SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Szemfényvesztés nélkül: egyedülálló szűrés a Dr. Rose-ban

Dr. Rose Magánkórház orvosai [cikkei] - 2011-12-08
Egy nemzetközi felmérés adatai szerint mindössze az érintettek 40 százaléka veszi komolyan a szemészeti szűrés fontosságát. Pedig a megkérdezettek közül kétszer ennyien nyilatkoztak úgy, hogy még a szívbetegségnél és a korai halálnál is jobban tartanak a megvakulástól. Létezik azonban egy vizsgálat, az ún. AMD szűrés, mely során a genetikai hátteret ellenőrzik, így mérve fel a makuladegeneráció – az egyik legfenyegetőbb időskori szembetegség – rizikóját.

„Ma Magyarországon a felnőttkori visszafordíthatatlan látásromlás leggyakoribb oka a cukorbetegség okozta retina-elváltozás és az időskori makula degeneráció. Az életkor előrehaladtával ez utóbbi válik a vakság elsődleges okává” - mondja a terület szakértője Dr. Varsányi Balázs, a Dr. Rose Magánkórház szemész szakorvosa, aki Ph.D. fokozatát az öröklődő retinabetegségek témakörében szerezte. Számokban kifejezve ez évente több mint 6000 igen súlyos látásromlással, illetve vaksággal élő új beteg regisztrálását jelenti. Az AMD hazánkban a 60 év feletti korosztályban az esetek 22,7%-ában tehető felelőssé a vakság kialakulásáért. Az Egyesült Államokban a 8 millió emberből, aki ma életkoránál és egyéb adottságainál, valamint szokásainál fogva a magas kockázatú csoportba tartozik, a következő 5 évben várhatóan mintegy 1-1,3 millió esetben alakul majd ki a betegség előrehaladott formája.

„A betegség lényege, hogy a szem ideghártyájának éleslátásért felelős területe, az úgynevezett sárgafolt (macula lutea) degenerálódik, azaz károsodik, szerkezete elfajul. Az állapot kialakulása során nem látjuk tisztán azt, amire ránézünk, miközben perifériás látásunk minősége nem romlik. E jelenség olvasási nehézségeket okoz, de felléphetnek színlátási zavarok is. Az idő előrehaladtával a kontúrok egyre inkább elmosódnak, a betegség kései stádiumában pedig a látásvesztés kiterjed a látótér egészére. Az elváltozások hátterében nagy szzalékban a szemfenék elmeszesedése áll - ez az ún. száraz forma - mely jelenleg még visszafordíthatatlan, ám megfelelő életmóddal és táplálkozással késleltetni, lassítani lehet a folyamatot. Nagyjából minden tizedik esetben azonban az ideghártya alatt húzódó érhártyában képződnek olyan abnormális erek, melyekből folyadék és vér szivárog, ellehetetlenítve a látást - ezt nevezzük nedves formának” - mondta a szakorvos. Ilyenkor az érképződés gátlásával bizonyos fokú javulás érhető el. Az AMD kockázata az életkorral egyre emelkedik; 50 éves kortól meredeken nő, 75 éves korra megháromszorozódik. Egy közelmúltban készült vizsgálat szerint a nyolcvanévesnél idősebb emberek 64 százalékánál megfigyelhetők az AMD különféle súlyosságú tünetei, 12 százalékuknál pedig a betegség végstádiumú, gyakorlatilag vaksággal járó formája áll fenn. Ezért olyan fontos, hogy a szűrés segítségével még az elváltozások kialakulása előtt kiderüljön, az illető hajlamos lehet a betegségre.
 
„A nemzetközi kutatócsoportok által azonosított genetikai rizikófaktorok vizsgálatára dolgoztuk ki szűrőmódszerünket. - magyarázza Dr. Varsányi - A vizsgálat eredményeképp ismertté válik, hogy genetikai örökségünk hányszoros rizikót jelent az AMD kialakulása szempontjából.” Az elváltozás további rizikótényezői közé tartozik a dohányzás, magas vérnyomás, az elhízás, a stresszes életmód, fokozott UV sugárzás. Ezek kombinációja - főleg a genetikai eltérésekkel együtt - tovább növeli a betegség kialakulásának valószínűségét.

A Dr. Rose Magánkórházban - az országban elsőként, de most már néhány másik egészségügyi intézményben is - van lehetőség a nemzetközi szakirodalom szerinti leggyakoribb genetikai rizikófaktorok szűrésére. „A vizsgálat nem diagnosztizálja a betegséget - teszi hozzá a szakorvos - erre csupán a részletes szemészeti szűrés alkalmas. A teszt az eddig ismertté vált legfontosabb genetikai kockázati tényezőket mutatja ki, melyek önmagukban 2-5-szörös rizikót jelentenek, azonban egymással, és más (életmódbeli, táplálkozással összefüggő) rizikófaktorokkal kombinálódva akár 30-50-szeres is lehet a kockázatnövekedés.”



Az eredményre alapozva szorosabb szemészeti ellenőrzéssel, életmódbeli változtatásokkal a látásromlás esélye csökkenthető. Emellett a korai szakaszban alkalmazott, a szemfenék táplálását segítő nyomelemeket, antioxidáns vitaminokat tartalmazó készítmények nemzetközi tanulmányok alapján lassítják a betegség előrehaladását, sok esetben megakadályozzák a súlyosabb formák kialakulását.

Az AMD jellegzetes tünetei

Makula degeneráció esetén a látótér középső részén kisebb-nagyon szürke, fekete folt, homály észlelhető. A párhuzamos vonalak finom torzulása, görbülése, hullámzása figyelhető meg, a tárgyak kevésbé kontrasztosak. Az arcok felismerési képessége romlik. A szemüveg dioptriájának változása is utalhat a betegségre: a távollátóknak egyre erősebb (+)korrekció szükséges. Jellegzetes tünet lehet a két szem közötti különbség a színek észlelésében, a tárgyak méretének megítélésében.

Fotó: Guiri R. Reyes: Eye

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Hatéves kisfiú halt meg a születésnapján egy játszóházban: a hatóságok vizsgálják, betartották-e a biztonsági előírásokat

Tragédiával ért véget egy hatéves kisfiú születésnapi ünneplése az oroszországi Ivanovóban. A gyermek egy bevásárlóközpont játszóházában szenvedett súlyos balesetet, miután megpróbált felmászni egy csúszdára. A kórházban már nem tudták megmenteni az életét.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja