SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mélypont és fogyás

Schillinger Zsú [cikkei] - 2010-01-06
Az utolsó utáni, meglepetés interjúalanyunk BombaÉvi, aki bebizonyítja, hogy az apróságok, a kicsi nasik, a néhány kalóriák is sokat számítanak.

1. Kérlek mesélj magadról néhány szóban! Milyen élethelyzetből vágtál bele a fogyókúrába?

Annak a tipikus esete vagyok, aki mindig kövér volt. Általános iskolás korom elején híztam meg, azóta pedig csak ábrándoztam a vékonyságról. Ha tettem is érte valamit, igazából nem hittem el, hogy elérhetem.

Maga az evés is fontosnak tűnt, hiszen sajnos jelentős örömforrássá vált :(
Aztán elkezdtem dolgozni, stresszelni, és ettől elindult lefelé a mérleg nyelve. Nem lettem nagyon vékony, de 64 kg-val már egész jól éreztem magam.

Majd várandós lettem, és pont egy éve megszülettet a tündéri kisfiam. Csak sajnos az itthonlét elég gyilkos módon hatott rám, meg a szoptatás alatt (és után is) nagyon kívántam is az édességet, és a várandósság alatt felszedett kb 5 kg-hoz hipp-hopp felugrott még jó 10.

Hogy most miért hiszek benne, hogy sikerül lefogynom?

Mert megtapasztaltam, hogy lehetek karcsú, lehetek szép. Nekem kellett előbb megváltoznom, mielőtt sikeres, fogyókúrába kezdhettem, aminek az eredménye egy életre szóló karcsúság lesz.

2. Milyen táplálkozási módszer(eke)t választottál?

Próbálkoztam sok dologgal, de a legnagyobb bajom az volt, hogy nem tudtam semmiféle módszert hosszabb ideig betartani. Aztán rájöttem egy fontos dologra. Arra, hogy struccpolitikát folytatok.

Képtelen lettem volna egy végigevett nap folyamán, vagy akár utána is felírni, hogy miket ettem. Szembesülni azzal, hogy mennyi kajával tömtem tele magam. Ha megkívántam valamit, nagyszerű érv volt, hogy úgyse ettől az egy akármitől hízom meg.

Tehát elgondolkodtam ezen, és úgy döntöttem, hogy megpróbálkozom a sokak által ajánlott 1200-1300 kcal-os diétával, úgy, hogy az adagokat napi kb 5x-i étkezésre osztom fel. De ehhez írni kell ugye, hogy mit eszik az ember. Tehát szembesülök. Látom, hogy ha azt az x kaját még megenném, akkor bizony jócskán meghaladnám a napi limitet.

Már nem dugom a homokba a fejem, hogy áááááá, nem ettől hízom meg. DE! Pont attól!!! És ez a kalóriaszámlálás azért is tetszik, mert így a kedvenc kajáimat is ehetem, édességet is, ha a kalóriaérték tűréshatáron belül marad. Nehezemre esik felírni a pluszkalóriát, ez is motivál, hogy kevesebbet egyek, főleg ha nem is vagyok esetleg annyira éhes.  

 3. Milyen mozgásformát választottál a fogyókúrádhoz? 

Khm.... Hááát izéé.... A mozgás nálam eléggé kampányszerűen működik.

Egy, vagy két hétig akár heti 6 napon tornázok, aztán meg hónapokig semmi. De most tényleg nem nagyon van időm rá. Komoly vizsgára készülök, ami minden időmet felemészti, ami marad a gyerekezés, háztartási munkák után. Ez most télleg egy speciális helyzet, de ha túl leszek a vizsgán (szeptember végén), becsszóóóóóóó ezen változtatok!!!!

 4. Mi a fő célod, és a motivációd? Ezt milyen módszerrel támogatod?

Én az 58 kg-t tűztem ki célul, mert bár az eredeti célom 60 kg volt, egy internetes felmérés az 58 kg-t adta ki ideálisnak. Hát legyen, álmodni szabad. :))))

És persze az álmokat megvalósítani, ez most erről szól!!!
Diagramot is csináltam, a blogom fejrészébe beillesztve látható. A környezetemből egyszerre senki és mindenki a motivációm.

Saját magam miatt akarok lefogyni, mert egyszerűen a közel 80 kg-os nő nem én vagyok. Minthogy én nem vagyok rövid hajú, mert én úgy vagyok önmagam, ha legalább a vállamig ér a hajam. És ha kényelmesen érzem magam a bőrömben, felállni nem okoz problémát, nem izzadok nyáron, húzhatok szoknyát (mert nem dörzsölődnek fájdalmasan a combjaim).

A fő célom az, hogy önmagam lehessek, mert így fogom nőnek érezni magam úgy istenigazából.  

5.  Voltál már mélyponton? Mi okozta, és hogyan sikerült túllépned rajta?

Erről elég nehéz írnom, megvallanom. Voltam mélyponton, hogyne lettem volna, szinte egy mélypont volt az életem, amíg végre először le nem fogytam. De az is a stressz miatt volt, tehát azért az se volt a csúcspont. Sajnos eléggé az evésbe menekültem bármilyen probléma elől, és nagyon magamra maradtam. Egy ördögi kör lett minden, aminek hízás lett az eredménye, illetve az esetlegesen lefogyott kilók visszaszedése. 

De most úgy érzem, hogy ez elmúlt. A túlsúlyt leszámítva jól érzem magam, a férjem és a gyermekem csodálatosak, ja és a férjem segít is a kalóriaszámlálásban (excel táblázat, napi bontás, heti bontás, ilyen grafikon, olyan grafikon), meg a tudat, hogy ő bármilyennek elfogad. És a legfontosabb, a hitem magamban, hogy képes vagyok megvalósítani azt, amire vágyom.

 BombaÉvi

CsodásFogyás
csodasfogyas.blog.hu

 Köszönjük BombaÉvi, és további sok sikert kívánunk álmaid megvalósításához!


LEGOLVASOTTABB

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Ez az ásványi anyag lassíthatja az agy öregedését

Van egy hétköznapi ásványi anyag, amely nemcsak az izmoknak és az idegeknek tesz jót, hanem az agy öregedését is lassíthatja. Egy nagyszabású kutatás szerint a magasabb magnéziumbevitel összefüggésbe hozható a jobb agyi egészséggel és az életkorral járó agyi zsugorodás lassabb jeleivel. A vizsgálat eredményei azért különösen figyelemre méltóak, mert MRI-felvételek alapján az érintettek agya "fiatalabbnak" tűnt.

Az autizmus több tünetét csökkenti egy kísérleti gyógyszer – egyelőre egerekben

A Stanford kutatói egy eddig háttérben lévő agyterületet azonosítottak, amely kulcsszerepet játszhat az autizmus bizonyos tüneteiben. Az egérkísérletek során egy gyógyszertípus célzott alkalmazásával nemcsak a túlzott idegi aktivitást, hanem a társas és viselkedési eltéréseket is normalizálni lehetett. Bár ezek még nem emberekre vonatkozó eredmények, a felfedezés új, reális terápiás irányt vet fel azoknál, akiknél az autizmus epilepsziával társul.

"Sosem lakik jól." Miért eszik a baba egész este (akkor is, ha tápszeres)? A cluster feeding jelenség

Egész nap kiegyensúlyozott volt a baba, szépen evett 2-3 óránként, de ahogy közeledik az este, hirtelen minden megváltozik. Épp most szoptattad meg, de 20 perc múlva már újra sír, keresi a mellet, nyűgös, és úgy tűnik, semmi más nem nyugtatja meg, csak az evés. Ismerős a helyzet? Üdvözlünk a "cluster feeding" világában!

Szülői oktatási naptár 2026-ra – óvodától az érettségiig

A szülők egész évben fontos oktatási döntések előtt állnak: óvodai és iskolai beiratkozás, középiskolai felvételi, érettségi és felsőoktatási jelentkezés. Az alábbi összefoglalóban egy helyen találod a hivatalos, jogszabályon és Oktatási Hivatalon alapuló határidőke, ovis kortól egészen az érettségiig.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja