SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Féléves kislány életét mentették meg Szegeden egy egyedülálló eljárással

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-02-24
A szenzációs beavatkozás azoknak a gyerekeknek jelenthet megoldást, akiknek öröklött vagy szerzett, fulladással járó felső légúti szűkületük van.

Gégeszűkület alakult ki a kislánynál

Koraszülött volt a kislány, és lélegeztetésre szorult, emiatt pedig gégeszűkület alakult ki nála. 

A közlemény szerint "a légúti szűkület lefolyását részben mértéke, részben a kialakulás sebessége határozza meg. A problémát más és más dolgok okozhatják felnőtteknél és gyerekeknél, a következmény viszont mindkét esetben ugyanaz: kevesebb levegő kerül a tüdőbe."

Ezért gyakran légcsőmetszésre van szükség - ez történt a romániai kislány esetében is. Ennek a beavatkozásnak viszont az a hátránya, hogy megnehezíti a mindennapi életet: hiszen ebben az esetben egy hajlított műanyagcsövet vezetnek a légcsőbe, hogy biztosítani tudják a légáramlást. 

A kislány szülei szerettek volna egy jobb megoldást. Ekkor találtak rá a SZTE Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájára. Itt ugyanis már évek óta alkalmazzák azt az eljárást, ami az egész világon innovatívnak számít. Ez a beavatkozás megoldást nyújt azoknak, akiknek öröklött vagy szerzett, fulladással járó felső légúti szűkületük van. 


Még két másik szűkületet is orvosolni kellett

Rovó László professzor már régóta dolgozik a műtéti megoldáson munkacsoportjával, ami kedvezőbb életminőséget eredményez. 

Ma már a beavatkozást egészen újszülött kortól végre tudják hajtani, nagyobb gyermekeken is. 

A kislányon elvégezték a szükséges vizsgálatokat Szegeden, és ekkor derült ki, hogy nemcsak egy gégegyűrűporc fejlődési rendellenességéből eredő szűkülete van, hanem két másik is, amik a születését követő beavatkozások közben alakultak ki. 

Ezt a rendellenességet egylépéses beavatkozással orvosolni tudták a kislánynál. 

"Az SZTE Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikája nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is fontos szerepet játszik az öröklött vagy szerzett, fulladással járó felső légúti szűkülettel küzdők gyógyításában. A cél a már meglévő eljárások továbbfejlesztése. Rovó László rektor szerint ehhez az egyetem stabil és folyton bővülő kapcsolatrendszere is nagyban hozzájárult, és a későbbiekben még több lehetőséget biztosít majd nemcsak a kutatás, a gyógyítás, hanem az oktatás területén is" - írták a közleményben.

Indexkép: adiretoriaeventos képe a Pixabay-en

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja