SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés

Családinet [cikkei] - 2024-07-16
Jóval többen keresik fel a szemorvosukat nyáron a kontaktlencse túlhordása, valamint a nem megfelelő tisztítása és tárolása miatt kialakult betegségek kapcsán, mint a téli hónapokban. Leggyakrabban bakteriális fertőzés és szaruhártya-gyulladás tüneteivel fordulnak orvoshoz ilyenkor a páciensek, de ha ehhez szemfelszíni sérülés is párosul, akkor akár végleges látásromlás is előfordulhat, amely az esetek egy-három százalékát teszi ki - mondta dr. Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója. A nyári melegben a baktériumok könnyebben szaporodnak, így a fertőzésveszély is magasabb.

A túl hosszú ideig – 10-12 órán túl – hordott kontaktlencse csökkenti a szaruhártya oxigénellátását, amely nagyban hozzájárul a fertőzések kialakulásához, ezért minden alkalommal időben el kell távolítani a lencsét, abban aludni pedig szigorúan tilos. Ilyenkor a szemünk felszínét borító könnyfilm réteg nem tud megújulni, hiszen nem pislogunk, így a szem öntisztító folyamata leáll. Abban az esetben is komoly szemkárosodás alakulhat ki, ha a lencse meggyűrődik, vagy megsérti a szemfelszínt, mert a szaruhártya felszínén ilyenkor hámsérülés keletkezik.

„A baktériumok elszaporodása gyulladást okoz, következtében úgynevezett tartós homály (homályos látás) is kialakulhat, amely maradandó károsodást eredményezhet” – mondta az igazgató. Hozzátette: ha nem sikerül megállítani a folyamatot, a gyulladás a szaruhártya mélyebb rétegeit is érinteni fogja és a legvastagabb, úgynevezett stróma részen hegek alakulnak ki, ami befolyásolja a látást, amely csak műtéti úton, esetenként szaruhártya átültetéssel gyógyítható.

dr. Nagy Zoltán Zsolt

A kontaktlencse viselők általában később veszik észre a panaszokat, azonban, ha égő fájdalom, pirosság, viszketés, könnyezés, szemfájdalom, látásélesség-csökkenés alakul ki, a lencsét nem szabad visszatenni, a tünetek jelentkezésekor pedig minél hamarabb orvoshoz kell fordulni. „Kezdeti stádiumban a betegek nagy részénél elegendő az antibiotikum kezelés szemcseppel kiegészítve, azonban a teljes gyógyulás így is több hétig eltarthat” – emelte ki a szakember.  Megjegyezte: a higiéniás szabályok betartásával és a lencsék elővigyázatos be-, kihelyezésével elkerülhetők a komolyabb problémák.

8-10 óránál tovább ne viseljünk kontaktlencsét!
Az előírásoknak megfelelő módon tisztítsuk a lencsét és a tároló dobozt!
Minden esetben kontaktlencse-ápoló folyadékot és ne csapvizet használjunk a lencse tárolásához!
Mindig mossunk kezet a használata előtt!
Csak ép, sérülésmentes lencsét viseljünk!
Inkább napi és ne tartós lencsét használjunk!
Ne aludjunk a kontaktlencsével!
Már enyhe panaszokkal is forduljunk orvoshoz!
Úszáshoz hordjunk dioptriás úszószemüveget kontaktlencse helyett. Ne tegyük be a fejünket a vízbe annak érdekében, hogy a szembe ne kerülhessen víz!

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem ; illusztráció: iStock

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja