SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

A lézerkezelés nem Botox!

Családinet [cikkei] - 2009-10-19
Ki ne szeretne vonzó, fiatalos külsőt? Mindazoknak, akiknek számít a megjelenés, a rossz hír, hogy a ráncosodás már a harmincas években elkezdődik, a jó viszont, hogy ma már bárki számára elérhetők a ránctalanító módszerek, kezelések.

A lézer és a Botox előnyeiről és hátrányairól dr. Kalas Diána, bőrgyógyász, lézerspecialista beszélt. 

Miért ráncosodunk?

- Az arcbőrön megjelenő ráncok kialakulásában döntő szerepe van a mimikai izmoknak. Ezeknek az izmoknak egészen speciális a működésük, hiszen nem csontról csontra irányul a munkájuk és ízületet mozgatnak, hanem a koponyacsontról indulva valamely bőrterületet mozgatják. A szöveteink azonban olyan rugalmasak, hogy egy bizonyos életkorig ennek a mozgásnak nincs látható nyoma, vagyis amikor az izmok nem mozognak, a bőr kisimul. Amikor azonban a szöveti rugalmasság csökken, a bőrön már nyugalmi állapotban is láthatóak lesznek a redők, a ráncok. Ráadásul a folyamatosan használt mimikai izmok az évek során egyre erősödnek és nyugalmi állapotban sem lazulnak el teljesen. - mondja dr. Kalas Diána, az Oxygen Medical bőrgyógyász szakorvosa. -  A bőr rugalmasságának elvesztéséhez ez is hozzájárul, hogy idővel csökken a kollagén és elasztin termelődése, valamint a vízmegkötő képessége. A folyamat már a harmincas években elkezdődik és ötven felett rohamosan fokozódik. Így a ráncosodás, mint folyamat, kódolva van bennünk, tenni azonban mindig lehet ellene.

A Botox az izommozgást gátolja

A „A”-típusú botulinom toxin az idegek ingerület átvitelét gátolja, vagyis az idegrendszeri utasítás (húzódj össze!) nem jut el az izomhoz. Ez az anyag nagy dózisban akár halálos méreg is lehet, azonban az orvostudomány régóta használja a kóros izomműködések gátlására - tisztított formában és pontosan adagolt mértékben. Természetesen a nem kóros, csupán ráncosodást eredményező izomműködés gátlás is ugyanezen az elven működik. 
A Botox elnevezésű készítmény azáltal szünteti meg a ráncot, hogy blokkolja a kezelt izmot, így a páciensnek gyakorlatilag azért nem lesznek láthatóak például a homlokráncai, mert egyszerűen nem tudja összehúzni az ott lévő izmokat. Éppen ezért azok választják elsősorban a Botoxot, akiknek már mély, kialakult ráncai vannak, jellemzően a szemöldökök közt, a homlokon, a szem és a száj körül. Ez a készítmény folyékony állagú, amelyet egy vékony tűvel, kis szúrásokkal juttatnak a bőr alá. A hatás általában 4-6 hónapig tart, de az ismétlések hatására a kezelt izmok részlegesen gyengülhetnek, és a ráncképző aktivitás is lecsökken. Vagyis több kezelés után az izom szinte akaratlagosan sem tud annyi ráncot létrehozni, mint korábban.


 
A lézer belülről tölti fel a ráncot

A legmodernebb lézeres technika, az úgynevezett ELOS (Elektro Optical Synergy) egyedülálló módon egyesíti a lézer és a rádiófrekvencia hatásait. A rádiófrekvencia jut először a bőr felszínére, és felmelegíti azt, így megsokszorozza a lézer terápiás hőhatását. Ráadásul a rádiófrekvenciás elektróda talpain keresztül a felmelegedés is folyamatosan mérhető, és ha ez egy beállított érték fölé kerül, automatikusan csökkenni kezd.
A hatás tulajdonképpen egy gyors, fájdalommentes és azonnali lifting (bőrfeszesítés). A lézerfény ugyanis azonnal összehúzza a kollagén rostokat, később pedig, elnyújtott hatásként jelentkezik a kollagénszerkezet újraépülése, a rostok megrövidülése, a fokozott kollagén termelés, így pedig a látványos bőrfeszesedés.
Tény, hogy ez a kezelés kevésbé alkalmas a már rögzült, mély ráncok kezelésére, de az időben elkezdett, és időnként ismételt eljárás erősen lassíthatja a folyamatot. Egy-egy sorozat 3-4 alkalmat jelent, és mivel nem jár invazív beavatkozással, semmiféle kiesést nem eredményez a munkából.

Forrás: www.orvostkeresek.hu

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Hatéves kisfiú halt meg a születésnapján egy játszóházban: a hatóságok vizsgálják, betartották-e a biztonsági előírásokat

Tragédiával ért véget egy hatéves kisfiú születésnapi ünneplése az oroszországi Ivanovóban. A gyermek egy bevásárlóközpont játszóházában szenvedett súlyos balesetet, miután megpróbált felmászni egy csúszdára. A kórházban már nem tudták megmenteni az életét.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja