SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Házi Raffaello

Szoboszlai Beáta [cikkei] - 2011-05-17
Az egyik legfinomabb csemege házi készítésű változatát szeretném bemutatni nektek, ami ugyanolyan isteni, mint az eredeti.

Hozzávalók kb. 30 db-hoz:

  • 4 evőkanál cukor,
  • 150 ml víz,
  • 25 dkg vaj,
  • 40 dkg tejpor,
  • 30 dkg kókuszreszelék,
  • A közepébe mandula, vagy mogyoró.

Az elkészítése nem követel nagyobb szakértelmet. Nincs más dolgunk, mint fogni, egy közepes méretű fazekat és elsőként szirupot főzni a cukorból és a vízből. Hagyjuk felforrni, majd húzzuk félre. A vajat vágjuk fel kisebb darabokra és tegyük a szirupba. A kókuszt is öntsük bele, majd a fazekat helyezzük vissza a tűzhelyre. Alacsony hőfok mellett kavargassuk, míg a vaj el nem olvad. Ekkor mehet bele a tejpor is. Kavarjuk csomómentesre, majd vegyük le a tűzről. Hagyjuk meghűlni. Amint ez megtörtént, tegyük hűtőszekrénybe és 1-2 órát dermesszük, míg formázhatóvá nem válik. Én egy teljes napot hagytam a hűtőben, de csak azért, mert aznap már nem volt kedvem golyózgatni.

Miután formázható állapotba dermedt, egy tálba szórjunk kókuszreszeléket - ebbe fogjuk a golyóinkat bele forgatni - és készítsük ki a mandulákat, vagy mogyorókat a közepébe. Nem árt, ha alaposan átnézzük őket, mielőtt a golyókba dugdossuk, mert elég kellemetlen, ha egy véletlenül rajta maradt héj darabkától, valakinek letörik a foga.

Most jön a legjobb rész, ami kicsit a gyerekkori gyurmázásra emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy itt nyugodtan eszegethetünk a masszából. Na meg azzal, hogy csak egyféle formát készítünk. Szóval, vegyünk egy csipetnyit a masszából - én a kisebb golyókra esküszöm, de lehet nagyobbakat is csinálni -, dugjunk bele egy szem mandulát, vagy mogyorót, majd szép körkörös mozdulatokkal a tenyereink között, gyúrjunk golyót belőle. Ezután forgassuk a kókuszreszelékbe és készen is van. Hűtőben érdemes tartani, mert a melegben a benne lévő vaj megolvad és a raffaellónk ragacsossá válik. Hidegen tartva viszont megtartja a formáját. Nagyon finom édességet kapunk belőle.

Tipp: A közepébe tehetünk koktél cseresznyét, vagy aszalt gyümölcsöt is.

2011. áprilisi pályázatra beküldött recept.

Indexkép: adriennf / Flickr

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Télen súlyosbodnak a krónikus bőrbetegségek tünetei

A hideg, a száraz levegő és a kevesebb napfény a téli hónapokban súlyosbíthatja az olyan krónikus bőrbetegségek tüneteit, mint a pikkelysömör, a rozacea, vagy a szárazságekcéma, az úgynevezett atópiás dermatitisz. Ez azonban megfelelő bőrápolási rutinnal, időben megkezdett kezelésekkel enyhíthető, és az érintettek jóval enyhébb panaszokkal vészelhetik át a telet - mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja