SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Megkérte barátnője kezét, majd a húgához fordult ugyanezért!

Papp Gyöngyi [cikkei] - 2018-02-22
Első olvasatra felháborodik ezen a kedves olvasó, majd átlendül kezdeti meghökkenésén és csodaszép történetbe csöppen bele.
Megkérte barátnője kezét, majd a húgához fordult ugyanezért!

Amikor Will Seaton udvarolni kezdett Ashley Shaus-nak, a lány már a kezdetekkor elmondta, hogy életének szerves része Hannah, a Down-szindrómás, cukorbeteg testvére. A férfinek ez egy pillanatig sem okozott gondot, sőt, időről-időre résztvevője volt a pár randijainak.

Így magától értetődő volt az is, hogy Hannah a lánykérésben is szerepet kap. A nagy napon Will térdre ereszkedett előtte egy virágos mezőn és megkérdezte "lenne-e örökre a barátja", amire Hannah nevetve igent mondott. 

"Életem legdrágább pillanatai között örzöm Hanna boldog nevetését, miközben Will előtte térdelt és az ujjára húzza nagymamánk gyűrűjét. Csodálatos volt látni milyen különlegesnek érzi magát!" -  mesélte Ashley később.

"Aztán rám nézett, miközben megpróbáltam abbahagyni a zokogást. Megkérdeztem: "Én vagyok a következő?" Mosolyogva térdre ereszkedett, és megkért, hogy legyünk a feleségei.

Hannah-t állítólag elbűvölte Seaton gesztusa, hogy bevonja őt a lánykérésébe, és betekintést engedett különleges kapcsolatukba azzal, hogy hozzátette: "Horgászni fog velem és rengeteget viccelődik majd. Rám nevet és vigyáz rám."

Ashley elmondta, hogy húgának nagy szerepe lesz az esküvőn, hiszen sokkal több lesz, mint egy koszorúslány, hiszen ő az esküvő egyharmada...

Forrás: The New York Post 
Képek: Ashley Seaton Facebook-oldala

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja