SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Nem akarunk, vagy nem tudunk igent mondani?

Kókai Kata [cikkei] - 2004-07-11
Egyre kevesebb az esküvő, s az idősebb generációtól nem egyszer halljuk a rosszalló megjegyzést: "Próbáltad volna ezt tenni a mi időnkben..." Persze nem lehet egyértelműen eldönteni, kinek adhatunk igazat. Annak, aki elvakultan hisz a nagy esemény összetartó erejében, vagy azoknak a fiataloknak, akik hosszas megfontolás tárgyává teszik a házasságkötést.

Igen, amikor az idősebb generáció rosszalló megjegyzéseit kell hallgatnunk, néha dühösek leszünk, és egyszerűen azt mondjuk: "Ne légy már ilyen konzervatív." Holott sok esetben mégis igazat kell adnunk; ma már lazábbak az erkölcsök, sokszor olyan mértékben, hogy az a legtöbb ember számára már zavaró.

Persze a régi szokásoknak is megvolt a maga hátránya. Nagyszüleink idejében szinte senki nem kapott lehetőséget arra, hogy igazán megismerje leendő párját, s a válás is olyan "szégyennek" számított, hogy kevés tönkrement házasságnak vetettek véget. Napjaink statisztikája ennek pont az ellenkezőjét mutatja; a válásban élen járunk.

Sokszor éri a vád a huszonéves korosztályt, miszerint nem akarnak házasodni. Néhány évtized alatt rengeteg változás zajlott le; fejlődésnek indult a technika, a nők munkába álltak, egyre magasabb iskolai végzettségre van szükség az érvényesüléshez, így kitolódott a házasságkötés lehetséges ideje is. De ez lenne az egyetlen indok? Bizonyára nem.

Szinglik

Míg évtizedekkel ezelőtt a nők nem dolgozhattak, "csupán" az otthon megteremtésével törődtek, addig ma néhányan átestek a ló túloldalára. Igen, ők a szinglik. Valószínűleg nem is olyan régen még azt sem tudta az emberek többsége, mit takarhat a szó valójában. Ma már divattá vált, s akár a feminizmus egyik jelképének is tekinthető. Mert a vérbeli szingli nem azért tengeti egymagában mindennapjait, mert nem találja a nagy Őt, vagy akkora csalódás érte, hogy nem képes egy újabb kapcsoltra.

Egyszerűen azért él egyedül, mert számára nem a családdal, hanem a karrierrel, barátokkal és az önmagával való törődés került az első helyre: ők képviselik a női függetlenséget. A ma már elég nagy létszámot képviselő szingliket tehát alapvetően kizárhatjuk a házasságkötést preferálók csoportjából.

A család az oka mindennek

Persze van olyan eset, amikor nem az elvek korlátozzák a házasság lehetőségét. Néha olyan külső okok tartják vissza a fiatalokat, mint a rossz tapasztalat; például ilyen az elvált szülők esete. Ha valaki elvált (vagy ami még rosszabb; rossz kapcsolatban élő) szülők gyermekeként nő fel, nagyobb valószínűséggel tekinti a házasságkötést rossz dolognak, vagy fél attól, hogy  az elmérgesedett kapcsolatban élő apák és anyák elrontják a gondosan eltervezett esküvőt.

Mert az emberek néha az indulataikra hallgatnak, s nem a józan észre. Ilyen eset áll fent, amikor az elvált szülők percekig sem képesek egy légtérben lenni, rosszabb esetben még ellenzik is a házasságot.

Mert miről is kell(ene), hogy szóljon az a bizonyos nagy nap? Nem a családban feszülő ellentétekről, nem arról, hogy minél nagyobb legyen a ceremónia, vagy ki vásárol értékesebb nászajándékot. Az emberek sokszor elfelejtik, hogy ez egy életre szóló élmény, ami nem lehet presztízskérdés...

Félelem a változástól

A fiatalabb generációhoz tartozók többsége már nem részesült olyan szigorú neveltetésben, mint a tőlük csupán néhány évvel idősebbek. Ennek köszönhetően kevesebb korlátot szabtak számukra, s talán ez lehet az ok, amiért félnek a kötöttségtől. Sok esetben csak hosszas együttélés után kerül sor a házasságra, mely így sem hosszú életű. Ilyenkor megint csak jönnek az untig ismételt szólások "Persze, amíg nem házasodtak össze, nagyon jól megvoltak. Ahogy megvolt az esküvő, tönkrement a kapcsolatuk."

De vajon tényleg tönkrement az a kapcsolat? Talán egyáltalán nem is volt jó. Vagy csak a kötöttségektől való félelem tette olyan rémisztővé az addig harmonikus együttlétet.

Egyéb okok a "Nem" mellett

Sok fiatal a baráti kör- vagy a rokonok összeférhetetlensége miatt igyekszik halasztani az esküvőt. Mások elvakultan a szingli-lét mellett teszik le a voksukat, gondolni sem szeretnének a családalapításra. Azonban léteznek más, érthető indokok is. Mivel ma már elég nehéz munkához jutni, kevesen engedhetik meg maguknak az egy-két hetes hiányzást, sokan még betegségük alatt sem mernek távol maradni munkahelyüktől, hiszen féltik a nehezen megszerzett állásukat.

Mert nem mindenhol megértők a munkaadók.

És persze egy nagyobb esküvő költségeit sem nevezhetjük alacsonynak.Hiszen ha nagy a rokonság, és valaki kimarad a meghívottak listájáról, akkor elkerülhetetlen a sértődés. Ha viszont mindenkit meg szeretnénk invitálni életünk egyik legnagyobb eseményére, akkor a költségek lesznek túl magasak. Persze, mindent meg lehet oldani, a legelszántabbakat ez sem tántoríthatja el a házasságtól.

De egyenlőre hazánkban marad a kevés nász, és a számtalan véget ért házasság.

Kép: www.foter.com

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja