SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Egy gyermekügyeleti pont marad Borsodban áprilisban, a miskolci kórházban

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-03-08
Ez azt jelenti, hogy a megye legtávolabbi pontjáról is ide kell majd jönni a gyerekkel hétköznap 16 és 22 óra, hétvégén pedig 8 és 22 óra között. Háziorvosi ügyelet pedig 10 településen marad.

81 járásnak lenne 102 ügyeleti központja

Áprilistól Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében folytatódik az új alapellátási ügyeleti rendszer bevezetése - írta meg a Népszava.

A lap szerint ez lesz a következő országrész, amelyben az Országos Mentőszolgálat szervezi és irányítja ezt a szolgáltatást. 

Már most sincs a lakosság egy részének háziorvosa. Az átszervezéssel a megyében élők a 1830-as számon telefonálhatnak ügyeleti időben, a diszpécser pedig szükség esetén ügyeleti autót vagy mentőt küldhet. 

A jövőben országosan 81 járásnak lenne összesen 102 ügyeleti központja a lap szerint. Azonban még így is lesz olyan járás, ahol nem lesz ügyeleti pont.


Áprilistól csak egy gyermekügyeleti pont marad a vármegyében

Több vármegyében a 10-12 orvosi ügyelet száma 3-4-re csökkenne. Eddig 40 ezer lakosra jutott egy ügyeletes orvos, de a tervek szerint ez a szám emelkedni fog: hétköznaponként 90 ezer, hétvégén pedig 60 ezer embert kellene ellátnia. 

Az új rend úgy nézne ki, hogy a háziorvos 8-16-ig a rendelőjében rendelne, majd 16-22 óráig, illetve hétvégén és ünnepnapokon a 81 járási egészségközpont valamelyikébe oszthatnák be ügyelni.

A tervezet készítői szerint járásonként havonta 1,5-2 hétköznapi esti műszak jutna egy háziorvosra.

További változás a cikk szerint, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében áprilistól csak egy gyermekügyeleti pont marad a megyében: Miskolcon, a megyei kórházban. Így csak ide lehet majd vinni a gyereket a megye legtávolabbi részéből is ügyeleti időben. Emellett a megyében 14 településen, köztük városokban is megszűnne az eddigi háziorvosi ügyelet. 

Indexkép: Depositphotos.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja