feladatot bíz ránk, melynek elvégzése után még egy kiadós leszidást is bezsebelhetünk – függetlenül a munka minőségétől.

Ezen felül persze kaphatunk még plusz munkát, melyet hazavihetünk- de természetesen ezért semmilyen külön juttatásban nem részesülünk. Ugye ismerősen hangzik?

Hát ez a mobbing. Bár a jelenség régóta megfigyelhető, talán még nem is hallottuk ezt a kifejezést. Pedig meglepődve vettem észre, hogy például Németországban már külön Internetes segélyközpontok léteznek a mobbing „áldozatai” számára. A központ hasznos tanácsot ad mindenkinek, hogyan kerülhető el a konfliktushelyzet, illetve hogyan dolgozhatjuk fel a magánéletünkre is kiható eseményeket.

De ami még érdekesebb: régen csak a főnöktől volt okunk félni –hiszen sok ember, ha vezető pozícióba kerül, visszaél hatalmával, és kihasználja a tőle függésben élő embereket. Ma már a kollégáktól legalább ennyire kell tartanunk, hiszen az esetek negyedénél ők okozzák a problémát. A jelenséget leginkább a multi cégek dolgozóinak körében, illetve olyan munkaköröknél figyelték meg, ahol teljesítményorientált munkát végeznek. Itt a verseny hevében gyakran bántalmazzák a hasonló feladatot végző kollégát. A bántalmazás szerencsére nem fizikai megnyilvánulásként értendő.

Miután megnéztem a tipikusan mobbing kategóriába sorolható konfliktushelyzetek leírását, rá kellett jönnöm, hogy ezek egyáltalán nem egyedi esetek!

Tehát néhány konkrét példa:

• A kollégák az ebédszünetben kellemesen elbeszélgetnek, amikor a kiszemelt kolléga odalép, kínos csend lesz. [Itt kezdődik a kirekesztés.]
• Lenéző pillantások, az íróasztalát a lehető legtávolabbi sarokban helyezik el.
• Minden helyzetben igyekeznek nevetségessé tenni a kiszemelt kollégát.
• Értelmetlen, vagy megoldhatatlan feladatok sorát bízzák rá.
• Folyamatos kritika; a külső megjelenés-, magánélet-, munka- rendszeres lehordása.

És ez csak néhány példa a Leymann-féle esettanulmány által megállapított 45 viselkedésmód közül. Mindenesetre, ha valaki hasonló helyzetbe keveredik, annak nincs könnyű dolga, hiszen legtöbbször a munkatársak kollektíven, mindent latba vetve kínozzák a kiszemelt „áldozatot”. Ez nem más, mint a diszkrimináció egy modern formája.

Persze Nyugaton már felismerték ezt a tényt, s akadt már néhány munkáltatónak problémája a "mobbing" miatt. Kérdés, hogy hazánkban van-e megoldás a hasonló esetekre.

De mégis mivel magyarázhatjuk ezt a jelenséget? Agresszióval? Irigységgel? Az együttérzés képtelenségével, vagy egyszerű rosszindulattal? Talán még azok sem tudják a választ, akik közreműködtek már hasonló esetben…