SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Együnk, hogy éljünk

[cikkei] - 2004-06-10
Egészséges táplálkozás, halljuk nap mint nap a közhelyszámba menő kifejezést, s közben a médiából különféle, addig egészségesnek tartott táplálékról derül ki számunkra, hogy nem is annyira egészséges: tele van mesterséges ízesítőkkel, ízfokozókkal, színezőkkel, illetve egyszerűen csak génmódosított.

 

 

Mit lehet tenni azért, hogy az étkezés ne legyen életünk központi kérdése, amely inkább aggódást, mint megnyugvást vált ki; hogy ne azért éljünk, hogy együnk vagy sem, hanem azért együnk, hogy éljünk? 

 

-         Nagyon fontos lenne, hogy minél több ún. autentikus élelmiszerhez (vegyszermentes gyümölcsök,  adalékmentes, minél kevésbé feldolgozott ételek) jusson hozzá a lakosság - mondja Dobi Kata dietetikus. - Mivel a bioélelmiszerek nagyon magas árúak, csak kevesen engedhetik meg maguknak folyamatos beszerzésüket. Az élelmiszer-tömeggyártás mai állapotában  sajnos tényként kell elfogadnunk, hogy még a legalapvetőbb ételeink is tartalmazhatnak, s nagy valószínűséggel tartalmaznak is mesterséges adalékanyagokat. De hát ha ezen aggódunk, akkor már szinte levegőt sem érdemes venni! Amit egyedül tehetünk, az, hogy megpróbáljuk az egészséges táplálkozás klasszikus alapelveit követni, és szemünk, nyelvünk helyett az eszünk sugallatára kiválasztani ételeinket.

 

Melyek ezek a klasszikus alapelvek?

 

-         A modern dietetikában egyik fő alapelvnek a vegyes táplálkozás elve számít. Nincsenek tiltott táplálékok, csak kerülendő mennyiségek, és az az ideális, ha minél többféle élelmiszerből, különböző módokon elkészített ételekből állítjuk össze étrendünket. Ne ragaszkodjunk a megszokotthoz, ne legyenek előítéleteink. Előbb ízleljük meg, próbáljunk ki számunkra eddig ismeretlen, új ételeket is, csak utána mondjunk véleményt. A sokszínű, nem gyakran ismétlődő ételsorokat tartalmazó étrend már önmagában biztosítékot jelent arra, hogy minden szükséges tápanyagot megkap a szervezetünk. Azt az esetet kivéve, ha betegek vagy vegetáriánusok vagyunk, nem érdemes belemenni semmilyen hiánydiétába, mivel minden megvonás hiányállapotot idézhet elő szervezetünkben.

 

Az is klasszikus élelmezésügyi jótanács, hogy étkezzünk naponta ötször. Természetesen tudjuk, hogy ezt manapság, rohanó világunkban szinte lehetetlen megvalósítani. Mit tanácsolsz?

 

-         Igen, nyilvánvaló, hogy legtöbben dolgozunk, rohanunk, s kevés idő, még kevesebb lehetőség jut az ideális napi ötszöri (reggeli-tízórai-ebéd-uzsonna-vacsora) táplálkozásra. Azt javaslom, legalább a reggeli és a vacsora körülményeit próbáljuk úgy megszervezni, hogy az nyugodt, kapkodásmentes, és lehetőleg minden nap azonos időpontban legyen. Ne legyen egyik étkezésünk sem túlságosan bőséges, ha nekiülünk is egy jóízű vacsorának, az nem jelenti azt, hogy tele kell ennünk magunkat! Inkább próbáljuk meg napi szinten egyenletesen elosztani a bevitt táplálékot.

 

Melyik élelmiszer milyen arányban legyen jelen táplálékaink között?

 

-         A dietetikai piramis alsó szintjén az egészséges szénhidrátok, az olajos magvakat tartalmazó, teljes kiőrlésű búzából, vagy más egészséges gabonából készült kenyerek, pékáruk, állnak, ezekből kellene a legtöbbet fogyasztanunk, mivel ezek adják a napi szükséges energiánk felét-egyharmadát. Ezután jönnek a friss gyümölcsök, zöldségek. Ez utóbbiak könnyebben emészthetők párolva, főzelék vagy leves formájában, de tudnunk kell, hogy minél jobban meg van főzve a zöldség, annál többet veszít vitamintartalmából. A zöldségeket követik a piramisban az alacsony zsírtartalmú tejtermékek, a tej, a sajtok, a kefír, a joghurt. A következő szinten található a hal, baromfi és vörös húsok közül is válasszuk ki és fogyasszuk kizárólagosan a sovány, nem zsíros részeket, és ezeket minél egyszerűbben készítsük el. Ugyanezen a szinten foglal helyet a tojás is, amelyet magas koleszterin-tartalma miatt csak mértékkel (heti egy-két darab) kellene fogyasztanunk, viszont magas vitamin- és energiabomba lévén, kár lenne mellőzni étrendünkből. A fűszerek kismértékben javítják az emésztés minőségét, nagymértékben fogyasztva pedig igen károsak a gyomorra, ezért óvatosan bánjunk velük. A piramis csúcsán az édességek, desszertek helyezkednek el, ha egészségesek vagyunk, és éppen nem fogyókúrázunk, ezekről sem kell teljesen lemondanunk, de nagyon-nagyon szigorú mértékkel fogyasszuk őket, gyermekeinket ne szoktassuk rá az édes íz szeretetére! Ha már édességre vágyunk, inkább készítsünk el otthon egy egyszerűbb süteményt (répacukor helyett szőlőcukorral édesíthetjük, hogy egészségesebb legyen), mintsem vásároljunk különféle flancos csokoládékat a boltban.

 

 

És mit igyunk, ha szomjasak vagyunk?

 

-         A szomjúság legjobban ivóvízzel oltható. Ha egy  palackot megtöltünk pár csepp citromlével ízesített hideg vízzel, és betesszük a hűtőbe, frissítő, egészséges italhoz jutunk, amelyet korlátlanul fogyaszthatunk! A reklámokból ismert márkás, agyoncsomagolt és trendi üdítőitalok nemcsak hogy nem csillapítják a szomjunkat, hanem rendkívül ártalmasak gyomrunkra, fogainkra nézve egyaránt. Az alkohollal egyetemben ezek az italok károsak és hizlalnak, kerüljük rendszeres fogyasztásukat. Az ásványvizek közül válasszuk a szénsavmenteset, az alacson nátrium-tartalmút, a gyümölcslevekből a cukormenteset, a teákból a gyümölcs-, zöld-, vagy vörös teákat, kávéból - ha már mindenképp inni akarunk - a gyengébbet.

Még azt szeretném hangsúlyozni, hogy a helyes, egészséges táplálkozás mellett a rendszeres testmozgás és a dohányzás teljes mellőzése is jelentősen hozzájárulnak egészségünk kialakításához, megőrzéséhez.

           

Figyelem! Dobi Kata, magazinunk diplomás dietetikusa szívesen várja olvasóink élelmezéssel, élelmiszerekkel kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit itt a Családineten. A beérkezett kérdésekre - egyéb munkái miatt - körülbelül egy hetes átfutással tud választ adni.

 

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja