SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Most kell felkészülni a síszezonra!

Családinet [cikkei] - 2011-11-17
Sokan már alig várják, hogy belevághassanak a téli sportokba, de érdemes belegondolniuk, hogy éppen ezt az időszakot ajánlott felkészüléssel tölteniük. Megfelelő állóképesség és előkészítés nélkül könnyen tönkremehet a legjobban induló síelés is. Holott körültekintéssel sok baleset megelőzhető lenne, állítják az Oxygen Életmód Központok szakemberei.

Jellegzetes sérülések
 
Télen különösen gyakoriak a rándulások, húzódások, kartörések, sőt, a combnyaktörések is, amelynek az idősebb korosztálynál akár súlyos következményei is lehetnek, a meggyengült csontszerkezet miatt. A fiatalabbak leginkább bokaficam, csukló- és alkartörés miatt fordulnak orvoshoz. Sajnos, kevesen veszik figyelembe, hogy a téli sportok, a korcsolyázás, a síelés, de akár a szánkózás is számos veszély forrása lehet, a megfelelő előkészületek nélkül. Az egyik legjellemzőbb sérüléstípus síelés során a térd elülső keresztszalag sérülése, mely gyakran kombinálódhat csúszóporc és oldalszalag-sérüléssel is. - ismerteti dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletű ortopéd orvosa.

Célzott tréning

Téli sportok esetében fontos a jó erőnléti, edzettségi állapot, amely több hetes felvezető tréninggel érhető el. Az intenzív síelés a nagyobb magassággal járó alacsonyabb oxigénkoncentráció és a szárazabb levegő miatt is igénybe veszi a szervezetet, erre legjobban hónapokkal korábban megkezdett futással, biciklizéssel készülhetünk fel. Ma már kifejezetten célzott tréning is elérhető, az úgynevezett síszimulátorral. Ez az új fejlesztésű kondicionáló eszköz a pályán siklás érzetét kelti, használatával egyszerre fejleszthető az egyensúlyérzék, a kondíció, erősíthető a keringési rendszer, és a síelés közben használt izomcsoportok. - mondja Szabó Ferenc, az Oxygen Wellness vezető személyi edzője.


A sportolás előtti bemelegítés és az aktív levezetés jelentősége is hatalmas, ezzel máris csökkenthetjük a baleseti kockázatot. Nagy hangsúlyt kell fektetni a megfelelő táplálkozásra, hiszen ilyenkor megnő az energia- és vitaminszükséglet, valamint elengedhetetlen a rendszeres folyadékpótlás és a kellő pihenés is. Szintén fontos a kellően meleg, réteges, kényelmes és száraz ruházat és a kényelmes sícipő. Aki valóban komolyan szeretne felkészülni, és biztonságosan szeretne mozogni, érdemes előzetesen egy orvosi vizsgálaton és tanácsadáson is részt vennie.

Tippek a síbalesetek elkerüléséhez

  • Csak biztonságos, kijelölt pályákon síeljünk, snowboardozzunk, jégre csak akkor menjünk, ha megengedett.
     
  • Kesztyűt mindig viseljünk, a bot pántját peig ne tekerjük a kezünkre, ezzel sok kézsérülés megelőzhető.
     
  • Fontos a megfelelő, kontrasztos üvegű síszemüveg, a megfelelő térlátás, és mélységélesség miatt.
     
  • Mivel a legtöbb baleset délután, a síelés végén történik, ügyeljünk rá, hogy ha fáradtak vagyunk, mindig tartsunk pihenőt.
     
  • Az alkohol nem csak azért veszélyes sportoláskor, mert csökkenti a koncentráló képességet, de értágító hatása miatt a kihűlés esélyét is növeli.

Forrás: www.oxygenwellness.hu

Fotó: 
fiction1: Ski-Action

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja