SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A magas koleszterinszintről

Kókai Kata [cikkei] - 2005-10-03
Magyarországon a legtöbb halálesetet a rákbetegség, valamint a szív-és érrendszeri problémák okozzák.

A koleszterin nem rossz, bármennyi problémát is okozhat. Magas szintje könnyen vezethet szív-és érrendszeri problémák kialakulásához, ugyanakkor megfelelő mennyiségben elengedhetetlen az emberi szervezet helyes működésében. Jelenléte természetes minden sejtben, sőt, az agyvelő szöveteiben is. Olyan vegyületek képződnek belőle, melyek nélkülözhetetlenek a hormontermelésben, a sejtfelépítésben, a D-vitamin kialakításában. Az epesav is koleszterinből képződik. Gyermekkorban fontos szerepet játszik az agy helyes fejlődésében, felnőttek szervezetében pedig az idegsejtek működéséhez szükséges.

A magas koleszterinszintre való hajlam örökölhető, de könnyen kivédhető a megfelelő étrend kialakításával. A legtöbb koleszterin táplálkozás során kerül be szervezetünkbe. A magas zsírtartalmú ételek, leginkább a vaj, csukamájolaj, zsír, zsíros húsok elkerülésével a koleszterinszint lényegesen csökkenthető. A növényi szterinek csökkentik a koleszterinszintet. A kevesebb mennyiségű koleszterin felvételt a máj korrigálja, így az értékek a normál határon belül maradnak.

Ma már számtalan, telítetlen zsírsavakban gazdag margarin kapható, melyek segítenek a vérzsír szintjének csökkentésében. Bár az öröklötten magas koleszterinszint szív- és érrendszeri problémákat okozhat, amerikai kutatók szerint az agy működésére serkentően hat. A vizsgálatok szerint jobb emlékezőtehetséget és koncentrálóképességet biztosít.

A jó és a rossz koleszterin

Szinte mindenki hallhatta már a kifejezést a jó és a rossz koleszterinről. A rossz, vagy az LDL szállító a májból szállítja a szervezetbe a koleszterint, míg a HDL, vagyis a jó, visszaviszi a májba a fölösleget, majd a májon és a beleken keresztül történik meg annak kiválasztása. Az LDL által szállított koleszterin, ha túl nagy mennyiségű, lerakódik az erekben.
Alapvetően mindenki más és más koleszterinszinttel rendelkezik, függően a táplálkozástól, szervezete működésétől, és öröklött tulajdonságaitól. A legfontosabb érték nem maga a HDL vagy LDL (pl. egy leleten), hanem azok aránya.

Helyes táplálkozás

A kalóriadús magyar konyha egyik alapköve lehet a magas koleszterinszint kialakulásának. A hagyományos ételek legnagyobb része tápláló és kalóriadús, ugyanakkor túl sok zsírt tartalmaz, még ha ez az éteken nem is látszik. A zsíros rántással készített főzelék mellé kínált zsírban gazdag sült hús máris megemeli a koleszterinszintet. Nem szükséges a zsiradékok teljes elhagyása, csupán megfelelő mértékben kell azt használni.

A legtöbb zsírt tartalmazó étel összetevője helyettesíthető, átalakítható, margarinok, étkezési keményítő segítségével. Az állati eredetű zsiradék telített zsírsavakat tartalmaz, mely magas koleszterinszinthez, érrendszeri problémákhoz vezethet. A növényi eredetű olajok, margarinok azonban telítetlen zsírsavakat tartalmaznak, melyek segítenek a koleszterinszint csökkentésében, emellett az érfalnak is védelmet nyújtanak. A csíraolajok megvédik a telítetlen zsírsavakat az oxidációtól, emellett vitamintartalmukkal erősítik a szervezetet.

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja