SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Milyen napvédő krémet válasszunk?

Családinet [cikkei] - 2011-06-08
A nap elleni védekezés minden korosztály számára, bőrtípustól függetlenül kiemelten fontos. Milyen faktorszámú készítménnyel védekezhetünk a káros sugarak ellen és mit tegyünk, ha a választott termék mégsem megfelelő?

Kettős védelem

A helyileg alkalmazandó napvédő szerek működési mechanizmusuk szerint két csoportba sorolhatók: kémiai és fizikai védőszerek.

A vegyi szűrők az UV sugarak elnyelésével fejtik ki hatásukat és további csoportokba sorolhatóak annak megfelelően, hogy mely sugarak elnyelésére képesek: UVA, UVB, vagy mindkettő - magyarázza dr. Zubek Krisztina, a Budai Allergiaközpont bőrgyógyásza.

A fizikai szűrők az UV-sugarak visszaverésével, vagy szétszórásával fejtik ki hatásukat. A vegyi tartalmú védőszerek gyakran több összetevő kombinációját tartalmazzák, hogy megfelelő védelmet nyújtsanak az UVA és UVB sugarak ellen egyaránt.

A fizikai szűrők egyaránt hatásosak mind az UVA és UVB sugarak elleni védelemben. Két legismertebb fajtája a titán-dioxid és a cink-oxid. Ezen hatóanyagok közel a legideálisabb védelmet képesek megvalósítani, mivel vegyileg közömbösek, biztonságosak és minden fajta UV sugárzás ellen széleskörű védelmet biztosítanak. Egyedüli hátrányuk csupán, hogy bőrre felvitt állapotban kozmetikailag nem túl megnyerőek.

Mi az SPF?

Az SPF az angol Sun Protection Factor, vagyis napvédő faktor kifejezés rövidítése. A világon mindenütt az SPF jelöli, hogy az adott termék mekkora védelmet képes biztosítani a nap ellen, 2mg/cm2 vastagságban alkalmazva a bőr felszínén. Adott termék SPF számának meghatározásához felmérik, hogy egy adott egyén esetében mennyi UV (többségében UVB) sugárzás szükséges egy éppen, hogy észrevehető leégés kialakulásához napvédővel és anélkül. Adott esetben, ha 10 perc elegendő a leégéshez, napvédő alkalmazásával pedig ez az idő 100 perc, akkor az adott termék SPF száma 10-es. (100/10)

Az adott napvédő termék hatékonysága attól függ, milyen gyakorisággal és hogyan vittük fel a bőrre, függ az adott egyén verejtékezésének mértékétől, illetve attól, hogy mennyit tartózkodunk vízben a termék alkalmazását követően. Sokan a teszteléshez használatos 2mg/cm2 mértéknek csak mintegy egy harmad részét használják az adott bőrfelületen, azt sem mindenhol, számos fontos, napsugárzásnak kitett testrész kihagyásával, s elmulasztják néhány óra elteltével megismételni a napvédő alkalmazását. Ennek következtében a védelem is kisebb, mint amennyit a termék valójában nyújtana.

Hogyan használjuk a napvédőket?


A napvédők használatánál a leghatékonyabb eredmény eléréséhez kövessük a következő lépéseket:

  • Használjunk egy jó, széles spektrumú, legalább SPF 15 számú, benzophenone vegyi és fizikai (titán-dioxid és cink-oxid) védelmet egyaránt biztosító napvédő terméket.
     
  • Bőségesen kenjük be magunkat naptejjel, minden napsugárzás hatásának kitett testrészen, így az összefüggő filmréteggel biztosíthatunk védelmet a káros sugarak ellen.
     
  • A napvédő krém bőrben való felszívódásához megközelítőleg 20-30 perc szükséges és mivel könnyedén ledörzsölhető, így legalább a napozás megkezdése előtt fél órával vigyük fel a bőrre. Fél óra elteltével ismételjük meg a napvédő használatát, hogy az egyenletes fedést mindenhol biztosítsuk.
     
  • Amennyiben egy óránál hosszabb ideig tartózkodunk napon, úgy két óránként ismételten alkalmazzunk napvédőt.
     
  • Úszás, erős izzadás, vagy törölközőhasználat, esetleg ruha általi ledörzsölés esetén azonnal ismételjük meg használatát. Tegyük ezt abban az esetben is, ha a termék „vízálló” felirattal ellátott.
     
  • A rovarriasztó szerek csökkentik a napvédő termék hatását, így, amennyiben egyszerre alkalmazzuk mindkettőt, használjuk magasabb SPF számú krémet.
     
  • Az alkohol tartalmú testápolók, spray-k, vagy gélek zsírosabb, szőrrel jobban fedett testrészeken használatosak. A krémek a száraz bőr védelmére a legalkalmasabbak, s a tejes ápolók felvitele a legegyszerűbb. Speciális stifteket alkalmazhatunk az orr, az ajkak, s a szem körüli érzékeny területek védelmére.

Allergiát is okozhatnak!

Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy minden kozmetikai készítményben az illatanyagok és konzerválószerek is allergiát válthatnak ki, mely reakciót a napsugárzás tovább erősíthet. Az érzékeny, allergiára hajlamos emberek különös odafigyeléssel válasszák ki kozmetikumaikat!

A készítmények kiválasztásakor alapvető követelmény, hogy ne károsítsák a bőrt, ne legyenek toxikusak, fényérzékenyítők és a verejtékkel se lépjenek reakcióba. Sajnos ezeknek a kívánalmaknak ma még nem minden készítmény felel meg.

Az okok felderítése összetett feladat, tehát amennyiben a termék elhagyásával és egy más márka választásával sem oldódnak meg problémáink, úgy feltétlenül kérjük bőrgyógyász szakorvos segítségét. Ne feledjük el, amennyiben új terméket használunk, legyünk elővigyázatosak, s mindig egy kis bőrfelületen teszteljük, mielőtt egész testünkön alkalmaznánk!

Forrás: www.allergiakozpont.hu

Fotó:
Vox Efx: torso 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Hatéves kisfiú halt meg a születésnapján egy játszóházban: a hatóságok vizsgálják, betartották-e a biztonsági előírásokat

Tragédiával ért véget egy hatéves kisfiú születésnapi ünneplése az oroszországi Ivanovóban. A gyermek egy bevásárlóközpont játszóházában szenvedett súlyos balesetet, miután megpróbált felmászni egy csúszdára. A kórházban már nem tudták megmenteni az életét.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja